(Borítókép: Demény Balázs bravúros interpretációját a közönség kitörő tapssal jutalmazta. Fotó forrása: Demény Balázs honlapja)
Külön öröm volt újból üdvözölni az immár világszerte ismert és elismert Demény Balázst, a legrangosabb nemzetközi versenyek első díjas fiatal zongoraművészét, aki minden „itthoni” fellépése alkalmával bámulatos virtuozitásával, érzelmekben és színekben gazdag interpretációjával lenyűgöz, meghat.
Az est karmestere a szingapúri születésű Boon Hua Lien, a 2018-as Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny nyertese, és jelenleg az Eötvös Péter Alapítvány ösztöndíjasa. Kíváncsian vártam, hogy a távolkeleti kultúrán nevelkedett fiatal művész mennyire érzi „sajátjának” az európai, azon belül hangsúlyozottan a magyar zenekultúra nagyjainak műveit, és vajon a zenekarral sikerül-e hitelesen tolmácsolnia a művekbe rejtett egyedi érzésvilágot? Nem csalódtam, Boon Hua Lien muzikális karmester ráérzett Kodály valóságízű mesevilágára, Dohnányi olykor paródiába hajló groteszk humorára, és nem kevésbé Ravel magával sodró Keringőjének ragyogó színeire. Felszabadultan, magabiztosan vezényelt, érezte és élvezte a művekben rejlő sokszínűséget.
Kodály Zoltán (1882–1967) Háry János című daljátéka operaházunk repertoárjának is egyik gyöngyszeme. Ezen az estén, a Háry János-szvit ritkán hallható nagyzenekari előadásának tapsolhattunk. A hatrészes szvitben a daljáték néhány mozzanata elevenedik meg: szinte látjuk, amint a füstös kis kocsmában borozgató falubelieknek a szerethetően füllentő Háry mesélni kezdi kicifrázott, mesehangulatú történeteit.
Boon Hua Lien karmester érezte és értette a művekben rejlő sokszínűséget
Az Előjáték titokzatos, drámai hangvétele arra utal, hogy a kezdődő mese mélyén valójában olyan megható érzelmek húzódnak, mint a szülőföld szeretete, a hagyományok tisztelete. Vidám határozottsággal csendül fel a Bécsi harangjáték fülbemászó, bájos dallama, amelyben a fúvós- és ütősrészleg mesteri kombinációit halljuk. A Dal tételben Kodály a Tiszán innen, Dunán túl kezdetű népdalt emeli zenekari rangra, amelynek szomorú-búsongó dallama először a szólóbrácsán hangzik fel, majd az oboa és klarinéton válik még fájdalmasabbá. Különleges színfoltként említendő a szimfonikus keretben használt cimbalomjáték, ami a tétel népi jellegét erősíti.
Jóleső élmény volt egyazon színpadon hallani Réman Zoltán klarinét- és szaxofonművész profi szólóit és Gergő fiának érzésteli cimbalomjátékát. Napóleon csatájában Kodály groteszk humorral „meséli” el Háry sikereit. Van itt riadó, csatazaj, rézfúvósok által ragyogóvá varázsolt győzelmi mámor, és van gyászinduló, amint a foglyul ejtett Napóleon Háry elé járul, hogy a szaxofon „nyöszörgő” hangjára kegyelemért könyörögjön. Színesen hangszerelt, ragyogó humorú tétel. Az Intermezzo aranyveretes magyar jellegét a pompás hangszerelésű verbunkos-táncdallam adja meg. A zenekari szvitet A császári udvar bevonulása zárja. A lendületes, groteszk humortól csillogó tételben a rézfúvósok a palotabéli ragyogás, az ütősök az ünnepélyesség hordozói. A Háry János daljáték azonban túlmutat minden udvari csillogáson, hiszen szereplőinek boldogságát végül nem a gazdagság, és nem a bécsi ragyogás, hanem „az a két torony” jelenti, amely őket a szülőfalujukban, Nagyabonyban az otthon melegével (vissza)várja.
Dohnányi Ernő (1877–1960) Változatok egy gyermekdalra (Op.25) című nagyzenekarra és zongorára komponált művét sziporkázó humora miatt akár „zenei tréfának” is nevezhetnénk, viszont a variációs feldolgozás összetettsége és virtuóz zongoraszólama versenymű erejével hat. A mély drámai csattanóval induló nagyzenekari szimfonikus bevezetőt szívfájdalom uralja, a megrázóan gyászos hangulat romantikus hömpölygésbe hajlik át, telve feszültséggel, szenvedéllyel.
Mire azt kérdezné magától a hallgató, hogy a gyermekdalváltozatokban mit keres ez a túlfűtött wagneri drámaiság, néhány lélegzetnyi szünet, majd hatalmas dob- és cintányérütést követően, máris felcsendül a zongora billentyűin a Hull a pelyhes fehér hó ártatlan gyermekdal. A végtelen egyszerűséggel bemutatott francia gyermekdaltéma színes-humoros változatok sorát indítja el. Amíg a tizenegy variáció elején a zongora csak „bemelegít”, a második és harmadik variációban már Brahmsot idéző szenvedélyes romantikával hullámzik.
Minden következő variációban más-más szerepet tölt be, hol a fagott, fuvola, piccolo hetyke, üde játékát kíséri, vagy karácsonyi mesehangulatot idéz harangjáték és hárfa kíséretében, hol virtuóz csillogással „beszélget” a fúvósokkal, vagy éppen bécsi bálhangulatot idéz egy szárnyaló keringővel. De tud „katonásdit” játszani az ütősök menetelő ritmusára, pattogósan száguldani, a gyászos, drámai mélységekből, a szélesen áradó bánatos passacagliából és az ünnepélyes korálból egy vidám-játékos-humoros, csillogóan virtuóz fugatóban csúcsosodni.
Zseniális gyermekdalvariációk, de előadásuk nem „gyerekjáték”, hiszen a mű tolmácsolásához alapos technikai felvértezettség, ragyogó virtuozitás, játékos könnyedség, érzékenység és a dinamikai paletta sokszínűsége szükséges, mindaz, aminek Demény Balázs fiatal zongoraművész birtokában van. Szép tónusú, pazar színekben játszó, elképesztően bravúros interpretációját a közönség kitörő tapssal jutalmazta, ő pedig a ráadásként játszott Schumann Traumes Wirren és Warum? című, két különböző karakterű darabjával – egyikben a temperamentumos, robogó virtuozitással, másikban az érzékeny poézissel – szerzett újabb élménypillanatokat.
A hangversenyt Maurice Ravel (1891–1953) La Valse című szimfonikus tánckölteménye zárta. Bár Ravel alapgondolata a francia valse hagyományainak és a bécsi keringő stílusának ötvözése volt, de a zenekari faktúra töredezett, neki-nekilendülő dallamai végül is csupán utalások a bécsi keringőre. A La Valse-ban Ravel valójában egy magával sodró keringő színekben tobzódó impresszionista változatával ejti rabul a hallgatót.
Kiváló hangulatú, szép este volt. Az igényes tolmácsolás jegyében fogant különleges fényű hangversenyen Kodály valóságízű mesevilágának, Dohnányi groteszk humorának, és Ravel fantáziakeringőjének ragyogó színei szerez(het)tek felejthetetlen élménypillanatokat.
