Untold – tizenkét bűncselekmény a harmadik napon

Untold – tizenkét bűncselekmény a harmadik napon
A belügyminisztérium karhatalmi erői folyamatosan intézkedtek a közrend biztosításáért és megőrzéséért az Untold fesztivál során – olvasható a rendőrség sajtóközleményében.

A fesztivál harmadik napján, amikor rekord résztvevő volt jelen, nem történtek olyan súlyos események, amelyek megzavarták volna a közrendet és a csendet. A karhatalmi erők mindössze 41 kisebb kihágást észleltek, amelyekért összesen 14 925 lejes pénzbírságot róttak ki, és 11 személyt írásos figyelmeztetésben részesítettek.

Ugyancsak szombaton 12 bűncselekmény elkövetését észlelték. Közölték, összesen 387 személyt kellett elsősegélyben részesíteni: 15 esetben a fesztiválozót kórházba kellett szállítani, a többieknél pedig helyben megoldották a problémát. Tűzeset miatt nem kellett kiszállniuk a tűzoltóknak.