Tompa Andrea: nagy kudarctűrő képesség kell ehhez a munkához
Felolvaszószínház készült az Omertából
Felolvaszószínház készült az Omertából
Vissza

Tompa Andrea: nagy kudarctűrő képesség kell ehhez a munkához

Nem először dolgoz fel Tompa Andrea-szöveget Dimény Áron és Albert Csilla, néhány évvel ezelőtt az író Fejtől s lábtól című nagysikerű regényéből már készített a két színművész felolvasószínházat. Nemrégiben Tompa Andrea legújabb, a szintén nagy sikert arató Omerta – Hallgatások könyve című könyvét dolgozták fel, a regényre épülő „hangszínházat” múlt hétfőn, a Vallásszabadság Házában adták elő. A válogatott szövegeket Albert Csilla, Csutak Réka, Kántor Melinda és Dimény Áron olvasta fel, az előadás után pedig a szerzőt lehetett faggatni.

A beszélgetés legelején a színészek arról kérdezték Tompa Andreát, miért ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjön erre a felolvasószínházi estre, hiszen néhány nappal azelőtt már Nagyváradon meghallgathatta, miért ragaszkodott ennyire a Vallásszabadság Házához. Válaszában az író felidézte: a Vallásszabadság Házának tavalyi megnyitóján Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök közölte, nem akar beköltözni ebbe a térbe, amely püspöki házként volt régóta nyilvántartva, hanem át akarja adni azt használatra a város lakóinak. Tompa Andrea elmondta, ez igazán nagy örömmel töltötte el. „Ez a város ekkora ajándékot rég kapott”, tette hozzá. Szerinte a Vallásszabadság Háza olyan hely, ahova bárki könnyedén betérhet, felekezeti hovatartozástól függetlenül, számára pedig ez a tér a Lelkiismeretszabadság Házát jelenti.

Amikor a színészek arról kérdezték, milyennek látja a mai Kolozsvárt, az író elmondta, már régóta nem él itt, csak havonta jár ide tanítani, mégis úgy érzi, hogy kezd fojtogató lenni a város. „A robbanásszerűen megnövő városokkal mindig ez történik”, tette hozzá. Ugyanakkor megjegyezte, nagyon fiatalos, energikus hely, amelyben mindig jó kikapcsolódni.

Tompa Andrea szerint a nem tudás sokkal inspirálóbb forrás, mint a tudás

Véleménye szerint sikerült-e túllépnie az erdélyi társadalomnak a 100 éve történt trianoni döntésen, vagy éppen a 30 éve lezajlott forradalmon, az ezek okozta fájdalmakon, kérdezték az előadók Tompa Andreát, de felvetődött az a kérdés is, hogy hol tart most a romániai magyarság.

–Nekem is van véleményem erről a kérdésről, de ezt a könyvet azért hagytam abba ott, ahol, hogy ezt a kérdést átadhassam az olvasónak. Hogy az olvasóban is megszülessen egy válasz, azzal kapcsolatban például, hogy mit kezdjünk a múlt sérelmeivel, vagy egyáltalán kell-e kezdenünk vele valamit. Íróként azt gondolom, elég, hogyha elmondunk egy múltbeli történetet, az, hogy ez a történet hogyan értelmeződik, milyen érzelmeket vált ki, már nem feltétlenül az író feladata – mondta Tompa Andrea, majd a kérdésről saját véleményét is kifejtette. – Úgy gondolom, hogy a múltbeli sérelmek miatti harag nagyon jelen van, és erre a haragranagymértékben ráül a politika, mert „lételeme” az ilyesmi. Nem abban segít a politika, hogy megtaláljuk a nyugalmunkat, megértsük mi történt elődeinkkel, hanem inkább újraaktiválja ezt a haragot. Emiatt nem arra törekszünk, hogy a történetünket elfogadjuk, inkább ragaszkodunk a sérelmeinkhez, mert ezt várják tőlünk. Nagyon kevés olyan felület van, művészet, történetírás, különböző társadalmi szituációk, közös megbeszélések, amelyek az elmúlt 100 évben történtek feldolgozásában segítenek. És ezzel kapcsolatban ennél is szkeptikusabb vagyok – fogalmazott az író.

A beszélgetés során az is felmerült, hogy miért pont az 1950-es éveket dolgozta fel az Omertában. Tompa Andrea bevallotta, nem az 50-es éveket szerette volna feldolgozni, hanem más időszakot, ám mivel errről a periodusról nem tudott semmit, csak tátongott előtte, végül ezt választotta. „A nem tudás sokkal inspirálóbb forrás, mint a tudás”, jegyezte meg.

Az említett időszakról elmondta, nagyon izgalmas momentumnak tartotta 1956-ot, amely nem ugyanazt jelentette Erdélyben, Romániában, mint Magyarországon. Az erdélyiek megijedtek, szinte semmit nem tettek, amit elkezdtek, azt is csírájában megsemmisítették, az eseményeknek azonban mégis nagyon súlyos következményei voltak, amely a romániai magyarság történetének első komoly megtorlása volt.Ekkor döbben rá az államhatalom, hogy Romániában él egy hatalmas kisebbség, amelyről mit sem tud. Ezután kezdi el a titkosszolgálat beépíteni az embereit a kisebbségi közegbe, mert fél tőle, ellenőrzése alá akarja vonni, meg akarja semmisíteni, mondta Tompa Andrea. „Ez a fajta nyílt, és nagyon erőszakos módszer ’56-al kezdődik, miközben semmi nem történik, forradalmi értelemben, nem volt nagy esemény, cselekedet”, tette hozzá. Annak kapcsán, hogy miért lett ennek a könyvnek is a színtere Kolozsvár bevallotta: „nem érdekelt más semmi ilyen szinten, mint ez a térség”.

Amikor az írásról fagatták, elmondta, egyszerre csak egy könyvön tud dolgozni, mivel az írás mindent„követel”, energiát, szeretetet, törődést, minden a készülő a kötetbe kerül.

–Nagy kudarctűrő képesség kell ehhez a munkához, mivel általában nem mennek a dolgok a terv szerint, így csak az a kérdés, mikor veszíted el a hited abban, amit csinálsz – vallotta munkájáról. Véleménye szerint a fiatalok pont ezért hagyják el gyakran ezt a pályát, mert ez a kudarctűrő képességük nincs meg. Tompa Andrea ugyanakkor kiemelte: a sikert nehezebb kezelni, mint a kudarcot.

– A kudarcot azért viseljük el könnyebben, mert úgy gondoljunk, a kudarcnak van tanulsága. Arra azonban nincs tananyag, hogyan kell elviselni a sikert, mit kell vele kezdeni, egyáltalán kell-e kezdeni vele valamit – jegyezte meg. Véleménye szerint a sikernek örülni kell, de csak egy picit, „csak egy fél napot”, majd vissza kell térni a nullára, a startvonalhoz, hiszen minden új műalkotás, így egy könyv is a nulláról indul.

Albert Csilla és Dimény Áron arról is mesélt, hogyan készült el a szövegkönyv

Miután a színművészek kifogytak a kérdésekből, a közönség is faggathatta az írót, és a felolvaszószínház közreműködőit. A közönségből érkező kérdésre, Albert Csilla és Dimény Áron elárulták, hogyan készült el a felolvasószínházi szövegkönyv. Albert Csilla elmondta, állandóan jegyzetelve olvasta a regényt, a kötetet már annyira összefirkálta, hogy nem is adná oda senkinek elolvasásra. A színésznő elmondta, volt olyan rész, amit könnyen össze tudtak vágni, viszont az apácáról, Eleonóráról szólót nagyon nehéz volt összerakni. „Azt éreztem, hogy azt nem lehet szétvágni, mivel annyira szerteágazó, mégis rendkívül összefogott”, jegyezte meg.

A két színész bevallotta, nem volt igazán munkamódszerük, egyfolytában küldözgették egymásnak a szövegeket, elemezték, rágódtak rajta, majd ebből az oda-vissza küldözgetésből állt össze a végső szöveg. Elmondták, ez a változat nagyon szerkesztett, a szöveg nem követi a regényfolyamot, ugrál a történeteket illetően, mert a könyv bonyolultsága miatt más formában nem tudták volna összeállítani saját forgatókönyvüket. „Így is nagyon sok mindenről le kellett mondanunk”, fogalmazott Dimény Áron.

(Borítókép: A beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Albert Csilla, Csutak Réka, Tompa Andrea, Dimény Áron és Kántor Melinda. Fotók: Biró István)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Úzvölgyi katonatemető - Csíkszeredában ...
„ Együtt vagyunk, boldogok vagyunk!” - ...
Szecessziós sétára hív a Korzo Egyesület

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Évet zártak Kalotaszeg táncosai
  • Ellehetetlenítik a kolozsvári repteret?
  • „Egymás nélkül sötétben vagyunk…”
  • Nézőpontok
  • Maradt a sötétség