A turistalap és az egyesület tíz évéről szerkesztői szemmel: Tíz meg tíz
A túrázás személyes győzelem
Nem vagyok igazi túravezető, inkább szervezőnek nevezném magam. 5 évvel ezelőtt kezdtem el részt venni a kolozsvári EKE által szervezett túrákon, 4 és fél éve vagyok az egyesület tagja, 3 és fél éve aktív tagként segítem tevékenységét. Az EKE-túrák során eljutottam olyan helyekre (pl. Kakastaréj, Bélavár, Nagy-Bihar-csúcs, Istenszéke), ahova lehet, mind a mai napig még nem sikerült volna elmennem. A Nagy-Bihar-túrán önkéntes „sepregetőként” kísértem a kissé lemaradt túrázókat, köztük egy egyetemista lányt, aki többször is fel akarta adni, vissza akart fordulni. Meggyőztem, hogy ne tegye, mert meg fogja bánni. Fent a csúcson megköszönte nekem, hogy „segítettem” neki feljutni, mert, mint mondta, ettől kezdve másképp fogja értékelni saját magát és azt, hogy hogyan lehet leküzdeni a fáradtságérzetet. Talán akkor jöttem rá ennek az önkéntes túraszervező tevékenységnek a fontosságára: lehetőséget teremteni másoknak, hogy eljussanak olyan helyekre, ahol esetleg még nem jártak, illetve véghezvigyenek olyan dolgokat, amelyek hitük szerint meghaladják vélt képességeiket, és rádöbbenjenek valós lehetőségeik határainak tágasságára. Ezért szervezzük a teljesítménytúrákat is, keretet alkotva egyéni próbatételekre és közösségépítésre egyaránt. Természet- és honismereti túráinkon földrajzi nevezetességeket, csodálatos tájakat, épített örökségünket próbáljuk megismertetni. Élményt szolgáltattunk, és hellyel-közzel mindezekről be is számoltunk az Erdélyben az elmúlt 10 évben, és az elkövetkező évtizedben is ezt fogjuk tenni.
Branea Róbert
Visszatérések
Többször rendezek hagyományos/visszatérő túrát... Miért? A szeretett társhoz is naponta/többször visszatérünk... Ezen szokásunk a természetszeretetből merítettük ☺
2011-et írtunk... Vándortábor Alsójárán... 40 km-es javaslat: Kisbányahavas üdülőtelep–Öreghavas–Prislop–Sólymok völgye–Tina-hegy–Dumitreasa–Dobrin (Andrássy havas, ahol még most is látszanak a több évszázados nyomok)–CAPS... Kiröhögtek a kolozsváriak: „Ki fog arra menni...?” És voltunk szép számban: első nap 17-en, második nap 34-en, harmadik nap 18-an (35-en iratkoztak, de a zivataros éjszaka után többen lemondták). Jó lenne 2019-ben bár egyszer megismételni!!! ☺
Ezen soraimmal is köszönöm mindazok közreműködését, akik akkor segítettek!!!
kissjani
Az Ökrök völgye ruhakölteményei
Először 2009-ben, december 13-án láttam az Ökrök völgyét (Boiu patak) és a vízesést egy EKE-kiránduláson. Kolozsvártól 90 km-re a Királyerdő hegységben, a természet részben megőrizte vadságát, a környéken érdekesebbnél érdekesebb barlangokat és természeti jelenségeket találunk (Szelek barlangja, Zichy-barlang, Révi-szoros). Borús, szürke, szomorú idő volt, igazi december közepe, már nem a szép ősz, de még nem tél. Ott ért az első havazás. A friss hó lerakódott a faágakra, sziklákra, beborította a tisztásokat, megvilágosodott a táj. A völgyön szekérút haladt a patak mellett, kétoldalt erdő, lombhullatók és fenyők vegyesen, egy-egy tisztás. Elhagytunk egy forrást, majd felkanyarodtunk a hegynek. A patak szélén haladtunk, párszor egyensúlyozva átkeltünk a köveken, rövidesen elértük a 7 méter magas vízesést – ez a legnagyobb a patakon kialakult sorozatból. A víz széles sávban zuhant alá a meredek sziklafalon, a vízesés alatti sziklateknőben kis tó. A gerince kapaszkodva egy sziklaszirt kilátójából (Belvedere Pietrele Boiului) tekintettünk a völgyre, majd páfrányok és lucfenyőcsemeték mellett jutottunk a Tipleu-csúcsig, ahonnan gyönyörű a kilátás a Sebes-Körös völgyére. Az utóbbi években többször jártunk itt, kialakítva egy körtúrát. Az Ökrök völgye egyik kedvenc kirándulóhelyünk lett. Felkeressük tavasszal, ősszel is. Más-más gyönyörködnivalóval fogad, mintha folyton új ruhát öltene: tavasszal-nyáron a patak felett a zöld lombkoronák alagutat alkotnak, a sziklakatlant a vízesésnél beragyogja a napsugár, ősszel a tarka levelek színpompája lenyűgöző.
Pál Gyöngyi
Pál Gyöngyi (elöl, balra) az Ökrök vízesésnél
Alsórákos, a mindig más
2010 októberében az udvarhelyi EKE fotós túrát hirdetett Alsórákosra. Bár nem tartom magam igazi fotósnak, de olyan beharangozót írtak az udvarhelyiek a geológiai kincsesbányának nevezett Alsórákosról, hogy gyorsan bejelentkeztem. Alsórákos Erdővidék és Szászföld határán fekszik, a Persányi-hegység szorításából éppen csak kiszabaduló Olt-partján. Hajnalok hajnalán indultunk, hogy napfelkeltére a település melletti bazaltoszlopokhoz érkezzünk. Itt előkerültek az igazi fotósok felszereléséből az állványok, szűrők stb., én persze csak úgy egyszerűen kattintgattam, inkább csak lelki szemeimmel örökítettem meg a látványt. Innen egy bányagödörben kialakult tóhoz mentünk. Csodálatos volt a szikrázó napsütésben a türkizkék tóban tükröződő sziklafal, mélykék ég, fény-árnyék játéka, színek tobzódása! Akkor még nem tudtuk, hogy a legérdekesebb rész csak azután következik, az 1954-ben természetvédelmi területté nyilvánított egykori salakbánya. A régi domborulat közepe még áll, körülötte gyűrűalakban jó mélyen kibányászták a salakot. A maradék salakon megjelent a növényzet, de nem takarja el teljesen. A vöröses barnától feketéig változó színekben pompázó salak bizarr formákat alkot, melyek állandóan alakulnak a szél és a víz hatására, így ahányszor megyünk, annyiféle tájat látunk. A salakbánya erőteljes vöröses színe érdekes kontrasztokat alkot a zöld vagy tarka őszi növényzettel, az ég kékjével és a bányató türkizkék vizével, valóságos vadnyugat érzés. Természetjáróknak, hobbi- vagy profi fotósoknak igazi kincsesbánya!
Kovács D. Zsuzsa
Gyereksíversenyek EKE-módra
Jövőre 28. alkalommal vehetünk részt az EKE Vándortáborban, huszonegyedik alkalommal kerül megszervezésre a Jókai Mór, illetve hatodszorra az Erőss Zsolt Teljesítménytúra, és még hosszan lehetne sorolni a nagyszerű EKE-rendezvényeket. E nagy számok halmazában lassan helyet kap az EKE gyereksíversenye, melyre 15. alkalommal kerül sor 2019-ben.
Pár lelkes barát segítségével 2005-ben született meg az első verseny, Feleken, a régi sípályán, a házak mellett – akkor híre sem volt még az új feleki felvonónak, a régi kolozsvári sízők még magukénak tudhattak pár nem hivatalos, mégis számon tartott, síléccel levert pályát, a Felek mellett például a Hajtás-völgyben. A versenyt 2006–2015 között a régi kisbányai sípályán szerveztük, a biztosabb hóviszonyok miatt 2016 óta a kisbányai Buszkáton. 2013-ban nem volt hó a környéken, így a verseny Borszéken zajlott.
Már első évben 42 gyerek állt rajthoz, a részvételi létszám évről évre nőtt (idén 124-re). Célunk nem volt eget rengető: hasznos időtöltést szerettünk volna biztosítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt, megszerettetni a gyerekekkel a téli sportokat, egészségesebb életmódra nevelni őket. A résztvevők 2,5–14 évesek. A 2005-ben alig totyogó apróságok lassan betöltik, betöltötték a 15. életévüket, így már nem indulhatnak a versenyen. A díjazottak oklevelet, könyvet, játékokat, nyereménytárgyakat kapnak, a nyertesek kupát is, de minden gyereknek jár részvételi oklevél és csoki, emléktárgy. 2018-tól társszervezője a versenynek az EKE – Kolozsvár 1891.
Az EKE-gyereksíverseny kicsik és nagyok ünnepe, a közös együttlété, a találkozásé, az együtt szurkolásé. Jövőre családi síversenyt tervezünk. Mert mi más fűzheti még szorosabbá az unokák, szülők, nagyszülők kapcsolatát, mint a közös tervezés, az együtt és egymásért való versenyzés, egymás biztatása, végül a közös öröm, ünneplés.
Veres Ágnes
Pegazus és Szöcske
A reggel frissessége simogatja arcom, az izgalom bolygatja gyomrom, s érzem, ez minden e mérhetetlen világon, ami engem megmozgat. A nyugalom és a lendület. Korán kelni, hamar bringára pattanni, hogy az EKE újabb tájakra vezényeljen.
Minek nevezhetném magam... Fiatal, gondtalan csavarnak az erőműben, aki úgy döntött, néha kilép a rutinból. A mindennapok nehezen mozgatnak meg, nem adnak elég teret, lehetőséget. A város sokszor fullasztó és kimerítő. Menekvés. Kárpótlás. Elevenség. Az EKE ezt is jelentheti, nekem ezt. Nem vagyok élsportoló, félre ne értsenek! A mozgáshoz és természethez érzelmileg kötődöm. Mert sportolni csakis úgy lehet, ahogyan azt az EKE is elgondolja, szoros fonódásban a természettel, az élő környezettel.
A biciklizés több a valóságnál, egy kiskapu a soha véget nem érő utazás felé. Meditáció, kikapcsolódás, erőforrás. A bicikli lehet rudakból összetákolt, élettelen test, jármű, eszköz, jó barát, személyes vonzalom. Pegazus és Szöcske a két társam. Pegazussal a várost szeljük át hosszában és széltében, Szöcske mérhetetlen elevenségével szökell a sáros utakon, vad ösvényeken, bozótos domboldalon. A mesés, vadregényes tájak felizzítják fantáziánkat és akár láthatjuk is magunk előtt Jókai sorait, Kós Károly lábnyomait, hallhatjuk Vasvári csatakiáltásait. Tanítás és gyönyörködtetés az EKE túráin.
Néhány éve találkoztam ezzel a szervezettel, csak most kezdem igazán kóstolgatni. S ez a kis falat is nagyon ízlik. Erőt és jókedvet láttam, vidámságot, kitartást, együttműködést. Családokat és magányosokat, akik társaságra leltek. Szeretem, mert célokat nyújt, lehetőséget biztosít, szeretem, mert kalandra csábít!
Pánczél Kata
Én oda soha többé fel nem mászom…
Mindig is kocaturistaként tekintettem magamra, sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd a teljesítménytúrák fogják jelenteni számomra a valódi kikapcsolódást. Az EKE Kolozsvár 1891 szervezte emlék- és teljesítménytúrákkal pont így jártam 2017-ben és 2018-ban. Tavaly a Jókai 30 km-es gyalogos változatára neveztem be. Este már alig bírtam lejönni a Székelykőről, megfogadtam, hogy én oda soha többé fel nem mászom. Fél év múlva ismét a Székelykő csúcsáról fotóztam Torockót, a következő Jókain alig volt gondom az ereszkedéssel. Idén a Jókai után kipróbáltam a kerékpáros Vasvári 100-at, és azt hittem, ott pusztulok a Havasnagyfalu előtti emelkedőkön. Hogy aztán szinte transzban guruljak le Jósikafalvától Kiskalotáig. A Kós Károly-túrák sétabringázós változatára, a 35 km-esre neveztünk a barátaimmal. Túl könnyűnek véltük, már Kolozsvárról kerékpárral indultunk Sztánára, így még a rajt előtt, a Nagypetri és Kispetri közötti bringatolásban kikészültünk, de a rajt után már nagyon élveztük. Nemcsak a 100 feletti kilométer jött össze, hanem a tökéletes kikapcsolódás is. 2018-ban harmadjára bizonyosodtam meg róla, hogy ha le akarom rázni az egész heti ücsörgést a számítógép előtt, a szellemi fáradtságot, a stresszt, a szétesést, akkor legjobb, ha hétvégén minden fizikai erőmet elégetem egy lenyűgöző tájban. A teljes fizikai kimerülés a természetben a leghatásosabb feltöltődés legalább egy hétre.
Szabó Tünde
Rókalátogatás 2000 m felett a Retyezátban
Két éve, hogy István barátommal a régen tervezett retyezáti túrát sikerült tető alá hoznunk. Nagy lendülettel – és hátizsákkal –, ragyogó időben kapaszkodtunk fel a Bukura-tóhoz. A Föld gravitációját hasznosítva „ejtettük” zsákjainkat a fűre, és megkezdtük a sátrak felhúzását. Ilyenkor mindent ki kell rámolni a hátizsákból, mert a legalján szokott lenni a sátor és hálózsák. A zsák minden tartalma a fűre kerül, és következhet a sátorverés. Ez minden környező jelenségről elvonja a figyelmet, így volt ez akkor is. A nagy igyekezet közepette arra lettem figyelmes, hogy a hátam mögött a zsákom mellett műanyag zacskó zizeg. Hátrafordultam, úgy másfél méterre mögöttem egy róka, fiatal, szép fényes bundájú, éppen az élelmiszeres zacskót „tanulmányozta”, és a kolbászt tartalmazó csomagot próbálta elvinni. Mondtam neki, hogy miért viszi, hiszen nem az övé! Erre óvatosan lerakta a fűre és pár métert eltávolodott. Gondoltam, érti a szavam. Biztonság kedvéért mindent visszaraktam a hátizsákba és folytattam a sátorverést. István is „bebiztosította” az élelmiszeres csomagját. A vendég róka nem tágított, ott téblábolt a közelünkben, nem távolodott 8-10 m-nél messzebbre. Tőlünk 5-6 m-re le is feküdt, és elnyújtott lábára fektetve fejét még aludt is egyet.
Miután befejeztük a sátorverést, látva, hogy a „vendég” nem tágít, kézbevettük fényképezőgépeinket, és jó fél órát fényképeztük minden oldalról újdonsült barátunkat. A róka fekvő helyzetével kezdve, a portréval befejezve, minden lehető képet elkészítettünk. Az éhség erőt vett rajtunk, és a vacsorát elfogyasztani lehuppantunk egy-egy kőre. A rókánk nem tágított, vacsora közben természetesen ő is kapott falatokat. A bő vacsora elköltése után sátrainkba vonulva a rendcsinálás kényszerű tevékenységét műveltük, amikor hallom István hangját, hogy nézzek csak ki a sátorból. A mellékelt képet akkor készítette, amikor éppen kikandikáltam a sátor nyílásán, ahol a rókával „farkasszemet” néztünk.
Másnap délután kedves látogatónk ismét tiszteletét tette, és majdnem egy órát téblábolt a közelünkben. Ismét képek egész sorát készítettük a nagyon barátságos vendégről, na meg a vacsorát is megosztottuk vele.
Az idén szeptember közepén ismét ellátogattam, most már csak magamban, a Retyezát Bukura katlanába. A tó körül csupán három sátor volt, nagyon békés hangulat uralkodott. Első este azzal bajlódtam, hogy fényképen megörökítsem a Tejutat. A város fényszennyezése miatt itthon jóformán semmi nem látszik belőle, ott pedig csillagok milliói sziporkáztak a égen. A sikeres fotózás után álomra hajtottam fejem. Éjfél körül a teáskannám zörgésére ébredtem. A sátorból kimászva, a fejlámpa fényénél egy róka szempárjának két kis reflektorát láttam úgy 10 méterre, amint nagy megelégedéssel majszolta 4 napi szalámiadagomat, amit ezúttal már sikeresen megszerzett. Szerencsére a törpefenyők közötti sok piros áfonya bőségesen pótolta a hiányt. Talán a róka is tisztában lehetett azzal, hogy bőven van mit ennem, így nem veszteség, amit elvitt. Majdnem biztosra veszem, hogy a róka ugyanaz volt, mint két évvel ezelőtt. Ismerős barát. Így számára a madárlátta szalámi újratalálkozásunk pecsétje és ajándéka volt.
Farkas György
