Alulmaradt a röplabda Szuperkupa döntőjében a Zilahi MRK

Alulmaradt a röplabda Szuperkupa döntőjében a Zilahi MRK
A bajnok Zilahi MRK férfi röplabdacsapata már lejátszotta az új idény első hivatalos mérkőzését. Még a bajnoki rajt előtt Ploieşti-en a Szuperkupa döntője keretében a szilágyságiak a Galaci Arcada együttesével találkoztak.

(erkedi)Nagy meglepetésre nem a Meszes-aljiak nyertek, hanem a Duna-partiak.

Végeredmény: • Galaci Arcada–Zilahi MRK 3:1 (–17, 24, 24, 21).

Amint a szettek is mutatják, szoros küzdelemnek adott otthont a Prahova megyei város Olimpia sportpalotája, ahol az ország két legjobb gárdája mérte össze tudását. Az első játszmát a zilahiak uralták, és meg is nyerték, de azután az Arcada felülkerekedett és jobb játékkal elhódította a kupát. A mérkőzés után, a MRK mestere, Marian Constantin kijelentette: „akár 3:0-ra is nyerhettünk volna, ha kissé figyelmesebbek vagyunk a szettek végén, de a fontos, hogy a bajnokságban folytassuk a tavalyi sikersorozatot!”

Az idény első fordulójában erdélyi rangadóként a Zilahi MRK a Nagybányai Ştiinţa Explorări gárdáját fogadja hazai pályán. Az összecsapást csak hétfőn, október 9-én rendezik 17 órai kezdettel. A mérkőzést a DigiSport2 tévéadó élőben közvetíti.