A nemzetközi sportújságíró-szervezet szerint Hosszú Katinka a második legjobb női sportoló

A nemzetközi sportújságíró-szervezet szerint Hosszú Katinka a második legjobb női sportoló
A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) úgy szavazott, hogy Hosszú Katinka (a képen) a második legjobb női sportoló volt 2016-ban az amerikai tornász, Simone Biles mögött.

A férfiaknál Usain Bolt jamaicai atléta rekordot jelentő hatodik alkalommal végzett az élen, nagy fölénnyel megelőzve minden idők legeredményesebb olimpikonját, az amerikai úszófenomén Michael Phelpset. A Rióban harmadszor triplázó Bolt – aki aranyérmes lett 100 és 200 méteren, valamint a 4 x 100 méteres váltóval – több mint kétszer annyi pontot kapott, mint a brazil metropoliszban öt arany- és egy ezüstérmet gyűjtő Phelps. Harmadik a portugál labdarúgó-válogatottal idén Európa-bajnok, a Real Madriddal pedig Bajnokok Ligája-győztes Cristiano Ronaldo lett.

A nőknél az idei nyári olimpián három arany- és egy ezüstérmet szerző Hosszú Katinka mindössze 52 ponttal maradt el az 524 ponttal élen végző, Rióban négyszeres bajnok Biles mögött. Harmadikként az amerikai teniszező, Serena Williams végzett.

A voksoláson az év csapata az angol futballbajnokságot óriási meglepetésre megnyerő Leicester City lett. A második helyezett az Európa-bajnok portugál labdarúgó-válogatott, míg a harmadik a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid lett. Az AIPS honlapja kiemeli, Claudio Ranieri csapata az előzetes esélyek ellenére, a sportbarátok és a média szeretetét megszerezve ült fel a Premier League trónjára, és jutott tovább ősszel a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.

A sajtó kiszolgálását a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon ítélte a legjobbnak az AIPS.

A szavazáson 110 országból 382 újságíró vett részt.

varosnapokHirdetés

Az AIPS-szavazás egyéni végeredménye:

Férfiak: 1. Usain Bolt (jamaicai, atlétika) 1149 pont, 2. Michael Phelps (amerikai, úszás) 490, 3. Cristiano Ronaldo (portugál, labdarúgás) 387.

Nők: 1. Simone Biles (amerikai, torna) 524 pont, 2. HOSSZÚ KATINKA (úszás) 472, 3. Serena Williams (amerikai, tenisz) 361.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Hosszú Katinkát és Rasovszky Kristófot is az elmúlt év legjobbjának választotta a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN).
Sport
Sport
Magyar éremesőt hozott a nyitónap az úszók Világkupa-sorozatának budapesti állomásán. Két számban is kettős hazai sikernek tapsolhatott a Duna Aréna közönsége: női 200 méter pillangón Hosszú Katinka győzött (2:08,55 perc) Jakabos Zsuzsanna előtt (2:09,67), míg a szám kvangdzsui világbajnoka, Kapás Boglárka negyedik lett (2:10,92).
Sport