Transylvanicummá nőtte ki magát a Kolozsvári Magyar Napok

Ma rajtol a kincses város hagyományos rendezvénysorozata

Transylvanicummá nőtte ki  magát a Kolozsvári Magyar Napok
Képzőművészeti kiállítással már ma kezdetét veszi az idén nyolcadszorra szervezett Kolozsvári Magyar Napok (KMN), annak ellenére, hogy a hivatalos megnyitó vasárnap lesz – tájékoztatta a sajtót tegnapi sajtótájékoztatón a szervezőcsapat. Gergely Balázs főszervező szerint munkájukkal az utolsó száz méterre értek, és érdemes felhívni a figyelmet az idei kiadás sajátosságaira. Mindenekelőtt arra, hogy nem lehet megismételni a tavalyi 7. KMN-t, amely a kincses város fennállásának hétszázadik évfordulója fényében jubileumi jelleggel bírt. Azt a hatásfokot 2017-re már nem lehetett fokozni, inkább a továbbgondolás, a kísérletezés irányába kell most elmozdulni, hogy a 10. Kolozsvári Magyar Napok 2020-ra teljesen megújulva várhassa majd a résztvevőit. A szervezők remélik, hogy az idei kiadás során sem lesznek számottevő fennakadások, annál is inkább, mert a román lakosság érdeklődése is növekszik az esemény iránt.

A főszervező az idei Transylvanicum jelszó kapcsán elmondta: nem csak arra utal ez a fogalom, hogy a Kolozsvári Magyar Napokban összpontosul minden, ami Erdély, mivel ez csak részben igaz. Inkább azt nyomatékosítja, hogy a rendezvény egy jelentős erdélyi értékké vált, amelyre az egész történelmi régió magyarsága méltán lehet büszke.

A megújulás szükségességének egyértelmű jele, hogy a Kolozsvári Magyar Napok kinőtte a tereit, ezért ettől az évtől kezdve a kulturális fesztivál részben bekebelezi a Sétateret is, a Kaszinó hátsó részétől a magyar színházig terjedő részt lakják be, mert azt viszonylag még megkímélte az Untold fesztivál.

Az idei KMN egyik érdekessége az Egy hajóban evezünk elnevezésű program, amelynek során Kárpát-medencei magyar egyetemista fiatalok hajóznak le a Dunán, augusztus 15-én kötnek ki az Országháznál, és utána Kolozsvárra utaznak, hogy itt folytassák a kapcsolatépítést. A tavalyi kiadáshoz hasonlóan az idén is jó az együttműködés az anyaországi Őskultúra Alapítvánnyal és az Emese Parkkal, aminek leginkább a gyermekek fognak örülni.

Most is lesz adománygyűjtés: az unitárius egyház kezdeményezésére ezúttal a szegénykonyha bővítésének költségeire gyűjtenek. Viszont az idén is elmarad a tűzijáték, aminek anyagi és elvi oka van: olyan világban élünk, amikor a robbanó hangok visszatetszést kelthetnek. A főszervező szerint Horváth Anna alpolgármester meghurcolása kihatott csapata munkájára is. Ugyanakkor megköszönte a magyar és román állami támogatást, valamint a többi segítséget (BBTE, Sapientia EMTE, iskoláink, egyházaink, valamint az önkéntesek, akik jelentkezését még várják a honlapon).

Szabó Lilla programigazgató azt hangsúlyozta, hogy a 8. KMN műsorfüzete már letölthető honlapjukról (magyarnapok.ro), és a telefonos applikációjuk is működik. A sakkversenyen és a jegybanki látogatáson való részvétel regisztrációhoz kötött. Az esti koncertek 11 órakor véget érnek, utánuk több helyszínen after partikat tartanak.

Oláh Emese polgármester-helyettes szerint évről évre fokozódik a KMN iránti érdeklődés a román lakosság körében. Az alpolgármester ismertette azokat az utcai lezárásokat és forgalomkorlátozásokat, amelyekre a KMN ideje alatt lehet számítani.

A nézők számának függvényében a Főtér keleti és déli oldalán augusztus 16-tól 19-ig 20.30–23.15 óra között a forgalom részleges korlátozására kell számítani. Az útszakasz teljes lezárására vasárnap, augusztus 20-án 18.30 és 23.15 óra között kerül sor. A Főtér keleti oldalán egy forgalmi sávon a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca vonaláig augusztus 14-től (16 órától) augusztus 21-ig (17 óráig) egy teljes sávot lezárnak.

A Farkas (Kogălniceanu) utca és az Egyetem (Universităţii) utca útkereszteződésétől a Bethlen (Baba Novac) utcáig augusztus 14-től (22 órától) augusztus 21-ig (16 óráig) tilos a behajtás és parkolás.

A parkolás teljes korlátozása lép érvénybe az Egyetem utcai parkolóban augusztus 13-tól (22 órától) augusztus 21-ig (22 óráig). A Mikó (Clinicilor) utca 18. szám–Béke tér–Főtér útvonalon egy forgalmi sávon augusztus 16-án 15.30 és 16.30 óra között forgalomkorlátozás lesz.

A Főtér–Deák Ferenc (Eroilor) utca–Bocskai (Avram Iancu) tér – Kossuth (21. Decembrie 1989.) sugárút–Dózsa (Regele Ferdinand)–Malom (Gh. Bariţiu) utca–Bartha M. (Emil Isac) utca–Hegedűs S. (Gheorghe Şincai) utca–Jókai (Napoca) utca–Főtér útvonalon augusztus 17-én 18.30 és 19.30 óra között biciklis felvonulás miatti forgalomkorlátozásra kell számítani.

Sánta Levente projektmenedzser a négy színpad esti koncertjeinek műsorát ajánlotta mindenki figyelmébe, amelyet a műsorfüzet 4-5. oldalán is megtalálhatnak.