Véndiák találkozók
Vissza

Véndiák találkozók

Igazi élmény viszontlátni 10-20-30-40 év távlatából tanítványainkat, akiket gyermekként engedtünk útjukra annak idején.

1991 júniusában a Brassaiból a XII. A osztály végzősei Pataki Attila (EDDA) soraival búcsúztak: „Álmodtam egy világot magamnak, / Itt állok a kapui előtt, / Adj erőt, hogy be tudjak lépni, / Van hitem a magas falak  előtt.”

Harmincegy év elteltével el kell számolni: teljesültek-e az álmok? Van-e még hit? Van-e még erő? A válasz: van!

Z.K. értesít, ő jön értem. Kezembe veszem ballagási kártyáját. Sánta Ferenc idézettel búcsúzik?

„Nem vagyunk méltók önmagunkhoz, mert nincs erő bennünk vállalni önmagunkat olyannak, amilyenek valójában lennénk.”

Élete rácáfol erre a gondolatra. Komoly megpróbáltatások elé állította az élet és volt ereje dönteni, volt bátorsága a nehezebb utat választani. Önmagát olyannak vállalta, amilyen valójában és sorsa jóra fordult. Boldog és megelégedett, családja örömére.

Tanárként, osztályfőnökként nekünk is igazi megmérettetés a találkozás. Visszaköszönnek jó és rossz tulajdonságaink, hiszen ma már egyenrangú félként értékeljük egymást. Kölcsönösen tanulunk egymástól. Hajdani elvárásaink mélyebb értelmet nyernek. Örömünkre szolgál, ha bizonyos szokásaink, követeléseink betagolódtak életükbe, tevékenységeikbe.

K.E. egyetemi oktató. Nem fogadja el diákjának mentegetőzését: ”Nem tudtam megoldani!” „Hol vannak a próbálkozásaid?” – kérdi és huncutul rám néz: ”Nna?!”

Látom az M. lányokat izgulni a táblánál. Hol van az már? Magabiztosak, öntudatosak, vidámak, sugároznak – miközben szerénységük, jó érzésük a régi! S milyen jól nevelik a gyermekeiket.

D.K. szerény kislányból magabiztos anyuka lett, remek szervező, szereti a kihívásokat. G.T. fantasztikus apuka lett, annak idején matematika-burokban élt.

Más iskola, más osztály, ezúttal tíz éves találkozó. Ez még az útkeresés, a próbálkozás időszaka. Örülök, hogy sok a gyerek! Megható az egymásra figyelés! Osztálytársuk mindannyiuk fogorvosa. Tudás, szakmaiság, biztonság sugárzik belőlük.

Ismét más osztály: 37 éve ballagtak. Különleges ajándékot kapok. Bélelt fonott kosár, tele apró figyelmességekkel, gyümölcs (saját termés), könyv, otthon készült szörp, saját készítésű lekvár, K.M. levele, benne az az idézet, amelyet a matek füzet első oldalára írattam, s ma is hat: „Nem arra vagyok  büszke, hogy sokat tudok, hanem hogy amit tudok, a magam erejéből szereztem meg.” (Brassai Sámuel)

Ez a találkozó nekem is kihívást jelentett. Nem én voltam az osztályfőnökük. Így azt találtam ki, hogy mindenkinek húznia kell egy borítékot, benne egy kérdéssel. Erre válaszolva próbáljanak beszámolni az eltelt évekről. Ebben az elidegenedett világban magukba néztek, elgondolkoztak, megdöbbentek egy-egy válaszon és észre se vettük, hogy 15 „véndiák” négy órán át ismerkedett jelenlegi önmagával és társaival bensőséges hangulatban.

Hiszem, hogy a résztvevők szép élményekkel gazdagodva térnek haza és rövidesen újra találkoznak.

Vár még rám egy találkozó azzal az osztállyal, amelyik ballagásán tilos volt magyarul megszólalni!


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Iohannis a Schengen-csatlakozásról: a ...
Janovics Jenő 150 – ...
Újraválasztották Tompa Gábort az ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ