Videokonferencián mutatják be a jubileumi FMTÜ tanulmányait

Videokonferencián mutatják be a jubileumi FMTÜ tanulmányait
A globális járványügyi helyzet ellenére a huszonötödik Jubileumi fiatal műszakiak nemzetközi tudományos ülésszakot az EME Műszaki Tudományok Szakosztálya és a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara közös szervezésében sikerül online-platformon videokonferenciaként megtartani a tervezett időpontban, március 26-án. Az idén 104 szerző 48 tanulmány keretében mutatja be, illetve közli kutatási eredményeit.

A rendezvény fővédnöke Bokor József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, tiszteletbeli védnöke pedig Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A konferencia 2020. március 26-án, csütörtökön délelőtt 10.30 órától kezdődik plenáris előadásokkal, délután 15 órától negyvenkét előadás hangzik el öt párhuzamos szekcióban. A programfüzet (http://eme.ro/fmtu/EME_FMTU-programfuzet_2020.pdf) tartalmazza a rendezvény menetrendét, időbeosztását, elnökök listáját, s a termek, események elérhetőségeit. Kérik részvétele visszaigazolását 2020. március 24. 19 óráig (Ro idő) tegye meg, kitöltve a következő űrlapot: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfdXJYOfefMetwcQWbSsyk2akJ2jPhZtatZp01aMAnBaSCCow/viewform?usp=sf_link

A tudományos bizottság által közlésre elfogadott, lektorált tanulmányokat két nyelven teszik közzé, ahogyan azt eredetileg is felvállalták: magyar nyelven a Műszaki Tudományos Közlemény sorozat 13. számában, itt lesz elérhető: https://www.eme.ro/publication-hu/mtk/mtk-main.htm; illetve angol nyelvű tükörmása, online felületen a Sciendo terjesztésében (https://content.sciendo.com/view/journals/mtk/mtk-overview.xml).

Az anyagtudomány területén kiválasztott tanulmányokat az Acta Materialia Transylvanica 2020. 3. évf. kétnyelvű változatában teszik közzé (magyar nyelven: https://www.eme.ro/publication-hu/acta-mat/mat-main.htm), a széles körű nemzetközi terjesztés érdekében angol nyelven is (https://eme.ro/publication/acta-mat/mat-main.htm), mely közreműködésben jelenik meg a Sciendoval.

A szervezők új helyzet előtt állnak és remélik, közös gondolkodással, erővel és hozzáállással a jubileumi rendezvényt valóban ünnepivé és a legmodernebb eszközöket felhasználva hatékonnyá, a kitűzött célt szolgálóvá tudják tenni, hiszen „az FMTÜ célja a kutatás ösztönzése, a tudományos kapcsolatok kialakítása/megtartása, valamint a magyar műszaki nyelv művelése".

A rendezvény http://www.eme.ro/fmtu/ honlapján és és Facebook-eseményénél további információkat találhat.