Africa Race: Szalayék maradtak a 12. helyen

Africa Race: Szalayék maradtak a 12. helyen
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 11. legjobb idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny pénteki, ötödik szakaszát, az összetettben pedig továbbra is a 12. helyen áll.

Az Opel Dakar Team közölte: a szervezők a szelektív szakasz első felét az utóbbi hetek esőzései miatt törölték az útvonalból, így csak a 276 kilométeres másodikat kellett teljesítenie a mezőnynek.

„Ma többet voltunk a levegőben, mint az elmúlt napokban összesen, mivel a pálya rettentő gyors volt, tele kisebb ugratókkal. Helyenként 190 kilométeres sebességgel közlekedtünk, és ha ilyen tempónál nem ismered a pályát – márpedig mi nem ismerjük –, akkor nagyon, nagyon észnél kell lenni” – mondta a pilóta, Szalay Balázs.

Navigátora, Bunkoczi László számára túlságosan gyors volt a pénteki tempó. „Rohanós szakasz volt, viszonylag eseménytelen, de odafigyelős, mert a 125 kilométeres átlagsebesség szerintem túlságosan magas egy terepraliversenyen” – vélekedett.

Az Opel Mokka egyik féltengelye a szakasz végére eltörött, de szombaton következett a versenyen, amit a mezőny az Atlanti-óceán partján fekvő Dahlában tölt, így volt idejük megjavítani.

Az Opel Dakar Team kamionos egysége, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert kettős a szervizcsapat közreműködésével a negyedik etap után éjjel egy óráig dolgozott, hogy rajtra kész állapotba hozza a MAN-t, és ez sikerült is. Mint kiderült, nem csupán a laprugókat kellett kicserélni, hanem a hűtőt is, mert folyt belőle a víz.

A duó pénteken a hatodik helyen zárt, a harmadik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió pedig a negyedik lett.

Eredmények, 5. szakasz, Remz el Kebir-Dahla (össztáv: 696,31 km, ebből szelektív szakasz: 276 km):

Autósok: 1. Thierry Magnaldi, Francois Borsotto (francia, Ford Buggy) 1:56:21 óra, ..., 11. SZALAY BALÁZS, BUNKOCZI LÁSZLÓ (OPEL MOKKA) 18:36 PERC HÁTRÁNY. Az összetettben: 1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 15:08:25 ó., ..., 12. SZALAY, BUNKOCZI 2:35:45 ó. h.Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:05:52 óra, ..., 4. KOVÁCS MIKLÓS, CZEGLÉDI PÉTER, ÁCS LÁSZLÓ (SCANIA) 25:48 P. H., ..., 6. DARÁZSI ZSOLT, SZALAI NORBERT (MAN) 1:03:46 ó. h. Összetettben: 1. Karginov, Mokejev, Nyikitin 16:22:26 óra, ..., 5. KOVÁCS, CZEGLÉDI, ÁCS 3:52:22 ó. h., 6. DARÁZSI, SZALAI 20:15:59 ó. h.