Alkudozás és a konszolidált demokrácia

Alkudozás és a konszolidált demokrácia
Hogyan fér össze a konszolidált demokrácia és az alkuhoz való jog? Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem Marcel Ciolacu bűbájos performanszát hallgatva, aki három mondattal tökéletes látleletet adott a hazai politikai életről és hazánk hírhedt stabilitásáról, vagyis pontosabban annak hiányáról.

Az RMDSZ szemmel láthatóan elrontotta Klaus Iohannis elnöknek a nagy rotációs vívmányát, hiszen a miniszterelnök-cserét az elnök találta ki, aki ezt a konszolidált demokráciákban bevett gyakorlatot próbálja örökségként hátrahagyni még mielőtt lejárna a második, egyben utolsó elnöki mandátuma és eltűnne a hazai vagy a nemzetközi politika süllyesztőjében. Iohannis ezzel azt akarta felmutatni, hogy az ő mandátuma alatt a szeszélyes és viharokkal tarkított román belpolitika maga a stabilitás oázisává változott. Hazánk nemzetközi partnerei, ha nem is a nyilvánosság előtt, de a háttérbeszélgetésekben minden bizonnyal felhányják Bukarestnek a kiszámíthatatlanságát, a stabilitás hiányát, ami talán még egy hiányzó elem ahhoz, hogy Románia komolyabb regionális biztonsági szerepre tegyen szert. Iohannis ezt próbálta pótolni és egy huszárvágással elhitetni Nyugattal, hogy lám-lám Bukarest is képes komoly, stabil, megbízható partnerré válni. Ezt szolgálta a rotáció is, ami tökéletesen lezajlott volna, ha nem „rakoncátlankodott” volna az RMDSZ. Ezzel magyarázható az elnök hűvössége, amellyel az RMDSZ vezetőit fogadta a tegnapi konzultáción, akik nem a koalíció többi tagjával, hanem külön mentek a Cotrocenibe. Nem kizárt, hogy az RMDSZ-nek felkínálták a közös megjelenést, de a szövetség nem fogadta el mindaddig, amíg nem volt biztos abban, hogy milyen minisztériumokat vetnek oda neki a nagyobb koalíciós partnerei.

De térjünk vissza Ciolacuhoz, akit a kormányfői székből szemmel láthatóan menekülő, számára a kormányzás teherré vált Nicolae Ciucănak a lemondása annyira meghatotta, hogy már szinte krokodilkönnyeket hullatott, és hát enyhén szólva nevetségesen leleplezte a valóságot, holott éppen az ellenkezője volt a szándéka. Ciolacu szó szerint azt mondta, hogy Ciucă lemondása után Románia konszolidált demokráciává vált, majd hozzátette: először fordult elő, hogy a legfontosabb pártok vezetői betartották ígéretüket. Valószínű a kormányfői tisztség várományosa nem gondolta át, hogy valójában mit is jelent ez a mondat. Hiszen ha rendszerváltás után most először tartották be a legfőbb pártok vezetői a szavukat, akkor ebből nem a demokrácia konszolidáltságára lehet következtetni, hanem a notórius és krónikus hazudozásra, ami sokkal inkább jellemzője a hazai belpolitikának, mint a stabilitás. És sajnos ezúttal sem lehet elmondani, hogy a felek maradéktalanul betartották volna ígéretüket. Erről ugyan Ciolacu nem beszélt, de ha betartották volna, akkor nem lett volna kérdéses, hogy a fejlesztési minisztériumot ki vezeti.

Ez a rotáció olyan eredeti balkáni csere volt, amelyben a felek lépten-nyomon hátba szúrják egymást, ha alkalmuk nyílik rá. Ciolacu végül az RMDSZ-el szembeni bánásmódot firtató újságírói kérdésekre egyszer csak kimondta azt a meghatározó foglalatosságot, ami a román politikumnak a lételeme. A PSD elnöke nemes egyszerűséggel kérdéssel próbálta leszerelni az értetlenkedő újságírót, és azt mondta: miért, nekünk nincs jogunk az alkudozáshoz (negociere)?  Ezt az alkudozást, tárgyalást, aminek a tétje rendszerint a pénzes állások elosztása, tökélyre fejlesztették a hazai román pártok, amelyek akárcsak az arabok, nem érzik elemükben magukat, ha nem ülhetnek le tárgyalóasztalhoz, és nem alkudozhatnak egy jó nagyot arról, hogy ki mekkora tortaszeletet kap. Ez a mániákus alkudozás Romániát inkább az arab világhoz közelíti mintsem Nyugathoz. Sajnos ez meg is látszik hazánk fejlettségén...

Ha ez a rotáció valóban működőképes lett volna, akkor nem kellett volna alkudozni semmin, hanem csak egyszerűen be kellett volna tartani a koalíciós együttműködési megállapodást. De aki felkereste az arab országokat, láthatta, hogy az ott élők számára az alku hozzátartozik a kultúrájukhoz. Ők csak akkor érzik jól magukat, csak akkor mondhatják el, hogy sikeres üzletet kötöttek, ha egy jó nagyot alkudoznak előtte. Erről a szokásról, hazai román politikum sem tud lemondani, hiszen ha megtenné, akkor lehet, hogy hatékonyabban működne az ország, de akkor Ciolacu és társai miről osztanák az észt egész nap a tévékamerák előtt. A beruházásokról, az autópályákról és egyéb konkrét eredményekről ugyanis nem lehet annyit alkudozni. Az eredmények vagy vannak vagy nincsenek. Azok konkrétak, megfoghatók az alkudozás hangulatának szeszélyes változásaihoz és kilengéseihez képest. Alkudozásnál lehet huszárvágással estétől reggelig változást elérni, de az autópálya-építés és az egyéb konkrét eredmény nagyon makacs valóság. Azokról estétől reggelig nem lehet elhitetni, hogy közben megszülettek. Éppen ezért hajszolja bele magát a román politikum az alkudozás végeláthatatlan folyamatába, amelyben egyfajta szómágiával próbálja elterelni a figyelmet a meg nem valósult eredményekről.

E sorok írásakor még nem tudni, hogy végül az RMDSZ hogyan döntött, elfogadja-e a koalíciós partnerei által felkínált kevésbé jelentős minisztériumokat (minisztériumot), vagy inkább kimarad a kormányból. De tény, hogy nagyon jó döntés nem létezik ebben a helyzetben az RMDSZ számára. Kormányon maradva talán még van esély arra, hogy jobban tud pénzt mozgósítani az erdélyi megyék felé. Ellenzékben azonban semmit nem tud elérni, hiszen ott olyan pártok vannak, amelyekkel az RMDSZ aligha tud közös nevezőre jutni.

Borítókép: presidency.ro