Több közvetlenül lehívható forrásra van szüksége az önkormányzatoknak
Vissza

Több közvetlenül lehívható forrásra van szüksége az önkormányzatoknak

Megbénítja az önkormányzatokat az országos költségvetés körüli huzavona, ez derült ki az RMDSZ Kolozs megyei polgármestereinek és alpolgármestereinek hétfő reggeli találkozóján. A települések vezetői úgy látják, hogy ez a bizonytalanság egyáltalán nem kedvez a fejlesztéseknek, lehetetlen előre tervezni, nehézségek adódnak a már elindított projektek kivitelezésében is.

„Az önkormányzataink hatékonyan és a közösségük javára tudják felhasználni a rendelkezésükre álló anyagi forrásokat. Ahhoz, hogy a jövőben is hasonlóképpen tudjanak fejlődni, szükségük van arra, hogy még több forráshoz tudjanak közvetlenül hozzáférni” – mondta el Csoma Botond, képviselő, a megyei szervezet elnöke a találkozón. Kitért arra is, hogy az RMDSZ szorgalmazza, hogy a kormány minél hamarabb irányítson át 2 milliárd eurót a Regionális Operatív Programhoz a Nagy-infrastruktúra Programból (POIM), hogy az önkormányzataink több fejlesztést tudjanak megvalósítani.

Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke is a büdzsé hiányát fogalmazta meg a legégetőbb problémaként. A megyei önkormányzatnál számos nagyberuházást kívánnak elindítani az idén, ehhez pedig elengedhetetlen a költségvetés elfogadása. Kiemelt beruházásként tekintenek a kolozsvári önkormányzattal partnerségben megvalósuló új, közel 600 ágyas sürgősségi gyermekkórház projektjére.

Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésével kapcsolatosan úgy értékelte, hogy Kolozs megyében folyamatosan történnek előrelepések, ugyanakkor számos területre kell még kiterjeszteni az anyanyelvhasználat jogának biztosítását. Ebben ez önkormányzati vezetőkre jelentős szerep hárul.

„Azt akarjuk, hogy településeink, közösségünk tovább fejlődhessenek az uniós források segítségével, és hogy Európa végre törvényben rendezze a kisebbségek ügyét – mondta el Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. „Én feladatot kérek: azt vállalom, hogy európai parlamenti képviselőként közösségünk gondjait megismertetem úgy az EP törvényhozóival, mint az ügyeink megoldásában kulcsfontosságú szerepet betöltő biztosokkal, és hogy megoldásukhoz partnereket keresek. Azért fogok dolgozni, hogy a támogatások megmaradjanak, hogy az érintettek időben értesüljenek a pályázati lehetőségekről, hogy olyan Erdélyben élhessünk, amelyben fiataljaink is jövőt építhessenek maguknak” – emelte ki.

A találkozón szó esett a jelenleg is zajló támogatási aláírásgyűjtési kampányról. Antal Géza a megyei szervezet ügyvezető elnöke arra kérte az önkormányzati vezetőket, hogy aktívan vegyenek részt a munkában, kapcsolódjanak be személyesen is az aláírásgyűjtésbe, mert csak úgy teljesíthető, hogy az európai parlamenti választásokra Kolozs megyében összegyűjtsenek 20 ezer aláírást.


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

VIDEÓ - A Szentegyházi ...
A fehér sport hírei: Cincinnati és ...
Ingyenes vizsgálatokat végez a városi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ