Ütemterv szerint haladnak a hídjavítási munkálatok

Még mindig keresik a Garibaldi híd korszerűsítőjét

Ütemterv szerint haladnak  a hídjavítási munkálatok
A kolozsvári hidak felújítása több éve foglalkoztatja a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalt, ám az eredmények még váratnak magukra. A kolozsváriak jól emlékeznek az Árpád/Traian úti híd több évig elhúzódó munkálataira, hasonló sorsú a Szamoson átívelő Garibaldi híd is, amelynek felújítása 2014-től foglalkoztatja a városvezetést. Idén már három versenytárgyalást írtak ki: az első kettő eredmény nélkül zárult, a harmadikra július 8-ig várják az ajánlatokat. Zajlanak a munkálatok a Monostor végi N csomópontnál található hídon, valamint a Hóstát/Marasti negyedi Gyár utcai és a Porcelán utcai hídnál. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a sajtónak azt nyilatkozta: a hídépítési és javítási munkálatoknál nem jegyeztek késést, ám az átlagember csak azt látja, hogy pár ember dolgozik a munkálatok helyszínén. Ott, ahol a gépkocsiforgalmat nem zárták le, a járművezetők nem kis bosszúságára, nehézkesen zajlik a forgalom.

Közel öt éve ígéri, illetve tervezi a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a Garibaldi híd javítását. A munkálatok árát is tartalmazó műszaki-gazdasági sarokszámokat már többször jóváhagyta, illetve módosította a városi tanács, legutóbb idén március 5-én fogadtak el erre vonatkozó határozatot. Az idei módosításra azért volt szükség, mivel a 2018/114-es számú sürgősségi kormányrendelet szerint idén az építkezésben a minimálbért bruttó 3000 lejre növelték. Amikor 2017-ben a városi tanácsosok jóváhagyták a műszaki-gazdasági mutatókat, akkor a bruttó minimálbér még 1450 lej volt. 

Lesz jelentkező a Garibaldi híd felújítására?

Idén már harmadszor hirdették meg az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben a hídjavítási munkálatokat. Az első két felhívás (márciusban, illetve áprilisban) nem volt sikeres. Június 20-án tették közzé az új, azaz a harmadik felhívást. Az ajánlatokat július 8-ig lehet benyújtani. A Garibaldi híd esetében a kivitelezés kilenc hónap, az ehhez szükséges pénzt a város költségvetéséből biztosítják. A forgalmat a munkálatok idejére nem állítanák le. A terv szerint a Garibaldi hidat négysávosra bővítik, lesz járda és bicikliút mindkét oldalon. A kezdeti elképzelés szerint a Garibaldi és az Árpád/Traian úti hidat egyszerre kellett volna újjáépíteni. Akkor a kivitelezést 4,8 millió lejre becsülték, míg most ez az összeg eléri a nyolcmillió lejt. Korábban Dan Tarcea alpolgármester azt nyilatkozta, hogy a Garibaldi híd felújítása alatt a forgalmat nem terelik el, hanem egy ideiglenes hidat alakítanak ki. Az elöljáró szerint a Garibaldi hidat azért is kell szélesíteni, azaz többsávossá tenni, mivel a régi híd nem igazodik a városi és a megyei önkormányzat által, utóbbi években felépített új sportkomplexumokhoz. A híd hossza 50,30 méter; a szélességét 20-24 méterre tervezik, a járdákat pedig összesen 14 méter szélesre. A munkálatok során új zsilipeket is építenének, megerősítenék a jelenlegi infrastruktúrát, új feljárókat hoznának létre és közlekedési jelzésekkel látnák el. 

Három hídnál zajlanak jelenleg a munkálatok

A Hóstát/Mărăşti negyedben található Gyár utcai hídon a korszerűsítési munkálatokat már tavaly augusztusban elkezdték, amikor a híd infra­struktúráját erősítették meg, idén tavasszal pedig a felépítmény munkálataival folytatták a felújítást. A munkálatok ideje alatt a gépkocsik csak egy-egy sávon közlekedhetnek. Tavaly a támaszelemeket cserélték ki, idén pedig a széleken található hézagokat tömítik. A hidat új betonréteggel, hangszigetelő pannókkal, a gyalogosokat védő mellvédekkel és új világítótestekkel látják el. A munkálatokat az Antrepriza Reparaţii şi Lucrări – ARL cég végzi, aki a Főtér nyugati oldalát is gyalogosövezetté alakította. A befektetés összértéke 13,767 millió lej (ÁFA nélkül), amit a helyi költségvetésből finanszíroznak. A kivitelezés a munkálatok elkezdésére vonatkozó rendelet, azaz 2018 júliusától számított 16 hónap. A munkálatok befejezése után a híd négysávos lesz, minden sáv szélessége 3,5 méter, a két járda szélessége egyenként 1,9 méter. A már létező villanyoszlopokra LED-es égőket fognak szerelni 
A Monostor negyed végén található híd a város egyik legforgalmasabb pontja, amely összeköti a Monostor negyedet a Donáth/Grigorescu negyeddel. A munkálatok idén február 18-án kezdődtek, és év végéig befejeződnek – ígéri a polgármesteri hivatal.  Az 1,1 millió lejes munkálat elvégzésének határideje kilenc hónap. Mivel a hidat nem zárták le teljesen, a gépkocsiforgalom elég nehézkes. A munkálatok befejezése után az úttest 18,50 méter széles lesz, a jobb oldalon kialakítandó biciklisáv szélessége 2 méter, a jobb oldali járda 1,30 méter, míg a bal oldali 1 méter széles lesz. A munkálatok összértéke meghaladja a hatmillió lejt áfamentesen. 
A Porcelán hídként ismert viadukt munkálatai idén április elején kezdődtek, a hidat lezárták mind a gyalogosok, mind a gépkocsival közlekedők előtt. A munkálatokat a Diferit cég végzi, amely 2016–2017-ben az Árpád/Traian úti hidat is megépítette, és az N csomópontnál található híd korszerűsítését ugyancsak ő végzi. A Porcelán híd újjáépítése 1,1 millió euróba kerül, a kivitelezés időtartama pedig egy év. Új, 62 méter hosszú, kétsávos hidat fognak építeni. A két sáv szélessége egyenként 7,8 méter, a járdák szélessége mindkét oldalon 1,2 méter. Bicikliutat is kialakítanak. Ez a híd köti össze a Porcelán utcát a Nădăşel és az Alexandru Sahia utcákat. 1940-ben épült, 1970-ben felújították, úgyhogy igencsak ráfért az újjáépítés.