A magyarok hasonló bravúrban bíznak Portugália ellen, mint öt éve

A magyarok hasonló bravúrban bíznak Portugália ellen, mint öt éve
Kedden 19 órakor a magyar labdarúgó-válogatott is megkezdi szereplését a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, méghozzá a Puskás Arénában a címvédő portugál csapat ellen.

Bár a papírforma egyértelműen a jobb erőkből álló vendégek sikerét ígéri, az olasz Marco Rossi szövetségi kapitány együttese az elmúlt időszakban nemegyszer meglepetést okozott magasabban rangsorolt ellenfelekkel szemben, így – az olaszok után – a második leghosszabb, 11 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal rendelkezik az Eb-résztvevők közül.

A magyarok kiegyensúlyozott teljesítménye nagyban köszönhető a remekül szervezett védelemnek, amelyet Willi Orbán és Szalai Attila neve fémjelez, mögöttük pedig a Bundesliga egyik legjobb kapusa, Gulácsi Péter irányít és véd. Elsősorban nekik köszönhetően tavaly október óta csupán egyetlen találkozón kapott egynél több gólt a nemzeti együttes, hatszor pedig teljesen sikerült megóvni a kaput.

Az Eb alatt budapesti bázissal rendelkező portugálok ennek megfelelően nem is veszik félvállról az összecsapást:

„Nagyon kemény csapat, amely nem ismer elveszett labdát, és sosem adja fel” – mondta a magyarokról Danilo Pereira, a címvédő középpályása. „Tudjuk, hogy mire számíthatunk tőlük, és felkészültek leszünk, hogy elkerüljük a meglepetést.”

Már csak azért is kifejezetten bravúros lenne, ha a magyarok nem kapnának gólt, mert a portugál csapat ha lehet, még erősebb lett a támadó szekciójában, mint öt éve volt története első nagy trófeájának elhódításakor. Olyan fiatalok nőttek fel ugyanis az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo mellé, mint Diogo Jota, André Silva, Joao Felix és Bruno Fernandes.

„Ez már egy másik csapat. Sok fiatalnak ez lesz az első nagy tornája a keretből, de ugyanolyan ambiciózusak és sikerre éhesek, mint a 2016-os együttes tagjai voltak” – mondta a Paris Saint-Germain 29 éves játékosa, Danilo, aki hozzátette, ugyanaz a csapategység jellemzi a gárdát, mint az előző Eb-n.

A magyarok egyik nagy erénye szintén a kiváló csapategység, amiben bízhatnak. Szükségük is lesz rá, tekintve, hogy a középpályáról a két legkreatívabb játékos, Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt hiányzik majd sérülés miatt. Mivel őket hasonló képességű játékossal nem lehet pótolni, így csapatként kell átvenni a szerepüket. Ami viszont jó hír, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Sallai Roland és Gazdag Dániel az elmúlt napokban már teljes értékű munkát végzett, így vélhetően mindkettő bevethető lesz. Ezen túl a közönség támogatása is az öt évvel ezelőttihez képest ugyancsak megfiatalított magyar válogatott mellett szól, amelyet a mostani különleges Eb-n egyedüliként telt házas publikum hajthat olyan bravúrba, amelyet például a legutóbbi kontinensviadalon ért el.

A két gárda ugyanis az előző franciaországi Eb-n is azonos csoportban szerepelt, akkor a torna egyik legjobb, legszórakoztatóbb meccsét vívta egymással Lyonban: a 3–3-as döntetlen a magyarok csoportelsőségét és a portugálok továbbjutását is jelentette egyben. Most ennél óvatosabb mérkőzésre lehet számítani, mivel ezúttal a nyitófordulóban mérik össze tudásukat a felek, míg 2016-ban a harmadik, utolsó körben találkoztak. Ezt leszámítva viszont a két csapat közös múltja hazai szempontból nem sok jót sejtet: a magyarok 13 összecsapásból egyszer sem győzték le Portugáliát és döntetlenre is csak négyszer futotta az erejükből.

A találkozó kedden 19 órakor a 2015-ben Bajnokok Ligája-döntőt is vezető török Cüneyt Cakir sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.

A várható kezdőcsapatok az MTI szerint:

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics, Kleinheisler, Nagy, Schäfer, Holender – Sallai, Szalai Á.

Portugália: Rui Patrício – Semedo, Rúben Dias, Pepe, Guerreiro – Danilo, William, Bruno Fernandes – Bernardo Silva, Ronaldo, Diogo Jota.

*

A magyar labdarúgó-válogatott eddigi 13 összecsapásából egyet sem tudott megnyerni Portugália ellen. A két csapat eddigi találkozóin kilenc portugál siker mellett négy döntetlen született. Legutóbb, 2017 szeptemberében a Groupama Arénában a vendégek 1–0-ra verték a magyarokat.

A felek Magyarországon eddig csupán háromszor mérkőztek meg, a portugálok mindháromszor győztek: a 2017 szeptemberi vb-selejtezőt megelőzően 1998 szeptemberében Európa-bajnoki selejtezőn 3–1-re, míg 11 évvel később vb-selejtezőn 1–0-ra kapott ki a magyar együttes.

Az eddigi mérkőzések:

1926. 12. 26., Porto: • Portugália–Magyarország 3–3 – barátságos; a magyar gólszerzők: Holzbauer 2, Braun.

1933. 01. 29., Lisszabon: • Portugália–Magyarország 1–0 – barátságos.

1938. 01. 09., Lisszabon: • Portugália–Magyarország 4–0 – barátságos.

1956. 06. 09., Lisszabon: • Portugália–Magyarország 2–2 – barátságos; a magyar gólszerzők: Kocsis, Lantos.

1966. 07. 13., Manchester: • Portugália–Magyarország 3–1 – vb-csoportmérkőzés; a magyar gólszerző: Bene.

1983. 04. 13., Coimbra: • Portugália–Magyarország 0–0, barátságos.

1998. 09. 06., Budapest: • Magyarország–Portugália 1–3 – Eb-selejtező; a magyar gólszerző: Horváth.

1999. 10. 09., Lisszabon: • Portugália–Magyarország 3–0 – Eb-selejtező.

2009. 09. 09., Budapest: • Magyarország–Portugália 0–1 – vb-selejtező.

2009. 10. 10., Lisszabon: • Portugália–Magyarország 3–0 – vb-selejtező.

2016. 06. 22., Lyon: • Magyarország–Portugália 3–3 (1–1) – Eb-csoportmérkőzés; a magyar gólszerzők: Gera, Dzsudzsák 2.

2017. 03. 25., Lisszabon: • Portugália–Magyarország 3–0 (2–0) – vb-selejtező.

2017. 09. 03., Budapest: • Magyarország–Portugália 0–1 (0–0) – vb-selejtező.