Vakációkezdő Madaras Nap a falumúzeumban

Vakációkezdő Madaras Nap a falumúzeumban
A Román Madártani Egyesület kolozsvári irodája 2019. június 15-én hatodik alkalommal szervezi meg Madaras Napját a Falumúzeumban. Az eseménynek a törökvágási Romulus Vuia Néprajzi Múzeum ad helyet 10 és 17 óra között. Újabb természet közeli, kellemes napot tölthetnek együtt, akik kilátogatnak a szabadtéri múzeumba.

Gyerekek és a családok számára szerveznek természetismereti tevékenységeket, amellyel felhívják a figyelmet a városi biológiai sokféleségre, első lépésként a természet – és ez által a madarak – jobb megismerése és védelme érdekében. A gyerekek fogékonyak és lelkesek, és ha már egész fiatalon hozzászoknak a szabadtéri időtöltéshez, jelentősen megnő annak az esélye, hogy felnőtt korukban természetvédővé váljanak.

Mindezeket szem előtt tartva, a szervezők számos olyan foglalkozással készülnek, főleg gyerekeknek, mint a madárhatározós játékok vagy a vezetett madarász séták, amelyek segítségével a résztvevők számos információt tudhatnak meg a madárvilágról. Hogy miért fontosak számunkra, hogyan ismerhetjük fel, hogyan segíthetük rajtuk – szó lesz a műodú helyes elkészítéséről és kihelyezéséről –, miért hagyják el látszólag idő előtt a fiókák a fészkeket, és miért fontos ellenállni a késztetésnek, hogy hazavigyük őket, de szó esik a madarak megfelelő táplálékáról is. Szokás szerint megpróbálnak felelni a kicsik gyakran meglepő kérdéseire is.

– A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Viváriumának munkatársai megmentik a helyzetet a helyszínen látható kígyókkal és gyíkokkal, így enyhítve a résztvevők csalódását, amiért nincs élő madárkiállítás – mondta Teodora Domșa, a projekt koordinátora.

Természetesen hagyományos kézműves foglalkozások is lesznek, mint például fazekasság, nemezelés, dekorációs vagy mindennapi tárgyak készítése, de a madarak énekéből, külalakjából vagy viselkedéséből ihletett mesék, versek vagy népdalok is születnek majd. Kalandjáték is lesz a Salvamont Salvaspeo Vlădeasa Hegyimentő Bázis munkatársai jóvoltából, akik készen állnak rá, hogy a fiatal madarászokat a magasba emeljék.

A tevékenységeken való részvétel ingyenes, mindössze a Néprajzi Múzeum belépőjét kell megváltani odaérkezéskor.

Borítókép: A falumúzeumba várják szombaton a családokat