Velencei filmfesztivál – Szerdán indul a mustra magyar filmmel a versenyprogramban
Vissza

Velencei filmfesztivál – Szerdán indul a mustra magyar filmmel a versenyprogramban

Nemes Jeles László Napszállta című filmje a versenyprogramban, Szőcs Petra Déva című első nagyjátékfilmje pedig a Biennale College Cinema szekcióban mutatkozik be a szerdán kezdődő 75. Velencei Filmfesztiválon, amelyre olyan sztárokat várnak, mint Lady Gaga, Ryan Gosling vagy Vanessa Redgrave.

Az Arany Oroszlán-díjért idén 21 alkotás verseng, köztük az Oscar-díjas Nemes Jeles László múlt század elején játszódó kosztümös drámája, a Napszállta. A díjat odaítélő nemzetközi zsűri elnöke a fesztivál tavalyi fődíjasa, A víz érintése című filmjével később az Oscar-díjat is elnyerő Guillermo del Toro lesz.

A filmmustrán számos Netflix-produkció, köztük a Coen testvérek The Ballad of Buster Scruggs című westernje és Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér drámája is szerepel, ami máris vita tárgya, mivel az online műsorszóró és tartalom-előállító óriás hatalmas előfizetői bázisa miatt nem fektet túl nagy hangsúlyt a mozis forgalmazásra. Az olasz Anec és Anem mozis szövetség kritizálta a fesztivál hozzáállását, mivel szerintük ha a filmek online forgalmazása egyidejűleg történik a mozis forgalmazással, a nézők inkább otthon maradnak.

„Nem értem, hogy miért kellene kizárni Cuarón vagy a Coenek filmjét csak azért, mert a Netflixnél készültek” – válaszolta a kritikákra a mustra művészeti igazgatója, Alberto Barbera a fesztivál júliusi sajtóértekezletén.

De azzal kapcsolatban is érte bírálat a fesztivált, hogy a versenyprogramba mindössze egyetlen női rendező alkotása jutott be, Jennifer Kent The Nightingale című filmje. A női rendezők hiánya miatt augusztus 11-én feminista szervezetek nyílt levelet is intéztek Barberához, aki „a politikailag inkorrektként” bírált válogatást védelmezve leszögezte: ő a filmek minősége alapján válogatja a fesztivál programját, nem a rendezők neme alapján. „Ha kvótákat vezetünk be, lemondok” – közölte.

A mustra szerdán Damien Chazelle, a Kaliforniai álom rendezőjének új filmjével, a First Man című életrajzi drámával nyílik meg. A Ryan Goslinggal forgatott produkció az űrhajós Neil Armstong felkészülésének éveire koncentrál, mielőtt 1969-ben elsőként lépett a Holdra.

Nagy várakozás előzi meg a Lady Gaga közreműködésével készült A Star is Born bemutatóját is. A filmet, amely egyúttal Bradley Cooper rendezői bemutatkozása, versenyen kívül vetítik a Lidón. Cooper iszákos countryénekest alakít, aki felfedez egy fiatal tehetséget (Gaga). A filmhez a rendező és az énekesnő új dalokat is írt.

Ugyancsak nagy figyelem övezi a Saul fia Oscar-díjas rendezője, Nemes Jeles László Napszállta című új alkotását, amelyen nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. Operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője az azóta elhunyt Melis László, hangmérnöke Zányi Tamás, szereposztó rendezője Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi volt. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is.

A film 1913 nyarán játszódik Budapesten, ahová Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár azonban elutasítja és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. A lány megtudja, hogy Leiter Kálmán néven él egy testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Nyomozásba kezd, és bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. 

A Napszállta két főszerepét Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár) játssza. 

A fesztiválon debütál Szőcs Petra első nagyjátékfilmje, a Déva is, amely a Biennale College Cinema tehetséggondozó programjának támogatásával készült. A film az árvaházban élő albínó lányról, Katóról szól, aki a nyári szünetben összebarátkozik egy új önkéntessel, Bogival, és hogy barátságát kifejezze, elárul valaki mást.

A Déva forgatókönyvírója Nagy V. Gergő és Szőcs Petra, producere Fülöp Péter, operatőre Dévényi Zoltán, vágója Dunai László volt. A főbb szerepeket Nagy Csengelle, Mohamed Fatma és Komán Boglárka játssza, a gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók.

A szeptember 8-ikán záruló fesztivál Arany Oroszlán-életműdíját Vanessa Redgrave brit színésznő és David Cronenberg kanadai rendező kapja.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Börtönbüntetésre ítéltek több ...
A testet, lelket, közösséget fejlesztő ...
Jövő hét elejére elkészül az egyesülés ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ