Már ha volt ilyen. Mert ugye, Románia „megspórolta” a díjazás költségeit: szerény, 22 fős küldöttségének legelőkelőbb eredménye egy 9., hely volt, amelynek érdemeiből sokat levon az a tény, hogy az illető versenyszámban mindössze 14-en indultak. Jogos hát egyik ismerőm költői kérdése, amelyet az egyik közösségi hálón intézett a Román Olimpiai Bizottsághoz: mit kerestek egyáltalán Pekingben a román sportolók? Nem lett volna jobb a kiutaztatásukra költött pénzt inkább a sportinfrastruktúrába – például egy olimpiai méretű korcsolyapálya építésébe – fektetni?
Ebben persze sok igazság van. Lehet, kevesen tudják, de egyes téli sportokban – mint például a gyorskorcsolya –, a hazai országos bajnokságokat rendszeresen külföldön, általában Ausztriában szervezik, egyszerűen az itteni infrastruktúra hiánya miatt. Ilyen körülmények között egyáltalán nem csoda, ha a téli olimpiákon inkább csak turisták a romániai sportolók, akik ilyen szempontból egyenrangúak az olyan mediterrán országok sportolóival, amelyekben havat legfeljebb csak tévében látni. Csakhát nekünk ezzel szemben itt vannak a hegyeink, a „hivatalból járó” többhónapos fagyok, és mégis…
Igen, a pekingi eredmények összhangban vannak az edzési és felkészülési feltételekkel, mint ahogyan azt Novák Eduárd is kifejtette a napokban – paralimpikon sportminiszterünk márpedig ezt igencsak jól tudja, már csak azért is, mert annak idején, a sportkarrierjét megváltoztató autóbalesete előtt éppen gyorskorcsolyázó volt, és a naganói téli olimpiára készült. „Csalódottan tértem vissza Pekingből, hiszen bánt, hogy sportolóinknak és gyermekeinknek nincsenek ugyanolyan esélyeik, pedig ugyanazokat az eredményeket érhetnék el” – fogalmazott Novák, aki azt is nagyon jól tudja, hogy nem csak kiváló edzéskörülményekre van szükség az eredményekhez, továbbá nem csak kemény munkára és elhivatottságra, de nagyon sok anyagi áldozatra is: számos hazai élsportoló (és itt nem csupán a téli sportágak űzőire kell gondolni!) saját költségen versenyzik Romániáért a nemzetközi versenyeken, de az edzések, a profi felszerelés is rengeteg pénzbe kerül, amit éveken keresztül saját zsebből állnak. Ilyenformán joggal állapítja meg a miniszter: azok, akik még így is ki tudnak jutni egy-egy olimpiára, valóságos hősök.
Egyetértek – ilyen szempontból pedig, hogy ismerősöm kérdésére is válaszoljak, teljesen megérdemlik, hogy „közpénzen” kiutazhassanak az olimpiára, hogy vasakaratukat, szenvedélyüket megkoronázhassák azzal, ami minden sportoló álma: az olimpiai részvétel. Még akkor is, ha ott nincs esélyük „labdába rúgni”, és csak az újkori olimpiák coubertini mottójával vigasztalódnak: nem a győzelem, a részvétel a fontos. No meg azzal az élménnyel, hogy testközelből látták a sport világelitjét, amelyhez egy kicsit ők is hozzátartoznak; hogy megérte a többéves kemény munka, az azzal járó megannyi lemondás; hogy önmaguknak is bebizonyították: képesek a legmagasabb szinten versenyezni.
Érmeket azonban csak akkor lehet remélni, ha az elkövetkező években tényleg sikerül fejleszteni az infrastruktúrát (ha nem tévedek, Magyarország többet fektetett az erdélyi sportinfrastruktúrába, mint a román kormány…), ha az ország odafigyel a fiatal tehetségek felkarolására. Ha a Novák Eduárd által kezdeményezett Országos Sportstratégia nemcsak elkészül, hanem életbe is ültetik, s ezzel egyidőben – ahogyan egy bejegyzésében szintén a paralimpikon kerékpáros fogalmazott – sikerül meggyőzni az egész romániai társadalmat arról, hogy a sport fontos, és a lehető legkomolyabban kell kezelni.
Ha ez nem történik meg nagyon hamar, turisták leszünk 2026-ban, Milánóban illetve Cortina d'Ampezzóban is…
