Z.
Találkozásunkkor már nagykorú voltam. Világot járt, családját imádó, rugalmas egyénnek ismertem meg. Az időhöz és a pénzhez való viszonya azonnal lenyűgözött.

Lazán és tudatosan osztotta be az idejét, majd kőkeményen véghezvitte a kitűzött célját.

A pénzzel szinte játékos viszonyban volt. Mintha nem is vette volna észre a másik fontosságát. Várótermében gyakran volt téma, hogy nem lehet tudni, mennyit kell fizetni nála. Az ajtón volt egy árlista. Az volt a maximum ár, ami aztán csökkenhetett, hol épp csak hogy, hol látványosan.

– Annának alapárat mondj ma, jó? – szólt egyszer az asszisztensnőjének.

Mélyzöld szemébe fúrtam a tekintetem. Ki akartam olvasni fejéből a titkot. A tudás, az elismerés, a pénz és a rugalmasság közös táncát akartam járni az övéhez teljesen hasonlóan. Csak még épp semmivel sem rendelkeztem ezekből. Kaptam is helyben tőle egy szeretetteljes mosolyt.

Úgy esett, hogy aznap náluk vacsoráztam. A végén kibukott belőlem a kérdés.

– Megkérdezhetem, hogy mi szerint döntesz, kedves Z.?

Már csak ketten maradtunk az asztalnál akkorra. Kezében tartotta a bögréjét. Nem emlékszem már, mi lehetett benne. De épp kortyolt, amikor letámadtam a kérdésemmel.

– Hogy kinek mennyibe kerül a munkád, azt hogy döntöd el?

Kutattam a titkot én, aki soha nem fizetett egy petákot sem ugyanazért a munkáért. Fiatalságom piszok hányavetiségével birtokolni akartam Z. egyik ütőlapját. Mostazonnal! Fiatalság bolondság...

– Nem is tudom most pontosan megfogalmazni – mondta, kissé rátámaszkodva a nagy, töményfa ebédlőasztal lenvászon terítőjére.

– Gondolom, hogy a diákok és az egyetemisták kevesebbet fizetnek, de ma mesélte a váróban az a nagyon szőke nő is, hogy alig fizetett valamit a múltkor.

Mosolygott. Figyelte a monológomat. És mosolygott.

– A ruházat szerint döntenél? Vagy hogy még visszajön? Az ismeretségetek alapján? Nem tudok rájönni…

– Tudod, kicsi Kriszta, nem a fejemben dől ez el, nem aszerint, amit a szememmel látok.

A levegőt is bent tartottam. Ott álltam valami varázslat kapujában, pontosan tudtam, hogy meghatározó lesz számomra, ha megkapom Z.-től a kulcsát.

– Aha – préseltem ki magamból a legtöbbet.

– Megértéssel döntök, közel vagyok az emberekhez, amíg rajtuk dolgozom, megérzek ezt-azt.

– Hogyhogy?

– Az a nagyon szőke nő például nagyon szomorú volt. Mégis vidáman távozott. Feldobta a félár.

– De hát volt, van pénze…

Nem értettem, de megjegyeztem a tanítását. Kincses tarsolyomban itt őriztem magamban azóta is az édesanyámtól tanultak és a többi követendők között. Ők az én szentjánosbogaraim. Ha elakadok, pontosan emlékeztetnek, hogy milyen szerettem volna lenni.

Közben eltelt több mint húsz év.

Drága Z., megértettem. Végtelen örömmel írom Neked, hogy megértettem! Fontos pontosítás: megéreztem a tanításodat.

A szúrós felkiáltójeleket nézd el nekem, kérlek.

Szorosan ölellek,

kicsi Kriszta

(Borítókép: A szerző felvétele)


EZ ÉRDEKELHETI
  • Emlékek tava
    Emlékek tava
  • Elmenni
    Elmenni
  • Egy újabb év
    Egy újabb év
  • Készülődés
    Készülődés
  • Kóborka
    Kóborka
  • Parizer
    Parizer
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Aranytájoló, ötvenkettedszer
Szombaton nyit a kolozsvári Andrenalin ...
Koszovó: modern muzulmán világ a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ