Tücsök-monológ
Vissza

Tücsök-monológ

„A kutyahájjal megkent sarokpánt ajtaja előtt ücsörgök egy kiszuperált nagyméretű törülközőn, és várom, mikor fordul meg a kulcs a zárban, de semmi... nincs kulcscsörrenés, a szomszéd is hazatért már, aki a saját küszöbe előtt hangosan beszólhat a nyitott ajtón keresztül valakinek: hoztam kenyeret... nálam továbbra is a semmi tölti ki a helyet, csak várok és várok, vajon mikor jön haza a gazdim.
Pedig az, akivel együtt élek, nagyon is jól tudja, hogy együttélésünknek szabályai vannak, amelyeket illene betartani, naponta gyakorolni és ismételni, beleértve a babusgatást is. De ő mostanában gyakran felrúgja ezeket, mert egyre többet van kint, míg én bent, néha reggeltől estig. És amíg ő nincs, kutyakötelességem a bejárati ajtót vizslatni, a fentebb lakó gyanús alomból származó kétlábút megugatni, és a kétes színű-szagú, valaki által ide-oda tologatott felmosórongyot – ami pont úgy néz ki, mint fürösztés után a törpe puli – megmorogni. Teendőim közé tartozik az alvás a gazdim ágyában, annak is a közepében, továbbá játékaim felügyelése az ablakpárkányon, no, meg amikor az utca túloldalán elsétál egy nőstény... muszáj kinéznem az ablakon, és meglesni meg megugatni. Türelmesen várok, mikor toppan be a gazdim, mikor tekeredhetek a bokája köré, mikor simogattassam magam, s nyöszöröghetek kedvemre, hogy menjünk sétálni: vezényszavakat tanulni és tanítani, mindennap valami mást, azokat szajkózni, ez is része a munkámnak, munkánknak. Kigyalogolni a füves térre, ahol megadom a lehetőséget a szaladgálásra: a höhöhöhö vezényszómra körbe-karikába nyargalunk, nem engedem, hogy utolérjen és megfogjon, majd jobbra-balra rohanunk, be a fák közé, a varjak, a galambok és egyéb égbe szállók csak úgy röppennek szerteszét. Ha etetésről van szó, a lekutyagolt kilométerek után jólesik elropogtatni a tojássárgájával, főtt murokkal elkavart fogamravalót, míg ő tele szájjal fejtegetheti a tévéhíradóban látottakat. S mikor elhallgat, odaviszem a játékokat, a huzigát vagy a cérnacsontot: erősen fogom és szorítom, ő meg húzza-húzza, de hiába, erősebb vagyok, nem tudja elvenni. Mikor megunja és a sípoló zöld labdát kéri, csak megmutatom neki, de nem adom oda, pedig olyan nagyon szeretné elgurítani! Mindhiába... Nem bosszankodik emiatt, nem morog, nem vicsorít, mint ahogy én szoktam. – Ne ugass, szól rám, jó kutya nem ugat. Rosszul tudja, igazából a jó kutya ugat: védem azt a területet, ahol éppen vagyok, védem a gazdit (főleg a férfiaktól), de féltem saját magamat is (főleg a nagykutyáktól). Állítólag ezért „nem vitt” – nem mentem vele – mostanában az újság szerkesztőségébe, mert sokat ugatok: megugatom az újságíró kollégákat. (Az ő kollégáit vagy az enyéimet?) Kellemes meleg délután, egyik vasárnap, mégis elkísért engem az újság szerkesztőségébe, ahol oly régen nem látott újságíró kollégáim már finom falatkákkal, keksszel vártak, kedvesen simogattak-cirógattak, fülem tövét vakargatták, hasamat masszírozták. Csak egy kicsit, csak egy kicsit engedjétek meg, hogy egyet vakkantsak, nem tudok ennek ellenállni!”

EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Túravezetőségétől búcsúztattuk Székely ...
Iskolák, falvak, magyarok – ...
Sürgetik a Keleti Park kitisztítását

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ