Vasvári bringatúra zuhogó esőben hősies kitartással
Vissza

Vasvári bringatúra zuhogó esőben hősies kitartással

A korlátozásokkal teli 2020-as év után úgy döntöttünk, hogy idén nem hagyjuk elmaradni teljesítménytúráinkat, így május 15-én közel 500 túrázó mérettette meg tűrőképességét a Jókai hosszabb-rövidebb távjain Kolozsvár és Torockó között, július 3-án pedig Vasvári emlékére tekerte le a 85 és 100 km-es távok egyikét néhány bátor kerékpáros zuhogó esőben. A Bánffy és a Kós túrák még hátra vannak: július 31-én Kalotaszeg szívéből vlegyászai és kőhegyi magaslatokig juthatnak el a résztvevők gyönyörű útvonalakon, míg augusztus 21-én, a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt Sztána idilli környezetét fedezhetik fel. Addig is, álljon itt egy személyes beszámoló a Vasvári-túra nem mindennapi, emlékezetes pillanatairól, szervezői tapasztalatokból ihletődve.

Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély júliusi számában.
(Borítókép: A túra rangidős részvevője, Szilágyi András (Bandi), aki mind a 20 Vasvári-túrát teljesítette! FOTÓ: LIXANDRU RÓBERT)

A Jókai sikere nyomán már türelmetlenül vártuk a sorban következőt, amelynek a megszervezése a leggördülékenyebben szokott menni az egyszerű logisztikának és a résztvevők kis létszámának köszönhetően. Mivel májusi teljesítménytúránkon túljelentkezéssel kellett szembesülnünk, ez alkalommal is létszámkorlátot szabtunk meg és reménykedtünk, hogy nem fogjuk meghaladni a 150 főt. Éppen ezért mindnyájunkat pofonvágott a tény, hogy csupán 60 személy regisztrált, amiből hárman vissza is léptek a túrát megelőző pár napon, így 57 személy indítócsomagját készítettük elő önkénteseinkkel csütörtök este. Rekordteljesítmény, gondoltam magamban, hiszen eddig csupán vágyott célként lebegett előttünk, hogy ne maradjon mindig utolsó napra a pakolás.

A nyomtatványok és a pontbírók csomagjának előkészítése közben végig azon töprengtem, hogy mit ronthattunk el, hiszen időben meghirdettük az eseményt, az online jelentkezést is beindítottuk a rendezvény előtt egy hónappal és a közösségi média mellett újságban és rádióban is népszerűsítettük a túrát, mégis nagyon kevesen vállalkoztak a megmérettetésre. Mindeközben néhány résztvevő aggodalommal hívott fel, hogy az előrejelzés szerint szombaton egész nap esni fog, és megkérdezték, hogy ilyen körülmények között is megszervezzük-e a rendezvényt. Természetesen igen, a teljesítménytúrákat sosem halasztjuk el az időjárás miatt – ismételgettem a hasonló választ győzködve őket, hogy az előrejelzésben nem kell megbízni. Ez alkalommal picit tévedtem…

Szombat reggel kb. 5 óra alvás után hunyorgó szemmel, csalódottan néztem ki az ablakon, a szürke esőfelhők súlya pedig egyre lejjebb nyomott a földbe. Habár a helyzet reménytelennek tűnt, legbelül reménykedtem benne, hogy pár órán belül verőfényes idő váltja fel a borongós égbolt melankolikus látványát. Amíg eltekertem az irodáig, épp elállt az eső, így felcsillant a remény, hogy a résztvevők is megúszhatják szárazon, ha az égiek is úgy akarják. A városból kifelé tartva csörren a telefon, Branea Robi hív, hogy baj van, mert az indítócsomagok az ő autójában maradtak. Tökéletes időzítés, gondoltam magamban, hiszen még csak a Monostoron jártunk és vissza tudtunk kanyarodni a Donát negyedbe a Kolozsvári Rádió épületéhez, ahonnan a 100 km-es változat résztvevői rajtoltak. Gyorsan megtörtént az átvétel, majd igyekeztünk Gyaluba, hogy legyen időnk előkészíteni a rajt helyszínét.

A szakadó eső és a velőig hatoló szél ellenére is vidám hangulat uralkodik a Funtineli-tetőn FOTÓ: LIXANDRU RÓBERT

Mire odaértünk, ismét zuhogni kezdett, így az EKE-sátor helyett a helyszíni sörsátrak alatt rendezkedtünk be és miközben a kerékpárosokra várakoztunk pontbíró társaimmal, Kovács Krisztinával és Kovács Katival, próbáltuk megsaccolni, hogy hány biciklis fog elbátortalanodni a zuhogó eső miatt. Kati nagyjából 20 személyre tippelt, feltételezése pedig hamarosan be is igazolódott: végül 57-ből 31 bátor biciklis vállalta a nem mindennapi próbatételt, néhányan pedig megjelentek, hogy átvegyék indítócsomagjukat, de közölték, hogy ilyen körülmények között nem vállalják a túrát. Közben szembesülnöm kellett a nap második bakijával is az elkevert indítócsomagok sztorija után: a saját matricáinkat véletlenül az előrajtos borítékba raktam, ám Sebe Csilla és Pethő Adél nagyon gyorsan orvosolták a problémát, így mindenkinek odaadták a kezébe a matricáját, amit mi aztán be tudtunk ragasztani az igazolólapokba. Amikor rákerült a sor, hogy leközöljék azoknak a nevét, akik nem jelentek meg az előrajtnál, minden egyes kihúzott névnél összeszorult a gyomrom és csalódottságot éreztem, hiszen mindent beleadtunk a szervezésbe, ám az eső pillanatok alatt elmosta fáradozásainkat.

Miután mindenki útnak indult, mi is összepakoltunk és az első ellenőrzőponthoz vettük az irányt, ahol az 5 tagú Urák család apraja-nagyja várta a megfáradt kerékpárosokat mindenféle földi jóval. Útközben lassan elhaladva a bringások mellett őszinte sajnálatot éreztem, amiért szakadó esőben kellett tekerniük a folyamatos emelkedőn, ugyanakkor az elismerés és csodálat is átjárta zsigereimet, hiszen megfogyva bár, de törve nem vágtak neki a kihívásnak. Az ellenőrzőponthoz érkezve széles mosollyal fogadtak minket az Urák gyerekek, Boglárka, Boróka és Csaba szüleikkel, Judittal és Istvánnal együtt és lelkesen kínálgattak az energiapótlós dobozokból, így korgó gyomrunkat megtölthettük banánnal, almával, nápolyival, müzliszelettel és egyéb finomságokkal. A fáradt bringások is megörültek az édességek láttán és a csendesedő esőben felszusszanhattak a kemény mászás előtt. Miután átvettem a Culinás szendvicseket Tőkés Tündétől, túraszolgálatos orvosunktól és Madár Gyulától, a következő ponthoz indultam.

A hölgyek példamutató kitartással mosolyogva tekertek FOTÓ: LIXANDRU RÓBERT

A Funtineli-tetőn lévő második ellenőrzőpontig jó kis szintemelkedés várt a bringásokra s talán ez volt az a szakasz, amely igazán próbára tette a harcosokat: páran el is hulltak közülük, s úgy döntöttek, hogy feladják a csatát, mert a zuhogó eső és a velőig hatoló szél győzedelmeskedett felettük. Mindeközben a Svédországból hazaérkezett Lixandru Róbert barátunk lencsevégre kapta az esővel folytatott harc drámai pillanatait és a hősies kitartást, részleges járulékos károkat szenvedve, hiszen a kövér esőcseppek őt sem kímélték. A tetőn annyira lehűlt a levegő, hogy még a leheletünk is látszott, az egyre szakadó eső pedig nem akart elcsendesedni. Pedig előző években ez volt az a pont, ahova a kerékpárosok fáradtan megérkeztek a kemény mászást követően és a fűbe heveredve napfürdőztek legalább egy órát pihentetve izmaikat. Idén ezt a tervet sajnos felülírta az időjárás, ezért gyors tanácskozás után arra jutottunk, hogy a többi ellenőrzőpont nyitását előrehozzuk, máskülönben senki nem fogja kivárni ázottan és reszketve a délutáni programot. Sajnos az energiapótlókat, a szendvicseket, a kalotaszentkirályi kürtőskalácsot és az esti, körösfői vacsorát is 57 kerékpárosra rendeltük meg, így mindenből dupla adag jutott volna a résztvevőknek, ám végül csak 20-an maradtak, akik eljutottak a célig lepecsételtetve igazolólapjukat. Pedig délután 2 óra körül az eső is elállt, így bánhatják azok, akik menet közben feladták és nem jutottak el Kalotaszentkirályig, ahol az önkormányzat által biztosított frissen sült kürtőskaláccsal jutalmaztuk a kitartást.

Amikor megérkezett az SMS, hogy páran kiszállnak, csalódottságom egyre fokozódott, a kalotaszentkirályi ellenőrzőpontnál pedig Kerekes Edittel tűkön ülve vártuk, hogy végül hányan fognak begurulni a kultúrotthon udvarára. Annyira örültünk minden szál kerékpárosnak, hogy tapssal és üdvrivalgással, na meg cukros-diós kürtőskaláccsal fogadtuk őket a zöld EKE-sátor alatt. Mivel elégedettséget és örömöt láttam mindnyájuk arcán, a csalódottságot lassan felváltotta a hála érzése, és én is együtt tudtam örülni velük, amiért kitartottak és nem adták fel útközben. Körösfőig már alig pár km tekerés várt rájuk, ahol az Urák család oklevéllel és kitűzővel honorálta teljesítményüket. Közülük feltétlenül meg kell említenem Szilágyi Andrást, aki eddig minden Vasvárin részt vett, a közel 74 évével pedig rangidősként tekerte le a 100 km-es távot hihetetlen teljesítményt produkálva. Elmondása szerint az elmúlt 20 évben ekkora záporral még sosem kellett megküzdeniük.

Végül a túra két fontos programpontját megkímélték az égiek: a tóparti és a körösfői megemlékezést sikerült szárazon megúszni, a szervezésért külön köszönet jár a Rákóczi Kultúregyletnek és Péntek Lászlónak. Az ünnepség után következett a várva várt vacsora, amelyet Ádám Gábor beugró önkéntesünk hozott el nagy fazekakban Kolozsvárról. Az eseménydús nap végén, miközben családias hangulatban fogyasztottuk el az ízletes babgulyást, egyikünk felvetette a költői kérdést: mi történt volna, ha Vasvári és csapata megijed egy „kis” esőtől, és emiatt nem megy el a vesztes csatába? Bizonyára a történelemkönyvek ma másról szólnának, és nem szerveznénk évente emléktúrát, így a személyes beszámolómat sem olvashatná senki az újság hasábjain.

Az Urák család vidáman fogadja a fáradt kerákpárosokat az első ellenőrzőpontnál FOTÓ: LIXANDRU RÓBERT


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

TŰZ A TETAROM 1-NÉL, A TÖRÖKVÁGÁSNÁL
Alacsony az átoltottság, nehéz behozni ...
Kezdődhet októbertől a vakcinalottó

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd: ...
  • Egy báró szobra
  • VIDEÓINTERJÚ – Hogyan ...
  • Több mint egy tucat település vörös ...
  • Toleranciagyakorlás