Amerikai külügy: visszaszorult a a szólásszabadság és a gyülekezési jog

Amerikai külügy: visszaszorult a a szólásszabadság és a gyülekezési jog
A szabadságjogok, köztük a szólásszabadság és a gyülekezési jog visszaszorulását állapította meg az amerikai külügyminisztérium a nyilvánosságra hozott szokásos évi emberi jogi jelentésében.

A dokumentum nem tartalmaz általános összefoglalót, az azt ismertető videokonferencián azonban elhangzott: a minisztérium megállapítása szerint tovább szűkült a civil társadalom tere a világban. Állami és nem állami szereplők is lépéseket tettek a civil társadalom tevékenységének szűkítésére, a média- és az internet szabadságának korlátozására és az ellenzéki hangok elnyomására. Sok országban a kormányok nyílt és közvetlen eszközökkel, így például a politikai tevékenység korlátozásával, a politikai ellenzék betiltásával vagy korlátozásával, illetve körülményes közigazgatási eljárások előírásával csorbítják az alapvető szabadságjogokat - hangzott el a videokonferencián.

Amerikai emberi jogi szervezetek bírálták, hogy a jelentés ismertetésénél idén nem volt jelen Rex Tillerson külügyminiszter, és hogy ezúttal a világ 199 országának emberi jogi helyzetéről szóló átfogó és részletes jelentés bemutatása nem sajtóértekezleten, hanem videokonferencián történt. Az AFP francia hírügynökség egyik újságírója megkérdezte, hogy a külügyminiszter a szokásoktól eltérően azért nem volt-e jelen, mert nem vállalja a tavalyi esztendőről szóló jelentést, de a külügyi tisztségviselő cáfolta, mondván, a jelentés előszavát Tillerson írta.

A 41 év óta kiadott jelentést az Egyesült Államok nagykövetségei, konzulátusai és missziói munkatársainak és a helyi civil szervezeteknek az információi alapján állítják össze.

A dokumentum valamennyi "országjelentés" előtt összefoglalja az adott országról szóló tudnivalókat és általában az emberi jogok helyzetét az országban.