Vetró András-kiállítás nyílt a Bánffy-palotában

Vetró András-kiállítás nyílt a Bánffy-palotában
Ilyen nagyszabású, átfogó kiállítással most jelentkezik először Kolozsváron Vetró András szobrászművész, hangzott el csütörtök este Németh Júlia műkritikus részéről a Bánffy-palotában, ahol Szobrok és rajzok címmel nyitották meg a művész kiállítását.

„Vetró András emberföldrajza, tájérzékenysége nem ismer határokat. Klasszikus harmóniákba fogalmazza bizarul modern formavariációit, mondhatni újrapozicionálja, újrateremti az embert” – hangzott el a műkritikus méltatásában. A megnyitón Lucian Nastasă-Kovács, a múzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, és felszólalt a tárlat kurátora, Bordás Beáta muzeográfus is, valamint Vetró András szobrászművész, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a kiállítás megszervezésében. Pilinszky János és Dsida Jenő egy-egy versét, valamint Hamvas Béla Arlequin című esszéjének egy részletét Bogdán Zsolt színművész tolmácsolásában hallhattuk.