Újabb pályázatot írtak ki az észak-erdélyi autópálya határközeli szakaszának tervezésére és kivitelezésére

Újabb pályázatot írtak ki az észak-erdélyi autópálya határközeli szakaszának tervezésére és kivitelezésére
Újabb pályázatot írt ki az észak-erdélyi A3-as autópálya egyik, a román-magyar határ térségében található szakaszának a tervezésére és kivitelezésére a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR).

A Bisztraterebes (Chiribiş) és Berettyószéplak (Suplacu de Barcău) közötti szakasz tervezésére és építésére pályázó cégek legkésőbb március 15-ig nyújthatják be ajánlataikat - írta az Agerpres hírügynökség Cristian Pistol CNAIR-igazgató Facebook-bejegyzésére hivatkozva.

A 26,35 kilométeres sztrádaszakasz három völgyhidat, nyolc felüljárót és nyolc hidat is tartalmaz. Ezek egyike a berettyószéplaki víztározó fölött kanyarodva áthaladó 1650 méter hosszú híd, amelynek szerkezetét már az amerikai Bechtel cég megépítette, de a 2013-ban történt szerződésbontás óta nem dolgoztak rajta. Bár 2015-ben egy spanyol-román konzorciumnak ítélték a munkát, az sem folytatta, így velük egy évre rá felbontották a szerződést.

Cristian Pistol igazgató szerint a most kiírt pályázaton nyertes cégnek 24 hónap alatt kell elkészülnie a munkálatokkal, hat hónap jut a tervezésre, 18 pedig a kivitelezésre. A beruházás értéke áfa nélkül 937,53 millió lej.

A román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 515 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát. A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével.

A szerződés felbontásáig, 2013-ig a Bechtellel, csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adta át, és további 60 kilométeren végezte el a munkálatok mintegy felét. A CNAIR ezt követően rövidebb szakaszokra osztotta a pályát és ezekre keresett tervezőt és kivitelezőt, de ez a folyamat is számos kudarccal járt.