Újraindítja a Magyarok Kenyere programot a gazdaegyesület
Vissza

Újraindítja a Magyarok Kenyere programot a gazdaegyesület

Újraindítja a Magyarok Kenyere programot a Kolozs Megyei Gazdák Egyesülete (KMGE) Kolozs megyében. A projekttel a rászoruló családokon szeretnének segíteni.

– 2020 mindannyiunkat kemény megpróbáltatások elé állított, az egészségügyi helyzettől kezdve a szárazságig. Mindezek összetartásra buzdítanak, mert csak így vészelhető át ez az időszak. Ebből a meggondolásból újra szeretnénk indítani Kolozs megyében a Magyarok Kenyere programot” – mondta a gazdaegyesület elnöke, Bakó Alpár.

– A begyűjtött terményeket megőröljük, és a lisztet olyan Kolozs megyei magyar intézmények között osztjuk szét, amelyek főleg rászoruló gyerekeknek segítenek. A kezdeményezésünkhöz egy malom működtetője is társult, aki vállalta, hogy az összegyűjtött búzát és kukoricát megőrlik, a lisztet pedig a rendelkezésünkre bocsátják, hogy eljuttathassuk a segítségre szorulóknak – ismertette a részleteket a KMGE elnöke.

Az egyesület vezetője szeretné, ha minél több gazda támogatná a kezdeményezést, amely Magyarországon már évek óta bejáratott módja a rászorulók támogatásának. – Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával már egyeztettünk, és támogatásukról biztosítottak minket. Ezúton kérem a gazdákat, csatlakozzanak a programhoz, és amennyiben lehet, segítsenek adományaikkal – hívta fel a figyelmet Bakó Alpár.

További információkért olvassák az egyesület Facebook oldalát, hívják a 0740-883 549-es telefonszámot, vagy küldjenek e-mailt a kmgeoffice@yahoo.com email címre.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - Fennakadások a forgalomban a ma ...
Katonai díszszemle és közönség nélkül ...
Egy közeljövőben játszódó bestseller ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ