Vissza a természetbe: vegyszermentes vadontermő ennivalók
Természetjáró kalandozások Sármányos Rákival
Természetjáró kalandozások Sármányos Rákival
Vissza

Vissza a természetbe: vegyszermentes vadontermő ennivalók

Meglehetősen szokatlan kirándulásra hívom a kedves olvasót azzal a reménnyel, hogy a zöldellőbe indult természetet követve fedezzük fel együtt azt az elvesztett tudást, amely jó néhány generációval előbb még a vadontermő élelmiszerek fogyasztásához is hozzásegítette az embert.

Jancsó Katalin

Felmenőink még otthon érezték magukat a növények, gombák világában: vagy azért, mert nem volt választásuk, vagy azért, mert ez magától értetődő volt generációkon keresztül.  Ma már élelmiszereink jórészét a kereskedelem közvetítésével szerezzük be, miközben felerősödött igényünk a vegyszermentes zöldekre, a szokatlan ízekre, gyógynövényekre, amelyre a természetben való gyűjtögetés az egyik megoldás. Nos, erről az életérzésről fogunk a következők során elmélkedni, tanulni, recepteket kipróbálni, és nem utolsósorban, megbízható kútfőket is felkutatni. Ha a természettudomány népszerűsítését amolyan boszorkányos füvészkedéssel tesszük népszerűbbé, csak remélni merjük, hogy sem száműzni, sem megégetni nem fognak érte a város főterén. Hisz a tennivaló bővében, kultúrtörténettel fűszerezett finom saláták, egészséges gombapaprikások várnak virtuális tálalásra, miközben a megmosolyogtató babonákat sem szabad kihagyni a menüből.

Vágjunk tehát bele: nő már a pitypang, gyökerét éppen most szedjék a cukorbetegek, akiknek a tyúkhúr is hasznukra lenne, de az egészségesnek sem válik kárára, ha lehajol érte.  De bújik hamarosan a komló is, a középkor értékes gyógynövénye, a bakszakáll és a bojtorján gyökere is arra vár, hogy felfedezzék az ínyencek, de ne feledjük el az egyik legkorábban előbújó csemegét, a podagra füvet sem. Nehéz kérdés, hogy mivel kezdjük a sort.

Közismert, mégis elfeledett: „az arannyal versengő”

A most részletesen bemutatandók sorát a közismertnek mondható, de sokak által mégis elfeledett salátaboglárkával (Ranunculus ficaria) vagy Szent György salátával nyitjuk. Mátyus István orvostudor 1787-ben még az arannyal versengőnek nevezte és joggal: már látványa megindítja bennünk a tavaszi keringést, annak ellenére, hogy virágzását nem várjuk, hisz utána már mérgező anyagokat termel. De ha serények vagyunk, szerencsével járunk, és bátran fogyasszuk is, hisz sok C-vitamint tartalmaznak a levelei. Keresni csak a forgalmas utaktól távolabb eső, tiszta és hűvösebb erdei patakok mentén érdemes, nem úgy, mint látni egyeseket, akik a Fellegvár oldalában késeikkel gyökerestől irtják. Pipiszke munka egyenként szedegetni az 5–15 cm-es száron növő, szív vagy vese alakú, zsírfényű, csipkésélű leveleit, de ha ollóval felszerelkezve fogunk munkához, rövid idő alatt gyűjthetünk egy kedvcsináló salátalevesre valót belőle. Na, de ahogyan nem eszik forrón a kását, a levest sem szabad elsietni, előbb alapos tájékozódással kezdjük a gyűjtögetést. Azok, akik már szedték tudják, fénylő apró levelei lényegesen különböznek a mérgező, szintén sárga virágú, a köznyelvben béka boglárka gyűjtő szóval illetett társaitól, de a vaskosabb és testesebb, szintén fénylő levelű, mérgező kapottnyaktól is.

Hajdanán értékes fűszerünk, a kányazsombor

Ideje a kányazsombornak (Alliaria petiolata) is, hisz zöldjére már lehet vadászni, magjait majd a nyár folyamán szedjük, hisz a régészeti leletekből és szépanyáink takarékos konyhájának emlékeiből tudjuk, hogy értékes fűszerként szolgált hajdanán. Ennek ellenére kultúránkból kitörölte a közelmúlt. Érdemes megismerni, mert zöldje mustárra és fokhagymára, gyökere a torma ízére emlékeztet, miközben antibiotikus és emésztésjavító hatással bír. Némi dokumentálódással könnyű felismerni. Tőlevelei fogazottak, vese alakúak, különböznek a belül kinövő szárlevelektől, azaz a csúcsán levő szív formájú tojásdad hajtásoktól, amelyek szabálytalanul öblösen fogasak. Megdör­zsölve erősen fokhagyma illatúak. Készíthetünk belőle salátát, zöld pasztát laska közé, fagyaszthatjuk spenót módon, télire üvegbe zárhatjuk, eltehetjük, mint a közismert medvehagymát.

Sok a neve a népszerű tüdőfűnek

A felsorolásból nem hagyható ki az orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis) sem, amely hamarosan elárasztja az erdők alját, és a réteket. Virágjaival salátáink díszíthetjük, levelei levesbe, de még vermutba áztatva is kipróbálhatók, de főként a C-vitamin­ban, köptető és vizelethajtó, sejtregeneráló, légúti irritációt csökkentő anyagokban gazdag leveleiből nyerhető teájáért szedjük. Levelei szőrösek, fehér foltosak, amely hatóanyagban értékesebb, mint a folttalan változata. Virága bimbóként piros, kinyílva bíboros, majd fokozatosan megkékül (a színt a sejtnedv savassága befolyásolja). Mindenkori népszerűségére utal sokféle elnevezése is: pettyegetett tüdőfű, dongófű, farkasmájfű, tüdőgálna, patikás tüdőír, emberképű fű és a dongóvirág. Leveleiből készített tea meghűlés, rekedtség és felső légúti gyulladás enyhítésére alkalmas.

 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Legfelsőbb bíróság: nem diszkrimináció ...
Seregszemlén az erdélyi magyar kutatók ...
László Ferenc 80 – zenetudományi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Poraikból támasztották fel a ...
  • Hagyjatok kiszakadni!
  • Volt egyszer egy Szentháromság vagy ...
  • Gebe-Fügi Renáta a Mozart Fesztivál ...
  • Miért nem másképp?