Tolni sem lehetett már, cipelve jutott fel a bringa a „Golgotára”
Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra biciklin: kellemesen kínzó
Kós Károly Emlék- és Teljesítménytúra biciklin: kellemesen kínzó
Vissza

Tolni sem lehetett már, cipelve jutott fel a bringa a „Golgotára”

Amennyiben emlékezetem nem csal, utoljára 2015-ben, a Branea Róbert szervezte első terepbringás Kóson vettem részt, amikor is dokumentáltuk, hogy a napon az egyik résztvevő hőmérője 38 Celsius fokot mutatott. Megígértem, ezután csak jó időben – a kánikula nem az… – teszem meg biciklin a Kolozsvár és a Sztána közötti 52 kilométeres szakaszt. A gyalogos változaton ugyanis tavalyelőtt is részt vettem, igaz, csupán a 27 kilométeresen. Idén jó idő ígérkezett, a társaság pedig Kovács Hajnalkának köszönhetően utolsó pillanatban ugyan, de összeállt. A kaland szombaton hajnali 7 órakor a Kiáltó szó szerzője által tervezett Kakasos templomtól indult.

Felvillanyozott, hogy Hajninak köszönhetően összeállt a szűk baráti társaságom egy kis részéből álló csapat, s hozzájuk új bringatársak is csatlakoztak. Elsősorban ezek a dolgok motiválnak, mert nem foglalkoztat a saját korábbi vagy éppen a más futamidejének „legyűrése”, az erőltetett tekerés. A jelmondat: élmény, nem teljesítmény.Bár az idei Vasvári Pál biciklis teljesítménytúra, de főleg az augusztusi Otthonról haza 120 kilométeres, Marosvásárhely és Kolozsvár közötti bringázást követően foglalkoznom kellett volna a kerékpárommal, idő hiányában mégsem tettem meg. Ez visszaütött: a fékek, a lánc, a sebességváltó nem volt a megfelelő állapotban, még nehezebbé téve a táv teljesítését.

Octavian Craioveanu biológus még nem tudja pontosan, mi vár rá ezen a biciklitúrán...

A fizikai nehézségeket azonban pótolták az együtt tekerés élményei, még annak ellenére is, hogy az egyik biciklizőtársra többször és aránylag sokat kellett várnunk.Indulásnál az úgynevezett kemény magot képező profi bicikliseket csak megpillantottuk – aznap először és utoljára láttuk őket: elviharzottak. Jelen voltak az ultramaraton egyes résztvevő is – senki számára nem volt kérdéses, hogy a megmérettetést a szerény és barátságos Sztranyiczki Gábor nyeri meg… Fél nyolckor Sebe Csilla és Kerekes Kinga, a regisztrációs sátor két önkéntese szólt: indulni kell!

Fékpofa-csere a mezőn

Az első műszaki gondok már Gyalu tájékán jelentkeztek: bár Hajni odahaza indulás előtt alapos ellenőrzésnek vetette alá biciklijét, az első tárcsafék nyikorogni kezdett, majd lassan-lassan teljesen felmondta a szolgálatot. Káromkodás helyett azonban köszönetözön hangzott el: bár elmondása szerint sokat morfondírozott, érdemes-e fékpofát magához tenni, Csaba megérzése megmentette Hajni bringatúráját.Néhány szakavatott mozdulat, s az alkatrész máris ki volt cserélve, indulhattunk tovább.

Sipos Zoltán (fehérben) haverének, Csabának (zöldben) szerencsére volt csere fékpofája. A műszaki művelet elhúzódott, egy az egyik súlyt is cipelő gyalogsúrázó is utolért, sőt, megelőzött bennünket... (Saját felvételek)

A mezőről lassan kiértünk a gerincre. Az autópálya elénk tárulkozó látványa nem dob fel annyira, hiszen azt jelzi, hogy még csak Gyalu magasságában vagyunk. Hiába: lassan haladunk, utolért egy-két gyalogos is már, bár az egyik hátán húsz kiló súly is van, kedvtelésből: ő is kellemesen kínozza magát.Az erdőben hűvösebb a levegő, ez pedig tökéletes alibi az újabb pihenőre. Itt ér utol a Gyöngyi-Süni megacsapat tucatnyi tagja. Egy nyolcéves-forma kisfiú csak úgy megelőz, pehelysúlyával könnyedén suhan tovább a testéhez képest kétszer akkora biciklijén. Innen valójában együtt haladunk tovább. A Gorgói-úton felállított ellenőrzőpontnál Kovács Evelin és Nagy István Bajusz finomságokkal kínál: hosszasan falatozunk, nemigen akarjuk folytatni az utat, tudjuk, hogy hosszú részen kitett lesz az út, s egyre erősebben süt a nap.

Jack nagyobb kereket talált...

Egy keveset ereszkedünk az országúton, majd balra térünk: frissen kaszált mezőre érünk, tele van bálákkal. Visszafogjuk a lélegzetünket: tipikusan gumidefektes hely az ilyen… Igyekszem kerülni a „tüskéket”, egyelőre sikerül. Nem sokáig tart a boldogság: odébb érve észreveszem, az első gumiabroncsom lefújódott. Természetesen abban reménykedtem, hogy gyakori pumpálással sikerül eljutni a célig, ám rádöbbentem, hogy csupán az útvonal közepe felé lehetünk, így ez a taktika nem jár majd sikerrel.

Persze, hogy gumidefekt…

Sipos Zoltán „Sipike” nem tágít: meg kell foltozni a belsőt. Nála van a teljes felszerelés, hadd legyen meg az elégtétel: mondhassa, hogy hasznát is veszi. Mikor foldoztam utoljára biciklibelsőt? Mikor pattintottam le utoljára a külsőt? Gyermekkori emlékek: a Pegas gyakran szorult ilyen műveletekre, akkoriban a Monostor lakónegyedi tömbház lépcsőházában valóságos bicikliszerelő műhely működött. Szétszereltük, összeszereltük a bringákat, kísérleteztünk. Fiatalkorában édesapám nagy biciklis volt, emlékszem, a házban itt-ott folyton kézzel rajzolt térképekre bukkantam, s mesélte, versenybiciklivel egy nap alatt akár Szászrégenig is eljutottak, de volt olyan, hogy valami miatt nem sikerült teljesíteni a távot, így néhányszor szénakazalokban aludtak.

Sajnos Sipos Zoltánnak nem sikerült megtalálnia, hol lyukadt ki a belsőm. Készségesen felajánlotta a nála található újat...
Becsípi a külső az ujjbegyemet, a fájdalom visszaránt a jelenbe. Nézzük, sehol sem találjuk a lyukat a belsőn. Bevetem a hagyományos nyál-módszert, az sem segít: sehol sem keletkezik kisebb buborék. Sipike kedves: nekem adja cserebelsőjét, igen, ő olyat is hozott. Arra gondolok, mi lesz, ha a biciklije defektet kap…
Nincs idő sokat morfondírozni, legalább utolsónak be kellene érni.

Sörvarázs lélekbalzsam gyanánt
A Kós Károly teljesítménytúra gyalogos vagy biciklis változata esetében Magyargyerővásárhely mindenképpen stratégiai fontosságú jelentőséggel bír: itt van ugyanis az első kocsma. A református templomnál kialakított ellenőrzőpontnál most sajnos nincs jelen a lelkipásztor, korábban jól el lehetett beszélgetni vele. Még mielőtt elindulnék a kocsmába, Gyöngyi sörrel kínál: milyen szép, szinte életmentő gesztus… Elektromos biciklijével kíséri a csapatot, s ilyen kulcsfontosságú pillanatokban is mindig pontosan tudja, mire van szüksége a kiszáradt-kifáradt bringásnak… Csapatom többi tagja a közelben lévő kocsmában piheni ki a fáradalmakat. Két bringásra többet kell várni, addig a 150. számú ház előtti fedett padon lepihenek. Elbóbiskolok, mire a „kocsmások” odaérnek.

Gumidefekt miatt az egyik résztvevőnek tolnia kellett a bringáját a célhoz

Tudjuk, innen nincs már sok, de annál több az emelkedő. Az első az úgynevezett Golgota: olyan magas a domb, hogy a bringát csak megemelve és kézben cipelve lehet felvinni a csúcsra. Innen még csupán egy „golgotácska” várt ránk: kitekerni a Riszeg-tetőre. Pontosabban kitolni a bringákat, a fáradtság és kimerültség miatt ugyanis jómagam is a push-bike módszert alkalmaztam. Szintén a Gyöngyi-Süni csodatevő duónak köszönhetően itt is „elővarázsolódott” egy söröcske, ami természetesen könnyebbé tette az ereszkedést a Szentimrei-villához. Itt újabb regálé: Csillának és Zsoltnak köszönhetően túróspuliszka csillapította éhségünket.Kellemesen kínzó volt a túra: pontosan annyi fizikai nehézség, amennyi a léleknek egészség…

 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emil Boc: Kolozsváron 56 százalékos az ...
Árkossy István kapta a Magyar ...
Elhunyt Venczel Vera színművész

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Io rëggëlt, Iohannis!
  • VIDEÓINTERJÚ – Tasnádi Szilárd ...
  • A bili esete a Hóstáttal
  • Arábia Európában: egy hét a napsütötte ...
  • Tíz év tükre