Újabb charter járat a kolozsvári repülőtérről

Újabb charter járat a kolozsvári repülőtérről
A Kolozsvári Nemzetközi Repülőtér és a Prestige Tours utazási ügynökség illetékesei tegnap bejelentették: június 2-tól szeptember 22-ig szombatonként charter járat indul Antalyába. A huszonnyolc éves régiséggel rendelkező magáncég szerint a törökországi üdülőhely a legkedveltebb a romániai turisták körében. A sajtótájékoztatón elhangzott: az Atlas Global légitársaság által működtetett járat 216 férőhelyes, a repülés során az utazóközönség utasellátásban részesül. Hangsúlyozták: akik január-március időszakban foglalnak turisztikai csomagokat, akár 40 százalékos árkedvezményben részesülhetnek.

A repülőtér illetékesei közölték: tavaly a charter járatok száma is számottevően növekedett. „Míg 2016-ban 67800 utas vette igénybe ezeket a szolgáltatásokat, tavaly a szám elérte a 82 800-at, ami 22 százalékos növekedést jelent” – állítják a légikikötő képviselői. Hozzátették: tavaly három ország (Görögország, Törökország, Egyiptom) tíz üdülőtelepére indult charter járat, ezeket tíz különböző légitársaság üzemeltette. A tavalyi nyári idény újdonságát az Ellinair által működtetett szaloniki és az AMC Airlines által üzemeltetett hurghadai charter járat jelentette. A repülőtér is igazolja azt, amit a Prestige Tour képviselői állítanak: a kolozsvári légikikötőből utazó erdélyi turisták kedvence továbbra is Antalya marad. „Tavaly valamivel több mint 39 ezren választották ezt a célállomást, ami közel felét teszi ki a 2017-ben charter járatokat igénybe vevők teljes számának”– jelentették.