Aranylabda: Karim Benzema a legjobb

Aranylabda: Karim Benzema a legjobb
A francia Karim Benzema (a képen) nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. A Real Madrid 34 éves csatára a szenegáli Sadio Manét (FC Liverpool/Bayern München), valamint a belga Kevin De Bruynét (Manchester City) előzte meg a szavazáson, amelynek során nem a naptári évben, hanem a szezonban nyújtott teljesítmény alapján született döntés. A csatár – aki tavaly negyedik volt az Aranylabda-voksoláson – Bajnokok Ligáját és spanyol bajnoki címet nyert az elmúlt idényben, ráadásul mindkét sorozatban gólkirály lett: a BL-ben 15, a La Ligában pedig 27 találattal zárt. A francia támadó az előző szezonban 46 tétmérkőzésen 44 gólt szerzett, s kiosztott 15 gólpasszt is. A BL-ben és a bajnokságban is beválasztották az aktuális álomcsapatba.

Ráadásul ő lett a Bajnokok Ligája előző kiírásának legjobb játékosa, az európai szövetségnél pedig ő zárt az élen a legjobb férfi futballista kategóriában. Noha a csatár a BL-döntőben nem talált be, a kieséses szakaszban hét találkozón tíz gól fűződik a nevéhez, mesterhármast jegyzett többek között a francia Paris Saint-Germain és az angol Chelsea elleni egyik mérkőzésen, főszerepet játszva abban, hogy a madridiak egészen a fináléig meneteltek.

Benzema ezenkívül a Nemzetek Ligájában is letette névjegyét, és a négyes döntőben a belgák elleni elődöntőben, majd a spanyolok elleni fináléban is eredményes volt, Franciaország pedig megnyerte az UEFA sorozatát.

Raymond Kopa, Michel Platini, Jean-Pierre Papin és Zinedine Zidane után Benzema az ötödik franciaként vehette át a futballvilág legrangosabb egyéni díját.

Aranylabda 2022: 1. Karim Benzema (francia, Real Madrid), 2. Sadio Mané (szenegáli, FC Liverpool, Bayern München), 3. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), 4. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern, FC Barcelona), 5. Mohamed Szalah (egyiptomi, Liverpool), 6. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain), 7. Thibaut Courtois (belga, Real Madrid), 8. Vinícius Jr (brazil, Real Madrid), 9. Luka Modrics (horvát, Real Madrid), 10. Erling Braut Håland (norvég–angol, Borussia Dortmund, Manchester City).

A nőknél az Aranylabdát újfent az FC Barcelona sztárja, Alexia Putellas nyerte el – a spanyol játékos 2021-ben is diadalmaskodott, tehát megvédte a címét.

A 2022-es Raymond Kopa-díjas, vagyis a legjobb fiatal játékos ezúttal is egy Barça-játékos lett, az előző győztes Pedri csapattársának, a 18 esztendős Gavinak adhatta át az elismerést.

A Sócrates-díjat, amelyet a társadalmi szerepvállalásait tekintve kiemelkedő játékosnak ítélnek oda, ebben az évben Mané kapta meg, aki rengeteget jótékonykodik hazájában, s többek között számos iskolát, kórházat építtetett fel Szenegálban.

Mané 2022-ben Szenegállal megnyerte az Afrikai Nemzetek Kupáját, majd kiharcolta a 2022-es vb-részvételt is, nyáron az év legjobb afrikai játékosának választották.

A legeredményesebb játékosnak járó Gerd Müllerről elnevezett kitüntetés nem meglepő módon az idényt 50 góllal záró Robert Lewandowskinál landolt.

A Lev Jasin-díj a Bajnokok Ligája-döntő hőséé, a belga Thibaut Courtois-é lett.

A 2022-es idényben az Év klubja a Premier League-győztes és BL-elődöntős angol Manchester City lett.

A France Football 2016 óta ismét nem a FIFA-val együttműködve, hanem az 1956 és 2009 között megszokotthoz hasonlóan, azaz önállóan ítéli oda az év legjobbjának az Aranylabdát – az idei volt a 66. alkalom.

KARIM BENZEMA NÉVJEGYKÁRTYÁJANeve: Karim Mostafa Benzema.Született: 1987. december 19., Lyon.Magasság/testsúly: 185 cm/81 kg.Klubjai: Lyon (2004–2009), Real Madrid (2009–).Posztja: csatár.Válogatottság/gól: 97/37.Első mérkőzés a válogatottban: 2007. március 28. (Ausztria ellen, 1–0).Első gól a válogatottban: 2007. március 28. (Ausztria ellen, 1–0).Eredményei: francia bajnok (2005, 2006, 2007, 2008), Francia Kupa-győztes (2008), spanyol bajnok (2012, 2017, 2020, 2022), spanyol Király Kupa-győztes (2011, 2014), spanyol Szuperkupa-győztes (2012, 2017, 2020, 2022), Bajnokok Ligája-győztes (2014, 2016, 2017, 2018, 2022), európai Szuperkupa-győztes (2014, 2016, 2017, 2022), klubvilágbajnok (2014, 2016, 2017, 2018), Nemzetek Ligája-győztes (2021), UEFA Év játékosa (2022), Aranylabda-díjas (2022).