U FC: amikor a vendégek pragmatikusak
Vissza

U FC: amikor a vendégek pragmatikusak

A romániai labdarúgó élvonal alapszakasza 18. fordulójának hétfői mérkőzésén a Kolozsvári U FC a Piteşti-i Argeş FC fogadta, a Kolozsvár Arénában lejátszott találkozó 1–1 (0–1) arányú döntetlennel végződött.

A fővárosi Andrei Florin Chivulete által vezetett összecsapás a vendégek pragmatikus játékának eredményeként fejeződött be remivel, Marius Croitoru és Constantin Schumacher együttesének összesen két gólhelyzete volt, amelyikből az egyiket értékesíteni tudta. 

Az U FC-nek ezzel szemben 19 (!) lehetősége lett volna betalálni, ebből kétszer Fülöp Loránd Levente kapufát lőtt.

A találkozó elején a szenegáli Mamadou Khady Thiam hagyott ki helyzetet, utána viszont a házigazdák védelme összehozta az Argeş gólját: a 18. percben Denis Ispas mögül kiugrott a kameruni Paul Garita, leszaladt a jobb oldalon, majd a hosszúsarokba gurított a rossz ütemben kiszaladó és helyezkedő Andrei Gorcea mellett (0–1).

Ezek után az egyetemisták körbelődözték Cătălin Straton, majd a szünet után a helyére beállt Alexandru Greab kapuját (előbbi sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot). Az egyenlítés az U FC idegenlégiósainak köszönhető: a 61. percben Thiam a bal oldalról ívelte be, pontos labdája a jó ütemben érkező, csereként beállt belga Martin Christophe Jannick Remacle fejéről pattant a hálóba (1–1).

Az U FC számára a ploieşti-i kiszállás következik a Petrolul ellen.

Eugen Neagoe csapata: Andrei Gorcea – Ştefan Vlădoiu, Andrei Piţian, Denis Ispas, Marius Briceag – Gabriel Simion, Ioan Filip (89. perc Florin Purece), Ovidiu Bic (46. perc Martin Christophe Jannick Remacle) – Alexandru Chipciu (58. perc Adrian Bălan), Mamadou Khady Thiam, Fülöp Loránd Levente; fel nem használt cserék: Plamen Ilijev – Roberto Romeo, Florin Ilie, Albert Hofman, Ovidiu Horşia.

Eredmények, Szuperliga, alapszakasz, 18. forduló: • Kolozsvári U FC–Piteşti-i Argeş FC 1–1 (gól: Martin Christophe Jannick Remacle – 61. perc, illetve Paul Garita – 18. perc) • Botoşani-i FC–Nagyszebeni AFC Hermannstadt 0–0.

A bajnokság a válogatott barátságos mérkőzései és a világbajnokság miatt szünetel, legközelebb az alapszakasz hatodik fordulójából elhalasztott három találkozót pótolják.

A tervezett program:

November 29., 19 óra: • Târgoviştei Chindia–Krajovai Universitatea. November 30., 19 óra: • Hermannstadt–Kolozsvári CFR 1907. December 1. 20 óra: Botoşani–FCSB.

A 19. forduló december 2–5. között esedékes.

A tervezett menetrend: • Ploieşti-i Petrolul–Kv. U FC • Argeş–Bukaresti Rapid • Krajova–Krajovai U 1948 • FCSB–Mioveni-i SK • Kv. CFR 1907–Chindia • Konstancai Farul–Botoşani • Aradi UTA–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK • Voluntari–Hermannstadt. A táblázaton:

1. Farul 18      12      5        1        33–14         41

2. Kv. CFR     16      11      1        4        27–15         34

3. Rapid         18      10      3        5        22–16         33

4. Krajova      17      9        4        4        22–18         31

5. Szeben        17      7        6        4        19–14         27

6. FCSB         16      7        5        4        25–21         26

7. Petrolul       18      8        2        8        17–20         26

8. Sepsi 18      7        4        7        28–14         25

9. Voluntari    18      5        6        7        14–18         21

10. Argeş        18      6        3        9        14–26         21

11. Botoşani   17      4        8        5        14–21         20

12. Chindia     17      5        5        7        21–22         20

13. Kv. U FC  18      4        6        8        13–19         18

14. UTA         18      4        5        9        16–24         17

15. U 1948     18      4        4        10      17–23         16

16. Mioveni          18      1        5        12      10–27         8

Borítókép: Fülöp Loránt Levente (labdával) két kapufát lőtt – FOTÓ: FACEBOOK/FCUCLUJ


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Betétdíjas rendszerrel a ...
Könnyített eljárással igényelhető az ...
Béremelést követelnek a tanügyben

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ