Visibilitas – láthatóvá vált a Caffart Képzőművészeti Egyesület Kolozsváron

Visibilitas – láthatóvá vált a Caffart Képzőművészeti Egyesület Kolozsváron
Visibilitas címmel nyílt kiállítás a magyarországi Caffart Képzőművészeti Egyesület tagjainak a munkáiból a Művészeti Múzeumban. Az egyesület első alkalommal vendégeskedik Kolozsváron, a szerdán nyílt tárlat tizenkét művész alkotásaiból áll össze.

Lucian Nastasă-Kovács, a kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója köszöntőjében elmondta, nagyon örül annak, hogy ő nyithatja meg ezt a különleges tárlatot, hozzáfűzve, a múzeum nagyon jó kapcsolatot ápol Magyarország kolozsvári főkonzulátusával, a mostani kiállítás egyik támogatójával, és általában a kolozsvári magyar közösséggel. Elhangzott az is, a Kolozsvári Magyar Napokon hét különböző eseménynek ad majd helyet a Bánffy-palota, erről aznap egyeztetett Gergely Balázs főszervezővel.

– A művészi tevékenység mellett fontos kiemelnünk a közművelődési feladatvállalást, hiszen évente nemzetközi művésztelepeket, kiállításokat szerveznek, képzőművészeti szabadiskolát, oktatásokat tartanak, és természetesen tevékenységeik közé tartozik a tehetséggondozás is. ami nagyon dicséretes és mindenféleképpen támogatandó – beszélt a Caffart Egyesület tevékenyéseiről Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzula.

A 2009-ben alakult Caffart Nemzetközi Művésztelep célja a kortárs képzőművészeti alkotások népszerűsítése, ismertté tétele. Az alkotóknak egyfajta kibontakozási teret nyújt, így segítve a kortárs képzőművészetet, amelynek alapvető munkafolyamatait, alkotásait a társadalomnak csak egy kis szegmense ismeri, fűzte hozzá a főkonzul, aki szerint a Caffart a legprogresszívebb és az egyik legfontosabb művésztelep jelenleg Magyarországon.

A kolozsvári tárlaton tizenkét magyarországi és erdélyi alkotó műveit állították ki, a szerdai megnyitón három képzőművész, Ferencz S. Apor, Rékasi Attila és Török Ferenc is jelen volt.

A tárlat kurátora, Sütő Róbert nem tudott jelen lenni a megnyitón, így nevében Bordás Beáta, a kiállítás koordinátora köszöntötte az érdeklődőket. Bordás elmondta, hálátlan feladat lenne a kurátor helyett méltatni a tárlatot, így csak arra szorítkozott, hogy megköszönje Mile Lajosnak a kiállítás megvalósításában nyújtott támogatásért, hozzájárulva ezáltal ahhoz, hogy a kolozsvári közönség megismerhesse a Caffart Egyesület tevékenységét.

A Visibilitas kiállítás április 30-ig látogatható, szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között. 

(Borítókép: Ilyés Zalán)