VIDEÓRIPORT - Otthonukban oltják be a mozgáskorlátozott, mozgássérült személyeket Kolozsváron

Román anyanyelvű interjúalanyok

VIDEÓRIPORT - Otthonukban oltják be a mozgáskorlátozott, mozgássérült személyeket Kolozsváron
Megfeszített ütemben dolgoznak a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal, a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) és a Kolozs Megyei Prefektúra által a mozgáskorlátozottak számára létrehozott mozgó oltóegységek: az otthonukat elhagyni nem tudó, mozgássérült vagy ágynak esett idős személyeknek a négy személyből álló csapat (orvos, két orvosi asszisztens és adatbázis-kezelő alkalmazott) jelenti az egyetlen reményt az új koronavírus elleni védőoltásra. Március 12-én négy órán át az oltóegységhez szegődtünk, és azt tapasztaltuk: a magatehetetlen, súlyos betegségben szenvedő, lakásukat akár évek óta el nem hagyó, egyes esetekben gyermekeik által is magukra hagyott nyugdíjasok hálával, köszönettel és reménnyel teli fogadták a terepmunkát végző oltócsapatot.