Akiket Kalotaszeg nem feled…

Akiket Kalotaszeg nem feled…
Kolozsváron is bemutatták a körösfői Péntek László által írt és szerkesztett Akiket Kalotaszeg nem feled című könyvet, amelyben az 1848-as márciusi ifjak egyikének, Vasvári Pálnak (1826-1849) állít emléket. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen Széman Péter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke köszöntőjében kifejtette: Vasvári Pálnak be kell kerülnie méltó helyére a negyvennyolcas ifjak közé. A mostani kiadvány a magyarországi Tiszavasváriban 1999-ben megjelent kötet második, bővített kiadása, amely közel négyszáz fotó tartalmaz. A könyvbemutató első részében a jelenlevők megtekintették a magyarországi Bán János által rendezett kisfilmet, amelyből megtudhattuk többek között, hogyan érték el, hogy Vasvári Pálnak Budapesten, a Múzeumkertben állítsanak szobrot.

Péntek László a Vallásszabadság Házában megtartott eseményen könyvbemutatón elmondta: az 1970-es évek végén hallott először Vasvári Pálról és a bélesi csatáról, amelynek során Vasvári Pál és csapata életét vesztette az 1849-es július 5-ei csata során a jelenlegi bélesi víztározónál. Elkezdett anyagot gyűjteni, sőt több kisebb kiadványt adott ki, amelyben Vasvári Pálnak állított emléket. Elmesélte azt is, hogy Körösfő községben 1995-ben Vasvári emlékére felállított kopjafa miatt hosszan tartó pernek volt kitéve, amelyet végül megnyert. Emellett Körösfőn Vasvári emlékszobát is berendeztek, amelyet évek óta több turista keres fel, főleg iskolások. Ugyanakkor Körösfőn július első hétvégéjén évek óta nagyszabású ünnepséget szerveznek Vasvári emlékére, amelyen a község magyarországi testvértelepülései is képviseltetik magukat. Megtudtuk: Magyarországon hosszú ideig azért nem engedélyezték Vasvári-szobor felállítását, mert a forradalmárt Romániában háborús bűnösként tartották számon, és a szobor felállítása akár diplomáciai bonyodalmat is okozhatott volna. A budapesti Múzeumkertben elhelyezett mellszobrot 2021-ben avatták fel.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Török Borbála Zsuzsanna Exploring Transylvania. Geographies of Knowledge and Entangled Histories of a Multiethnic Province, 1790–1914 (Erdély felfedezése. A többnemzetiségű tartomány tudásföldrajzai és összekuszált történelmei, 1790–1914) című, a Brill Publishersleideni kiadónál 2015-ben megjelent könyvét mutatja be Biró Annamária (Erdélyi Múzeum-Egyesület) és Sata Kinga Koretta (BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar) május 18-án, csütörtökön, 17 órakor, a kolozsvári Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Jókai/Napoca utca 16. szám, I. emelet).
KultSzínTér