Viselkedni tudni kellett Kikaker Boldizsár kávéházában

Viselkedni tudni kellett  Kikaker Boldizsár kávéházában
A városi polgárok egyik legjellemzőbb közösségi tere a kávéház volt, ahol nemcsak szórakozni, hanem művelődni is lehetett. Európában az 1600-as években kezdett elterjedni a kávézás, az első kávéházat pedig Velencében nyitották meg, rövid időn belül pedig Párizs és Bécs lakosait is kávéházak várták, nagyszerű italokkal. Azonban ezeknek a helyeknek a nagyarányú elterjedése csak a 19. század második felére tehető.

Az 1800-as évek legvégén Kolozsváron 15-20 kávéház várta a vendégeket, ezek egy része pedig szállodaként is működött. A legismertebb ezek közül a Pákei Lajos tervei alapján készült New York szálló és kávéház, amely nemcsak azért számított a város közepének, mert a Főtéren volt, hanem amiatt is, mert a helyiek és az átutazók egyaránt ide tértek be megpihenni és megtudni a legújabb híreket.

A New York szállón, vagy, ahogy a korban emlegették, a Nyehón kívül volt még egy különös kávéháza a városnak. A Főtér északi oldalának egy épületében, majd a Státus-paloták földszintjén nyitotta meg Kikaker Boldizsár az 1900-as évek elején kávéházát, amelyről azt írták a korban, hogy ott „olyan finom, előkelő tónus uralkodott, mint világhírű szállodákban.”  Tulajdonosa, Kikaker Boldizsár a Dunántúlról költözött Kolozsvárra, ahol kezdetben „kávésként” működött.

A korai időszakban a kávéházak belső berendezését az egyszerűség és a praktikum jellemezte, de a 19. század végére már egyre kifinomultabbak és díszesebbek lettek az enteriőrök. Kikaker kávéházáról úgy tartották, hogy a hamut nem lehetett csak úgy a földre szórni, és csak fényesre suvickolt cipőben lehetett a nagy ablakokkal megvilágított terembe belépni. A tisztaság megőrzésén kívül nagyon figyeltek a vendégek viselkedésére is: nem volt szabad túl hangosan beszélgetni, valamint muzsika sem szólt soha. De a kávé mellett finom borokat is felszolgáltak itt, valamint márkás francia pezsgőket is likőröket is fogyaszthattak.

A kávéház az első világháború végéig működött, tulajdonosa ezután elhagyta Erdélyt, és Budapestre költözött, ahol szintén megpróbált kávéházat fenntartani. A háborút követő inflációban azonban elveszítette vagyonát, és szegénységben élt tovább feleségével a fővárosban.

A Pesti Napló 1932. július 24-én interjút közölt vele, ebben így emlékezett vissza kolozsvári éveire: „Igazi úri kávéház volt az enyém, nálam gyűltek össze az egyetemi tanárok, a megyei és városi főtisztviselők, az erdélyi mágnások… A kolozsvári Nemzeti Színház nagy premierjei után nem a vendéglőkbe ment a fényes erdélyi közönség, hanem az én kávéházamba, az én régi szabású, csendes, finom kávéházamba…” – mesélte Kikaker Boldizsár, akit mindenki csak Bódi bácsinak szólított.

(www.korzo.org.ro)