Utolsó száz méteren a kolozsvári evangélikus templom restaurálása

Fehér Attila: a templom meghitt otthona lesz mindenkinek

Utolsó száz méteren a kolozsvári evangélikus templom restaurálása
Hamarosan immár nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is teljesen megújul a Kolozsvár főterének Kossuth Lajos utcai sarkán tündöklő evangélikus-lutheránus műemlék templom. A 2018-ban elkezdett munkálatok jelenleg az utolsó 150-200 méteren vannak, és amennyiben minden a tervek szerint halad, április végére sikerül befejezni azokat. Fehér Attila főtanácsos-esperestől, a projekt egyházi koordinátorától megtudtuk: első szakaszban a kültéri felújítás zajlott, majd áttértek a templombelső renoválására, amely rövidesen szintén lezárul. A projektvezető felhívta a figyelmet: folyamatban van a Walker cég által épített orgona restaurálása is, amely a szakemberek szerint nemcsak Kolozsvár, hanem Erdély legnagyobb és legjobb pneumatikus hangversenyorgonája lesz. Meglepetést tartogatnak a kisgyermekes családoknak is, ugyanis a karzat alatti részletben gyermeksarkot alakítanak ki számukra.

„Jelenleg az utolsó 150-200 méteren tartanak a kolozsvári evangélikus-lutheránus templom felújítási munkálatai. Már nagyon látszik a fény az alagút végén, nagyon közel állunk a munkálatok befejezéséhez” – válaszolt érdeklődésünkre Fehér Attila főtanácsos-esperes, a projekt egyházi koordinátora. Ha mindez megtörténik, természetesen hátravan még a végső nagytakarítás, valamint az európai uniós pályázat lezárása. A projekt keretében eddig már tíz elszámolást adtak le, amit az állami szervek egytől egyig elfogadtak, úgyhogy sikeresnek mondható az elmúlt két és fél esztendő. Mint kifejtette, ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy nagyon ügyes csapatokkal dolgoztak együtt, kezdve a pályázatíró cégtől az építész és statikai tervezőirodáig, valamint a gépészeti irodákat és a kivitelezőket illetően.

Fehér Attila projektfelelős: „már nagyon látszik a fény az alagút végén" (ROHONYI D. IVÁN felvételei)

Felkerült a toronyra az óraszerkezet

A főtanácsos-esperes boldogan elújságolta, hogy a munkálatok a 2018-ban elkészített ütemterv szerint haladtak. Nagy öröm számunkra, hogy az elképzelésekből eddig igen sok mindent meg tudtak valósítani. „Kezdem lentről az, alapoktól” – jegyezte meg Fehér Attila, majd részletezni kezdte a mostanáig elért eredményeket. Elsőként a kültéri kövek takarítását és restaurálását sikerült elvégezni, majd a templom külső vakolatát távolították el, újravakolva a falakat, végül pedig „megkapta ezt a csodaszép homokszínt, amelyben jelenleg Kolozsvár főterének egyik sarkán tündököl”. Sikerült továbbá a teljes tetőszerkezetet felújítani, a korhadt gerendákat kicserélni és új pikkelyes cserepekkel újrafedni. A templom tetőterében lévő évszázados szemetet letakarították, így szépen megtisztult a padlás is. A toronyban takarítási, vakolási és festési munkálatokat végeztek, ugyanakkor új fém lépcsőszerkezetet készítettek, így a harangokhoz is könnyebb a feljárás.

„Egyik álmom valósult meg azzal, hogy az első világháborúban rekvirált harangok helyére új harangok – a Miatyánk és az Összetartozás – kerülhettek vissza. Ezeket tavaly ősszel szenteltük fel” – emlékeztetett a projekt koordinátora.

Várhatóan még március folyamán elkészül az oltárkép felújítása

Felkerült a toronyra a templom építésekor betervezett óraszerkezet is, és folyamatban van a harangok automatizálása, illetve az óraszerkezettel való összekapcsolása. Továbbá a templom új villámhárítót, megfelelő földelést és teljesen új villanyszerelést kapott, valamint felújításra került a csillár és az oldalsó lámpák is. Elkészült a templomban a megfelelő tűzvédelmi rendszer is, azaz a vízcsapok és mindaz, amit a tűzvédelmi terv előír. Ugyanakkor átalakították a belső udvarból nyíló bejáratot, így a fogyatékkal élő személyek (kerekesszék) és a kisgyermekesek (babakocsi) számára biztosítani lehet a könnyebb bejárást a templomba. Megerősítésre kerültek a megrepedt boltívek is.

Restaurálják a templom orgonáját

A még hátralévő munkálatokkal kapcsolatban Fehér Attilától megtudtuk: jelenleg a templombelső felújítása zajlik, többek között folyamatban van a belső festés, a fából készült oltár restaurálása és festése. A Johann Gentiluomo bécsi akadémiai festő által készített oltárkép restaurálása Marosvásárhelyen, Kiss Loránd műhelyében készül, és várhatóan még március folyamán befejezik. Az 1721-es, kagylódíszes kupájú kő keresztelőmedencét Nagy Benjámin kőrestaurátor műhelyében újítják fel, ennek elkészülését szintén március végére várják.

Újra fogják festeni a fából készült oltárt

Ugyancsak most zajlik a Walker cég által épített hangversenyorgona teljes restaurálása, valamint az 1913-as építéskor be nem fejezett, harmadik játszóasztal bekötése, majd az orgona hangolása – hívta fel a figyelmet a főtanácsos-esperes. Az orgona felújításának első fázisában, a tavalyi év folyamán, a szászhermányi orgonarestauráló műhelyben sikerült restaurálni a fúvókat, az összes pneumatikus membránt kicserélni, a pneumatikus reléket újrabőrözni, a kisebb fémsípokat pedig úgyszintén felújítani. Az elmúlt hetekben a helyszínen elkezdődött a szélládák és a nagyobb sípok takarítása, illetve porszívózása, majd hamarosan következik a harmadik játszóasztal szélládájának megépítése is. A három manuálos játszóasztalt szintén a szászhermányi műhelyben restaurálták, a harmadik manuál vezérléséhez szükséges elektronikát pedig beépítették a játszóasztalba. Ennek a harmadik játszóasztalnak a szélládáját az egyik toronyszobában helyezik majd el, a hang pedig az orgona játszóasztala feletti nyíláson, valamint az oltártérben található nyíláson keresztül jut el a templomba.

Ez lesz Kolozsvár és Erdély egyik legjobb pneumatikus hangversenyorgonája

„A teljes felújítás, illetve beépítés után ez lesz Kolozsvár és Erdély egyik legjobb pneumatikus hangversenyorgonája” – hangsúlyozta Fehér Attila. Hogy pontosan miért, erre a választ Magyar Árpád, az orgonaépítő cég vezetője adta meg.

„Az orgona, a mostani kibővítéssel, Kolozsvár legnagyobb orgonája lesz. Fontos kiemelni azt is, hogy eredeti állapotban találtunk mindent az orgonában, ami ritkaságszámba megy, hiszen száz év eltelte után általában valami mindig hiányzik, vagy valamit közben módosítanak az orgonákon. A kolozsvári orgonához hasonló a bukaresti evangélikus templom orgonája, amelynek harmadik manuálja ugyanúgy el volt látva egy „fernwerk” művel, ott viszont hangcsatorna nem épült. Az eredeti pneumatikus orgonák a 21. században egyre értékesebbek, bár a múlt évszázad elején nagyon sok épült belőlük, de mára kevés jó állapotban levőt találunk belőlük Európa-szerte. Sajnos, igen sok helyen a pneumatikus/romantikus orgonák helyére újakat építettek. Manapság ilyen romantikus diszpozícióval már senki sem rendel orgonát. De ezeknek a hangszereknek megvan a maguk szépsége, és ezt semmilyen más orgonán nem találja meg az orgonista. Szerintem sokak számára, akik ismerik ezt a Walker orgonát, meglepetés lesz, hogy valójában milyen szépen tud szólni ez a hangversenyorgona” – magyarázta a szakember.

Mindent eredeti állapotában találtak a hangszerben

Érdekességképpen hozzátette, hogy a Walker cég az 1900-as évek elején Európa egyik leghíresebb orgonaépítő vállalata volt. „Igaz, errefelé nem sok Walker orgona található, de hírnevükről az is árulkodik, hogy George Enescu kezdeményezésére a Bukaresti Ateneuban is Walker építette az orgonát”.

Gyermeksarok a karzat alatti részben

De egyéb újdonságokra is lehet számítani a templomrestaurálás kapcsán. Ugyanis helyet kap majd a karzat alatti részben a gyermeksarok. Fehér Attila elmondta: a gyermeksarok üvegfallal, hermetikusan lezárt kis rész lesz, ahova a kicsik és szüleik be tudnak menni, s itt hangfalon keresztül hallják mindazt, ami kint történik, bentről azonban nem hallatszik ki semmi.

„Azért találtuk fontosnak a gyermeksarok kialakítását, mert így a családosok is el tudnak jönni kicsinyeikkel az istentiszteletekre, különféle alkalmakra, koncertekre, és bekapcsolódhatnak a szertartásba, részt vehetnek egy koncerten anélkül, hogy a szülők kellemetlenül érezzék magukat, ha esetleg gyermekük sírása felhangzik a rendezvény közben, s valaki árgus szemekkel néz rájuk” – emelte ki az evangélikus lelkész.

Nem utolsósorban a főhomlokzaton még be kell fejezni a kőrestaurálási munkálatokat, valamint a templomszemöldökén lévő két kupát újra kell önteni, és azokat visszahelyezni. Hátravan még egy kevés ácsmunka, festési és kijavítási munkálatok, a legvégén pedig a belső kőpadló feltakarítása.

A csillár és a világítóeszközök is „megszépültek”

Megszépült a parókia épülete is

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az elmúlt két évben a magyar kormány támogatásával, valamint a román vallásügyi államtitkárság hozzájárulásával sikerült felújítani a templom mellett lévő parokiális épületet is, amely a főtérsarki műemlékegyüttes része.

„Elsősorban azért tartottuk fontosnak ennek felújítását, hogy a megszépülő templom mellett ez is hasonló szépségben tündököljön. Fontos volt az is, hogy az épületnek visszaadjuk az eredeti karakterét, a tetőn lévő bádogot lecseréljük, azaz visszacseréljük cserépre, és így a templommal összhangban mindkét épületen pikkelyes cserép legyen. Ezenkívül a templomhoz hasonlóan, itt is eltávolították a régi nem megfelelő vakolatot, s a műemlékeknek megfelelő anyagokkal újravakolták a falakat, a lábazati köveket egységesítették, felkerültek a zsalugáterek, amelyek igencsak megszabják az épület jellegét. A Reményik Sándor Evangélikus Galériába való lejárat is módosult, így most fényesebb lejárata van a galériának. Megemlíteném azt is, hogy néhány helyen kiemeltük a vakolatból azon kőrészeket, amelyeket Tóthfalusi Gábor főtervező-építész és Weiss Attila művészettörténész fontosnak tartottak arra, hogy közszemlére helyezzünk, ezért most a szóban forgó régi köveket megcsodálhatja mindenki, aki az épület környékén jár. Hátravan még a bejárati kapu cseréje és a kapualj felújítása” – ismertette a projekt koordinátora.

A remények szerint áprilisban teljesen befejezik a renoválási munkálatokat, és a projektet június folyamán lezárják. A járványhelyzet függvényében, valamikor az ősz folyamán hálaadó istentisztelet keretében szeretnének köszönetet mondani azért, hogy ez az álom megvalósulhatott.

„Amikor mindez elkészül, a templom meghitt otthona lesz az evangélikus híveknek és természetesen minden kolozsvári lakosnak” – összegzett Fehér Attila főtanácsos-esperes.

A tervek szerint áprilisban befejezik a munkálatokat