Asztúria hercegnője-díj: Anne Carson az irodalmi kategória nyertese

Asztúria hercegnője-díj: Anne Carson az irodalmi kategória nyertese
Anne Carson kanadai költő, esszéíró nyerte el ebben az évben a spanyol Nobel-díjnak nevezett Asztúria hercegnője-díj irodalmi kategóriájának kitüntetését – hozta nyilvánosságra döntését a zsűri csütörtökön Oviedóban.

A közzétett indoklás szerint írásműveinek intellektuális intenzitása és hitelessége a jelenkor legkimagaslóbb szerzői közé emelik a torontói születésű, idén 70 éves klasszika-filológust.

A méltatásban kiemelték az antik irodalom tanulmányozásán keresztül létrehozott újító munkásságát, sajátos világát, amelyben „kollázst” teremtve lépi át a műfaji határokat a költészet, a tudományos értekezés, az esszé és a dráma között.

Nemzetközi szinten 1998-ban megjelent és bestsellerré vált verses regénye, a Vörös önéletrajza tette ismerté, amely magyarul is olvasható.

Anne Carson a kilencedik nő, akinek irodalmi életművét Asztúria hercegnője-díjjal ismerik el. Tavaly Siri Hustvedt amerikai, egy évvel korábban pedig Fred Vargas francia írónő kapta meg a kitüntetést.

A díjat 40. alkalommal adják át ünnepélyes keretek között októberben Oviedóban, az esemény házigazdája a spanyol királyi család. A nyolc kategória kitüntetettjei a világhírű Joan Miró szobrát és 50 ezer eurós pénzjutalmat vehetnek át.

(Fotó forrása: fpa.es)