Tücsök: 6 éves vagyok!

Tücsök: 6 éves vagyok!
Szülinapra készülünk: márciusi jeles napon, kikelet havában, a tavaszi felmelegedés első napján – fogjuk rá – született Tücsök, hat évvel ezelőtt. Egészségügyi okokra hivatkozva a doktor bácsi böjtös, gyomrot kímélő étrendet javasolt: csak csínján a kajával ezen napon is, a torta ezúttal sajnos elmarad.

Átadom a szót Tücsöknek, aki a számítógépbe diktálta a „hogyan is zajlott le a szülinapom barátok nélkül” szöveget (utólag kiderült, bár ne tettem volna, mert teljesen lejáratott...): „Szürke veréb, sárgabegy, a tavasz megérkezett. Ma különösen meleg van, reggeli sétánk a parkban – amikor a gazdimat gyalogoltatom – a harkály fakopácsolásánál kezdődik, a cinkéktől, verebektől, rigóktól és szajkóktól, szarkáktól hangos az erdő bokra, zeng, susog a fekete- és vörösfenyő, ez az időszak a fák rügyezésének, zöldellésének, a növények virágzásának kedvező. Néha hideg szelecskék sem kímélnek, fújdogálnak itt fenn a dombon is. Új barátommal, a világosszürke tacskószerű Bogyóval ma sem találkoztam. Pedig úgy szerettem volna neki elmondani, hogy milyen különleges ez a nap: itt a tavasz, megérkezett.

Hazatérve, itthon, a konyhai fotelből figyelem, ahogyan a gazdim sündörög a hűtőszekrény–asztal–kályha közötti térben. Vajon megint mire készül... Be nem áll a szája, azt mondja, Böjtmás havában születtem, azon a jeles napon, amikor valamikor réges-rég őseink – igazságot követelve a királytól – hangos ugatással fellármázták a környéket hogy aztán mások, idegenek, furkósbottal szétkergessék őket. Sokan fűbe haraptak, köztük egy bárd is, mások elbujdostak az erdőbe vagy külföldre szöktek, vagy falkába verődve próbáltak új életet kezdeni... a szabadságharc kezdetének napján születtem, hát nem furcsa?  Boldog szü-li-na-pot, boldog szü-li-na-pot (...), Tücsök-csök-csök... csökköl... csak ne énekelne olyan hamisan. Tortát sütök – mondja. Kinek készíti, ha én nem ehetek belőle? Jön valaki?

A szobában az ágyra felugorva várom, mi fog történnie, hogyan zajlik majd a szülinapom, mit csinálunk? Gazdim behoz egy nagy papírtasakot és az orrom elé (b)löki. Ez a tiéd – mondja. Hűűű, vajon mi lehet benne! Szemet szúró, figyelemfelkeltő szárnyas lábfejek kandikálnak ki a zacskóból: egy láb, még egy láb, zoknis láb, csíkos zoknis láb, megfogom, beleharapok, húzom kifelé, a lábak végén egy kakas, tarajos – Rozi küldte –, puha mint a moha... meg egy hosszú fülű valami, amelyek egy nagy fejben végződnek. Ennek is lába van, kettő, még kettő, kicsik és rövidek. Egy nyúl! Töltve, teste kolbásszal, húsfalatkával, keksszel kitömve!  Micsoda finom illatok és mennyei falatok! De ott a tasak alján van még valami, egy darabka szárazkolbász, nyakamat kinyújtom, hogy elérjem, erre a fejem meg beszorul a papírzacskóba... nahát... elfogyott... van még? Boldog szülinapot, uă-ă-ă-ă, együtt énekelek, vonítok a gazdimmal. Brazíliai portugál anyanyelvű nagymamám így köszöntene: Feliz Aniversári, Grillo, uă-ă-ă-ă!, lágyan, puhán ejtve a szavakat. Gazdim – tévesen – egyszer azt mondta, olyan angolosan ugatok, pedig dehogy: nagyanyámtól örökölhettem ezt az úri, kissé affektált franciás kiejtést. Majd a gazdim egy tálcán a konyhából behozta a tortát, a nagyon csokis-kakaóst, és a szemem láttára az egészet befalta. (Közben tele szájjal énekelt.) Megette a szülinapomra sütött tortát! Pedig ha húsból lett volna, megkínáltam volna, a koncon-csonton is osztoztam volna vele...

Egy teljes napon át a kakas lábán rágódtam, játszott velem a gazdim is, ő húzta, amíg én az álkapcsommal erősen szorítottam. Az esti mesében gazdim arról mesélt, hogy amikor ő iskoláskölyök volt, egyik padtársát Bogyónak hívták, akivel az unalomba nyúló érdekfeszítő órákon a padon, pad alatt krimit, regényt olvastak: a könyv a térdükön feküdt, s mivel Bogyó gyorsabban lapozott, fejük egy idő után kissé oldalra billent. Ez a furcsa fejtartás még a tanárnak is feltűnt, fülön csípte őket, és elvette tőlük a könyvet...”

Borítókép: Az üres papírtasak, az üres testű nyuszi meg a kakas

promedtudo2Hirdetés