Újrafényezett múlt?
Vissza

Újrafényezett múlt?

Nem letakarítani, hanem eltakarítani kellett volna … mondogattam magamban, amikor elhangzott: Március 15-re rendbe teszik a Biasini szállón elhelyezett emléktáblákat. Nyilván nem a Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847-es látogatásának emlékét megörökítő táblára gondolok, hanem arra, amit Gheorghe Funar tett alá. És amely, mint tudjuk, azt hirdeti: az 1848-49-es forradalom idején a magyar nemesek 230 falu elpusztításáért és 40 ezer román haláláért felelősek. Azóta sem sikerült egyetlen szaktekintélynek sem igazolnia, létezik-e hiteles forrás, amely alátámasztja a szöveg valóságtartalmát, de hát akkor nem is ez volt a cél. Nem valamiféle történelmi igazságtétel kedvéért került fel a tábla, hanem a magyar közösség megalázására, merthogy ilyen epizódokból állt össze az az elfecsérelt tizenkét év.

Persze lehetett tudni, hogy a Funar-korszak felszámolása nem megy majd egyik napról a másikra, hiába a polgármester-váltás 2004-ben. Sokan azt is biztosra vettük, hogy ami egyszer kikerült közszemlére, azt onnan Funar-utód el többé nem mozdítja. Tudtuk azt is, előbb az agyakban kell végbemennie a változásnak ahhoz, hogy a kolozsvári önkormányzat ezen „leltári tárgyai” eltűnjenek a süllyesztőben, és persze azt is sejtettük, hogy ez lesz a legnehezebb. És ha nem is lettünk volna tisztában mindezzel, a tíz évvel ezelőtti Főtér-rendezés sunyi kompromisszumai visszaigazolták sejtéseinket. A román térfoglalás jelképei, a zászlórudak (trikolórostól) maradéktalanul visszakerültek a térre, csak kicsit távolabb. A szintén sértő Iorga-tábla nem azonnal, nem is a szoborra, hanem a füves-bozótos részbe ültetett vissza. (De visszaültetett!) A Mátyás király szülőházán 1996-ban elhelyezett tábla továbbra is hirdeti, hogy a magyarok nagy királya román volt. Baba Novac szobrán sem az önkormányzat akaratából módosult a „lélekmérgező” tábla szövege – ahogy azt Asztalos Lajos várostörténész egykoron nevezte –, a hamis utalást, miszerint magyarok gyilkolták le a hadurat, nem a történelmi valóságnak megfelelő felirat helyettesíti. Ugyanez a helyzet a Petőfi utcai Diákotthonra, vagy a volt Megyeházára elhelyezett táblákkal is.  

Persze, a pillanat soha sem alkalmas a kisebbségek „közérzetét javító” intézkedésekre. (Mi pedig a jelek szerint kezdünk belefáradni, belefásulni abba az állandó készenléti állapotba, ami a kolozsvári magyar státussal együtt jár.)  Az elmúlt harminc év azt bizonyítja: a román politikában az „alkalmas pillanatot” csakis valamely külső kényszer, vagy komoly politikai érdek szüli – előre nem láthatóan és kiszámíthatatlan következményekkel. Boc-ot ugye bírósági ítélet kötelezte a háromnyelvű településjelző kihelyezésére, különben ahol lehetett, keresztbe tett az ügynek, most pedig ünnepeltetné magát miatta. Dragneáék tavaly az RMDSZ támogatásáért cserébe kétségbeesésükben akár abba is belementek volna, hogy Március 15-ét nemzeti ünnepnappá nyilvánítsák. (A leghangosabb ellenzői az egyre inkább nagyromániásokra emlékeztető liberálisok voltak …)

Abban reménykedem, hogy most, amikor Románia az „úr” az EU-ban, talán ez a jelképes státus enyhít annyira az önértékelési zavarokon, hogy a politikai elit nélkülözni tudja hatalomszerzési stratégiájában az ilyenszerű múlt századi sovén relikviákat, mint amilyenek ezek az átkozott táblák is. Remélem azt is, hogy a kolozsvári román társadalom megváltozott-kicserélődött az elmúlt közel három évtizedben annyira, hogy Boc polgármesternek ne kelljen már komolyabb népszerűségvesztéstől tartania, ha táblaeltávolításba kezd. Felnőtt egy olyan nemzedék, amely nem feltétlenül a román hazafi – szeparatista magyarok logika alapján választ pártot. Feltételezem, ennek a generációnak az eszmélése a korrupció jegyében zajló politikai leszámolások idejére esett, számára a politikus elsősorban „sáros” vagy „nem sáros”, a pártoknak ehhez kell igazítaniuk retorikájukat, már nem elég csupán Mátyás király felmenőivel foglalkozni.

Közel harminc év távlatából nézve itt az ideje e sértő táblák végleges eltüntetésének – amíg teljesen bele nem simulnak a tájba, a közösségi emlékezetbe. A város vezetőinek semmilyen számunkra elfogadható ellenvetése, érvelése nem lehet ezeknek a feliratoknak a megtartására. (Ha csak az nem, hogy emlékeztessenek minket, magyarokat: akár rosszabb is lehetne a helyzet!) Szépreményű fiataljainkban, akik itt cseperedtek fel e táblák árnyékában, nem azt kellene tudatosítani, hogy ezek Kolozsvár tartozékai, hanem hogy a város történelme egyik feszültséggel, gyűlölettel teli évtizedének néhány rossz emléke, hogy Boc-kal tényleg egy új korszak kezdődött, le velük!

De ehelyett mi történik? Szeretett, negyedik mandátumos polgármesterünk nemhogy tapintatosan elrejtené őket, hanem még ki is suvickolja. Március 15-re. Ez a Biasini szállós, gyilkolós is már-már kísértetiesen olyan, mint újkorában …

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI
  • Lehetőség és kockázat
    Lehetőség és kockázat
  • Kulturális rovarok
    Kulturális rovarok
  • Üres lap
    Üres lap
  • Ünnep
    Ünnep
  • Csörte
    Csörte
  • Internacionalizmus vs. nemzet-köziség
    Internacionalizmus vs. nemzet-köziség
  • Ellopott szexualitás
    Ellopott szexualitás
  • Dilettantizmus felsőfokon
    Dilettantizmus felsőfokon
  • Egy méter
    Egy méter

ROPOGÓS ROPOGÓS

Zeneiskolás emlékmorzsák 3.
Sebvédelem kényszerzubbony nélkül?
Csigalassúsággal halad a belvárosi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ