Zeneiskolás emlékmorzsák 4.
Vissza

Zeneiskolás emlékmorzsák 4.

Életemnek mindig meghatározó eleme volt a zene. Idén a kolozsvári magyar zeneoktatás 200. évfordulóját és a kolozsvári zenelíceum 70 éves fennállását ünnepeljük. A ferences kolostor több évtizeden keresztül zenével átitatott épületében eltöltött évekre, a „régi” zeneiskola, avagy a „zenesuli” egykori diákjaként és későbbi tanáraként mindig szeretettel emlékezem. Sok zene, sok emlék színhelye volt az az épület, amelyben nagyszerű tanárok képezték a zenélni vágyó diákokat. Az idei ünnepségsorozat egy újabb alkalom az ott töltött emlékeim felidézésére.

Meglepetés egy Czerny etűdverseny után

Az egyik tanévben Práda Jánky Ilona zongoraművész-tanárnő, közismerten Ilus néni tanított zongorázni. Imádtam az óráit. Sokoldalú, kiváló művész és nagyszerű pedagógus volt. Ha valami nem úgy sikerült, ahogyan a kottafejekből elő kellett volna varázsolnom, ő azonnal leült a zongorához, eljátszotta a darabot, majd mosolyogva kérdezte: „Mit szólsz, nem lesz így szebb?”

Abban az időben nem volt tantárgyolimpia, nem volt sem helyi, sem országos megmérettetés. Nagy dolog volt, ha iskolán belül szerveztek egy-egy vetélkedőt. Ezért kaptuk fel a fejünket a hírre, amikor egy nap, a zongora-katedra tanárai „Czerny etűdversenyt” hirdettek a párhuzamos osztályoknak. Ilus nénivel tanulni kezdtük a kijelölt, technikailag eléggé problematikus, virtuóz etűdöt. Alig telt el két, talán három hét, amikor az egyik zongoraórán, nagy meglepetésemre közölte, hogy benevezett a versenyre. Évfolyamunkon nagyon sok tehetséges zongorista volt. Habár szépen zongoráztam, nem tartoztam évfolyamunk sztár-zongoristái közé, így önbizalom hiányában nem igazán bíztam a sikerben.

Néhány nappal a verseny után, Selmeczi Gyuri szinte berobbant az osztályba, nagy hangon újságolva: „osztályunkban két győztese van a Czerny-versenynek! Duci – így szólítottak otthon és a suliban – is nyert!” Azt hittem álmodok, a szívem hevesen dobogott az izgalomtól. Boldog voltam, hogy Ilus néni bízott bennem. A díj egy könyv volt, de a legnagyobb ajándék mégis az a csillogóan meleg tekintet volt, amellyel a zongoraművész-tanár Práda Jánky Ilona, a drága Ilus néni rám mosolygott.

Tessék, kísérjen prima vista!

Talán tizedikes lehettem, amikor kamarazenélni László Ferenc tanár úrhoz kerültem. Habár akkor mindenki „elvtárs” volt, őt már akkor is „ÚRKÉNT” tiszteltem. Duókat kellett volna játszanunk, de partnerem annyit hiányzott, hogy még az emléke is elpárolgott. Őrzöm viszont lelkemben azt a fantasztikus lehetőséget, hogy kamaraórákon László Ferenc fuvola tanárral – a későbbi hírneves zenetudóssal – együtt muzsikálhattam. Mert a tanár úr, ha társ nélkül maradtam, nem küldött haza, hanem szép csendben elővett a táskájából egy Telemann fuvola-zongoraszonáta partitúrát, és elém tette. „– Tessék, kísérjen prima vista!” – mondta magázva, és feleletet nem várva, a fuvolát máris a szájához emelte.

Nem tartoztam ugyan a „zseni zongoristák” csoportjába, de szerencsémre, könnyen olvastam első látásra, és így sikerült elfogadhatóan „összedolgozni” a fuvola-zongora szólamot. Ezekből az órákból rengeteget tanultam. A megfeszített figyelem és fegyelem művészete mellett, az apró részletek minél gondosabb kimunkálását, az egész érdekében. Arra csak később döbbentem rá, hogy diákkoromban, a szerencsés véletlennek köszönhetően egy olyan Európa-szerte neves ZENETUDÓSSAL muzsikálhattam, mint László Ferenc.

Később, amikor a Szabadság napilapban kamaraestekről és szimfonikus hangversenyekről írni kezdtem, minden cikk megírásakor a szívem a torkomban dobogott: „Vajon mit szól a TANÁR ÚR, ha elolvassa?”

Egyik Mozart-fesztivál alkalmával, közölte a szerkesztőség, hogy László Ferenc vár a fesztivál megkezdése előtt, a Zeneakadémia Stúdiótermének előcsarnokában, este 6 órakor. „Szent Isten, vajon mit akarhat?” – gondoltam, amikor összeszorult gyomorral léptem be a „találkozás” színhelyére. Sokan álltak körülötte, ő pedig intett, lépjek közelebb. „Szeretettel és érdeklődéssel olvasom a cikkeit” – mondta, és egy szép mappát nyújtott át, ami az egész Mozart-fesztivál dokumentációs anyagát tartalmazta. Aztán halvány mosollyal elköszönt. Írásaimról ugyan nem mondott véleményt, de megtisztelő figyelme számomra biztató volt.

(Borítókép: A ferences kolostor – volt zenelíceum – udvari ablaka, részlet. Fotó forrása: wikipédia)

 

 

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Irodalmi alapítványt hoz létre Olga ...
Elölről kezdődik a Zilahi Református ...
Megtalálták a vasárnap eltűnt 13 éves ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ