Válságtanácskozás a PSD-ben: merre tovább kormánykoalíció?
Vissza

Válságtanácskozás a PSD-ben: merre tovább kormánykoalíció?

A kormánykoalíció jövőjét illető tanácskozásra hívta össze tegnap délutánra a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőtanácsát Viorica Dăncilă kormányfő, a PSD elnöke. A nagyobbik kormánypártnak ugyanis komolyan fel kell térképeznie a lehetőségeit arra az esetre nézve, ha a kisebbik koalíciós partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetség (ALDE) bejelenti, hogy kilép a kormányból.

A PSD és az ALDE közötti együttműködés annak folytán vált az elmúlt hetekben ingataggá, hogy nem sikerült egyetérteniük a közös államfőjelölt személyét illetően. Az ALDE vezetője, Călin-Popescu Tăriceanu, aki amúgy a közvélemény-kutatások szerint Klaus Iohannis államfő valós ellenfele lehet az elnökválasztáson, bízott abban, hogy a PSD és az ALDE közös jelöltjeként indulhat. Ezt a lehetőséget a szociáldemokraták elvetették, s a párt végül Viorica Dăncilăt nevezte meg államfőjelöltjének, bár ezt a jelölést még az augusztus 3-ról augusztus 24-re halasztott PSD-kongresszusnak is meg kell erősítenie. A média tudni véli, hogy a parlamenti mandátumok mintegy 7 százalékával rendelkező, de az európai parlamenti választásokon az ötszázalékos küszöb alá csúszott ALDE azzal próbálja rákényszeríteni a parlamenti helyek 45 százalékával rendelkező PSD-t Tariceanu államfő-jelöltségének támogatására, hogy a koalíció felbontását lebegteti.

A két kormánypárt múlt pénteki egyeztetésén az ALDE szóvivője, Varujan Vosganian újra hangsúlyozta a Călin Popescu-Tăriceanu által már kifejtett álláspontot, miszerint pártja nem támogathat egy, a PSD-soraiból való elnökjelöltet. Mint mondta, a szociáldemokratáknak nincs olyan jelöltjük, –Dăncilăt is beleértve – aki képes lenne megnyerni az államfőválasztást. Vosganian szerint a legoptimistább hozzáállás mellett is legtöbb 30 százalékkal teljesíthet a PSD jelöltje a megmérettetés második fordulójában.

Másrészt a múlt héten az körvonalazódott, hogy az ALDE várhatóan szövetségre lép a PSD-ből két éve kizárt Victor Ponta vezette Pro Románia párttal, továbbá tudatták a nagyobbik kormánypárttal azt is, hogy a koalíció megmaradásának egyik feltétele a Pro Románia kormányra lépése. Az ALDE ugyanakkor a kormány szerkezeti átalakítását, a minisztériumok számának 19-re való csökkentését javasolta, valamint azt, hogy a 19 tárcából négyet engedjenek át az ALDE-nak, négyet a Pro Romániának, a szociáldemokratáknak pedig le kellene mondaniuk a szállításügyi, a regionális fejlesztési, a tanügyi vagy az egészségügyi minisztériumról.

Călin Popescu Tăriceanu július végén tett nyilatkozatában csalódottságának adott hangot, hogy a PSD nem hajlandó őt támogatni államfőjelöltként, és hozzátette: bízik abban, hogy augusztus végéig a nagyobbik kormánypárt jobb belátásra tér.

„A felmérések nem azt mutatják, hogy Viorica Dăncilă lenne Klaus Iohannis fő ellenjelöltje, és a PSD nem képes olyan mozgósításra, amely ezen a helyzeten változtatna. A jelenlegi államfő elsődleges vetélytársa én lehetek” – jelentette ki a Hotnews hírportál által idézett Tăriceanu.

Tarcianu augusztus 20-áig adott ultimátumot Dancilának, hogy javaslatot tegyen a kormány szerkezetének és összetételének módosítására, kimondatlanul is arra utalva, hogy ellenkező esetben pártja kilép a kormányból.

A PSD végrehajtó bizottságának ülése előtt Dancila kifejezte reményét, hogy nem bomlik fel a PSD-ALDE kormánykoalíció, és a párbeszéd fontosságát hangoztatta. A politikai elemzők szerint a PSD nem riad vissza attól, hogy az ALDE távozása esetén - a baloldali pártok és az RMDSZ alkalmi támogatásával - kisebbségben folytassa a kormányzást legalábbis a novemberben rendezendő elnökválasztásig. Bár az EP-választáson előretörtek a jobbközép pártok, a romániai parlamenti választásokig még több mint egy év van hátra, a törvényhozás jelenlegi összetételében pedig szinte lehetetlen a PSD nélkül alakítani kormánytöbbséget.


EZ ÉRDEKELHETI
BELPOL ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A KMN, ha tízes, az élete játék
A helyszínen tájékozódott az ...
Sporthírek röviden

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ