A Fekete-tengeren átkelt migránshajót fogott el a román parti őrség

A Fekete-tengeren átkelt migránshajót fogott el a román parti őrség
A Fekete-tengeren átkelt, több mint ötven illegális bevándorlót szállító halászhajót fogott el ma a román parti őrség Costineşti térségében, a partoktól hat tengeri mérföldnyire - közölte a határrendőrség.

A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere (SCOMAR) csütörtök reggel fél nyolckor észlelte a román partokhoz közeledő gyanús vízi járművet. A parti őrség helyszínre küldött egysége megállapította, hogy a Törökországból érkező, túlzsúfolt halászhajó fedélzetén utazók nem rendelkeznek mentőfelszerelésekkel, és a hajó irányítói sem tapasztalt tengerészek, a jármű több mint ötven utasa pedig emiatt életveszélyben van.A hajó elfogására küldött határrendészek küldetése így mentőakcióvá alakult, amelyben a tengeri életmentő ügynökség (ARSVOM) mentőhajója is részt vett.A közlemény szerint a hajót a konstancai kikötőbe vontatták, az ügyet pedig a konstancai táblabíróság mellett működő ügyészség fogja kivizsgálni.

(Fotó: Facebook/illusztráció)