Válasz Csoma Botondnak

Válasz Csoma Botondnak
Tisztelt képviselő úr, kedves Botond, „két jogász, három vélemény”, tartja a mondás. Tiszteletben tartom a véleményedet akkor is, ha messze nem osztom azt.

Igazságügyi „csomagként” híresült el a PSD-ALDE-RMDSZ által támogatott több jogszabályt módosító törvénytervezet-folyam, amely a Bírók és ügyészek jogállását (303/2004), a Legfelső Bírói Tanács működését (317/2004), a bíróságok szervezését szabályozó (304/2004) törvények mellett a Feddhetetlenségi Ügynökség szervezési és működési törvényét, valamint a Büntető Törvénykönyvet és a büntető eljárást (perrendtartást) érintette. Még egyik se jutott el a Hivatalos Közlönyben való megjelenésig, de már több olyan szöveg létezik, amely a Te és a képviselőtársaid szavazatával már átment a parlament két házán. Szerintem továbbra is megtaláljuk a módját annak, hogy folytassuk szakmai vitánkat, érveket és ellenérveket ütköztetve. Azért, hogy kizárjuk a tárgyi tévedéseket, egyelőre lefordítom/beidézem a bíróságok szervezését szabályozó törvény (2004 évi 304 sz.) módosításának általam kifogásolt szakaszát:

„A Legfelső Bírói és Semmitőszék (ICCJ) mellett működő ügyészségen létrejön és működik az igazságszolgáltatás keretén belül nyomozóhatóság, amelyik kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a bírók és ügyészek bűnüldözését illetően az általuk elkövetett bűncselekmények esetében, beleértve a katonai bíróságokon működő bírókat és ügyészeket, valamint a Legfelső Bírói Tanács (CSM) tagjait is.”

Románul a szöveg így hangzik: ”În cadrul Parchetului de pe lângă Înalta Curte de Casație și Justiție se înființează și funcționează Secția pentru Investigarea infracțiunilor din justiție, care au competență exclusivă de a efectua urmărirea penală pentru infracțiunile săvârșite de judecători și procurori inclusiv judecătorii și procurorii militari și cei care au calitatea de membri CSM.”

Az előző irásomban megfogalmazott kérdésekhez hozzá tennék még néhányat, válaszodat várva:

  • Hogy van az, hogy szerinted és a törvénycsomagot támogató PSD-ALDE-RMDSZ szerint a javaslatok az emberi jogok kiterjesztését célozzák, mikor hiteles emberjogi szervezetek ellenzik a törvénycsomag elfogadását?
  • Hogy van az, hogy miközben a „csomag” támogatói európai uniós jogi normákat hoznak fel hivatkozási alapként, fontos EU- tagországok aggodalmukat fejezik ki a jogállam ellehetetlenítését illetően a „csomag” változatlan formában való elfogadásával kapcsolatban?
  • Hogy van az, hogy az amerikai nagykövetség egyenesen Oroszország befolyását emlegeti a „csomag” kapcsán?
  • Hogy van az, hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM), a Legfelső Ügyészség (PICCJ), a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT), magyarán az egész szakma ellenezte a „csomagot” úgy, ahogyan az ma kinéz, és ahogyan azt eddig megszavazták?
  • Hogy van az, hogy szerte az országban a jogászhallgatók az alkotmánnyal a kezükben tiltakoznak az egyetemek lépcsőin a „csomag” ellen?
  • Hogy van az, hogy bírók és ügyészek eddig példátlan módon szerte az országban nyíltan tiltakoznak a „csomag” ellen?
  • Kolozsváriként milyen érzés látni/hallani, amikor ezrek kiáltják a Főtéren, hogy az RMDSZ rossz oldalra állt a jogállam védelmének ügyében?

Kívánok neked, a Szabadság olvasóinak és minden kolozsvárinak boldog karácsonyt és újévet!

Barátsággal,

Eckstein-Kovács Péter

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Még várat magára a 2024-es választások időpontjának bejelentése. A pártok taktikáznak. A döntés a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – meglehetősen eltérő - érdekeinek „eredője” lesz, ehhez kétség nem fér.
Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)