Tücsök nyaral(tat)ása

Tücsök nyaral(tat)ása
No, de mi van Tücsökkel akkor, amikor nyár van és rajzolni való kedvem támad: elhúznék Kolozsvárról, a hegyekbe, bárhova, ahol a hely szelleme megérint, ahol új ötletekből új munkák születhetnek: „A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy”, mondja Hamvas Béla.

Mindig vannak jó barátok, akik befogadják Tücsök úrfit, míg én távol vagyok: csak viselkedj rendesen, kutya módra...

Tücsök kiruccan Almához, a szálkás szőrű tacskólányhoz: mindketten dominánsak, egyik sem enged a saját igazából, igazán ez csak blöff a részükről, morognak, felborzolják szőrüket, mert mindketten vezérnek akarnak kitűnni. Tücsök igyekszik kisajátítani a fotelt, az azalatti területet, az ágyat, ahol Alma-gazdi aludt, meg a teraszt. Alma-gazdit mindketten bitorolják, kikövetelik a simogatást, a játékot, az etetést meg a sétálást: naponta elgyalogoltak a Főtérig, és vissza. A két kutya csak Alma-gazdi kezét-lábát leste, figyelte, mit csinál, hova megy, mindenhova kísérték a lakásban, addig, amíg Alma-gazdinak elege lett, és egy koncert idejére megszökött otthonról.

A következő alkalomkor régi barátnőjéhez, Ribizlihez autózott, ahol az udvar a terasz is egyben, a konyhából egyenesen kilépsz, van fű, bokor és virág, roller meg bicikli, padok és asztal, meg föld, amit túrni, ásni lehet, és sok-sok lom meg kacat, ami játék. Szóval, a torockói kirándulást követően – Tücsök sosem látott még patakot, mégis nyakig belemerült, lefetyelte a vizet, nyargalászott föl-alá –, kötött ki Ribizlinél. Sürget az idő, hirtelen faképnél hagyom, irány az alkotótábor.

Tücsök-napló az alkotótáborozó Gazdinak:

2019. július 24–25. Hűha, úgy néz ki, máshova kerültem. Tudod, mit jelent ez a mai világban? Hát, kiabálást, ugatást. És én ezt ugatom, mert hiába szaglásztam a lábad nyomát a kapu körül, hiába néztem minden elsuhanó autó után, a jó kis kirándulós napom nélküled ért véget. Na, de nem panaszkodom, kínáltak étellel, finom falatokkal. Eleinte csak a vizet lefetyeltem, mert a vágy szomjat gerjeszt. A játékaim sem nagyon érdekeltek, meg a kis takaróm sem. Mondjuk, azok most nem. De aztán beletörődtem, s rájöttem, nem is olyan rossz helyen hagytál. Itt van ugyan ez a Ribizli, akivel nem nagyon tudom, mit kezdjek. Egyelőre úgy érzem, nem férünk meg egy kanapén. Amikor Ribizli-gazdi felvette őt a kanapéra, én azonnal távoztam – mint egy úriember, ami vagyok. Be az ágy alá. Próbáltak minket egymás mellé „kényszeríteni”, de morogtam, másként hogyan is fejezhettem volna ki nemtetszésemet. Lehet, vannak valami emlékeim, hogy hajdanában, „az” előtt vonzódtam ehhez a fekete vénséghez (bocs, Ribizli, ha később jobb belátásra térnék, ne haragudj a jelzőért), de őszintén: nem tud izgatni. Rendesen kerüljük egymást. Az éjszaka úgy kezdődött, hogy felugrottam Ribizli-gazdi párnáira, nem másért, de világossá kellett tennem: az az én helyem. De Ribizli-gazdi kitolt velem, és a másik szobába költözött. Én sem voltam rest, utána rohantam, ott is elfoglaltam az „én” helyemet. Amikor jött a kis fekete, máshova költöztem, de ő bölcsnek látszott, mert végül feladta, „hazament” a saját párnái közé, vackába, kindertojás-fészkébe, így egész éjjel az enyém lehetett Ribizli-gazdi. Reggel sűrű farkcsóválás, fülmosás és hanyatt vágódás (hasvakargatásra) után feltápászkodtunk, enni kaptunk, de a legfontosabb: a nyitott ajtón kiszabadulhattam az udvarra, és szaglásztam, hol lehetne a nyomodba eredni, de mindenütt drótok, lécek és hasonló fránya akadályok, reménytelen eset... Vissza hát a lakásba, mert mindenki „bent lakik”. Majd folytatom a beszámolót, vakkant, hasmutogat, csóvál, nagy, szív alakú tappancsnyomás: Tücsköd.Szülei farmjára szintén kocsival vitette ki magát: Péter doki megmutatta neki azt a helyet, ahol született, tacskófarmon, falun: most először találkozott anyjával, apjával, testvéreivel, a népes rokonsággal, egy talált kiskutyával, cicákkal, és a hatalmas udvarral, ahol rendes falusi kutyává fejlődött: elzavarta a kapu előtt haladókat, megkergette a macskákat, megugatta a szomszédokat, néha a háziakat is, főleg ha az nadrágot viselt. Szaladgált, játszott reggeltől estig, és csak a saját dobozából kért enni, mikor elfáradt, szunyókálva megpihent a hűs árnyékban. – Nagyon beszédes a kutyád, amikor szüksége van valamire: a szemedbe néz, egyik mellső lábát felemeli, vagy ha éppen ülsz, a térdedre teszi, és vakkant: rövidet, hosszat, felemelt hanglejtéssel vagy leütéssel, nyivákolással közli, mire van szüksége, éhes, vagy játszani akar, vagy menj vele sétálni...

Elvitték egy kutyakiállításra, ahol együtt rajzolt a gyerekekkel, és akik hálából csupa kutyának való finomsággal kedveskedtek neki, ahol megajándékozták egy esőkabáttal, samponnal és egy új nyakörvvel. És hogy mindez teljes legyen, és jól végződjön a nyaralás, kocsival, Bolha kutya kíséretében, az anyósülésen, végre hazakarikázhatott igazinak vélt otthonába.

Itthon a lerben sülő vinetta óriási nagy robajjal kihasadt, nem tudván, honnan jön a durranás, látom-hallom, ahogy a bejárati ajtóra támad, és hangosan megugatja.
promedtudo2Hirdetés