Tengerzúgás, szöveg nélküli dal, lélek panasza – zenés impressziók
Vissza

Tengerzúgás, szöveg nélküli dal, lélek panasza – zenés impressziók

A Zenei Ősz utáni egyhetes vakációt követően filharmonikusaink romantikus hangversennyel, Mendelssohn és Schumann régen játszott műveivel lepték meg a közönséget. Az est kellemes meglepetése Vlad Răceu hegedűművész volt, aki oszlopos zenekari tagként, ezúttal a hangverseny szólistájaként Mendelssohn e-moll hegedűversenyét tolmácsolta, és a rábízott koncertmesteri feladatot is szakmai komolysággal teljesítette.

(Borítókép: George Jackson karmester hangulatos, szép estét teremtett a zenekarral és szólistával együtt. Fotó: Bogdan Meseșan)

George Jackson fiatal karmester kamaszodó diákként fedezte fel a klasszikus zene igazi szépségeit. Habár leginkább a kortárs, „még élő” zeneszerzők alkotásai érdeklik – hatványozottan az opera műfaja –, ezen az estén mégis a romantikus szerzőkre esett a választása, a zenekarral felszínre hozva a művekben rejlő pátoszt, a változatos hangulatokat és színeket.

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847) Hebridák nyitánya a „vízi zenék” egyik legrövidebb méretű remekműve, amelynek megírására a zeneszerzőt Skóciában tett látogatásának emlékei, pontosabban a Hebridák szigetcsoporthoz tartozó Fingal -barlanghoz kapcsolódó élményei ihlették. Szerzője ugyan a kezdeti romantika képviselője, de impresszionizmust megelőző természetfestő ereje tagadhatatlan. Mesélik, hogy a Fingal-barlang óriáskagylóhoz hasonlóan örökké a tengerzúgást visszhangozza. Mendelssohn úgy varázsolja elénk és teszi „láthatóvá” és „érezhetővé” a végeláthatatlan tenger napfényben játszadozó, vagy éppen a vihar által felborzolt habjait, hogy már a nyitány első pillanataiban a tenger simogató (zene)hullámai, a magával sodró fúvós-vonós „hullámok” párbeszéde, melódia, szépség és poézis öleli körül a hallgatót.

A néhány perces zenekari nyitány zeneszövetében Mendelssohn a változó tengerkép hangulatát-színeit érzékelteti, amely nem mentes a feszültségektől sem. Egyik pillanatról a másikra, akárcsak a tenger hullámai, a haragos- viharos „zenehullámok” is drámaivá vál(hat)nak, és a nap sugarának simogatására, egy szelíd klarinétszólóval le is nyugod(hat)nak, jeléül annak, hogy a „vízóriás” mennyire kiszámíthatatlan. George Jackson karmesternek sikerült a zenekarral megteremtenie Mendelssohn vízi zenéjének hullámzó hangulatait, de a finálé megbékélő-lecsendesedő zenekari „tengere” lehetett volna meggyőzőbb.

Mendelssohn e-moll hegedűversenyében (op. 64.) a Szentivánéji álom tündérvilágának könnyed, éteri finomságú játékossága és a zongorára komponált Dalok szöveg nélkül melódiavilágának énekszerű líraisága fonódik össze. Vlad Răceu meleg tónusú, árnyalt dinamikájú tolmácsolásában éppen az a lírai érzékenység, az a romantikus szenvedély, bensőséges poézis és érzésteli „dalolás” tetszett, ami Mendelssohn concertóját ragyogóvá varázsol(hat)ja. Hegedűjátékának minden egyes zenei frázisát alapos technikai kidolgozottság, magabiztos virtuozitás, könnyed szárnyalás jellemzi. Előadásának élménypillanataként az énekszerű, lehelet-finomsággal „eldalolt” románcszerű lassú tételt emelném ki.

Vlad Raceu hegedűjátékát alapos technikai kidolgozottság jellemezte (Fotó: Bogdan Mesesan)

A karmestereknek nem egyszer okozott már fejtörést a finálé könnyen röpködő- szárnyaló hegedűszólamát a zenekari kísérettel hajszálpontosan összedolgozni. A szinkronproblémák ezúttal is okoztak néhány „veszélyes” pillanatot, amin George Jackson vezényletével sikerült szerencsésen átlendülni úgy, hogy végül is az egész nem veszített romantikus-szenvedélyes ragyogásából. A közönség hosszan tartó elismerő tapsát Vlad Răceu a Bach 2.Partita- Sarabande-tételének légies finomságú tolmácsolásával köszönte meg.

Robert Schumann (1810–1856) 2. C-dúr Szimfóniáját (op. 61.) súlyos idegbetegsége alatt komponálta, tehát nem csoda, hogy a kórral járó tünetek, mint a feszültség, zaklatottság, szorongás és halálfélelem, a mű zenei anyagát is befolyásolták. Az első tétel komor beethoveni hangzásvilágot idéz, amelyben a lélek panasza, sóhajok, jajgató motívumok, bánatos-könnyes kérdések tornyosulnak egyre nagyobb szenvedéllyel, de a tétel végén a végzetbe bele nem törődés magasztos akkordjai zúgnak fel.

Habár a második tétel a szokásos lassútól eltérően Allegro vivace, vidámsága mégsem a felszabadult örömé, hanem csak egy betegséggel küzdő költői lélek boldognak hitt pillanatai. A lassú Adagio tétel a schumanni lírizmus gyönyörű példája, költőiségét a klarinét és az oboa (Aurelian Băcan és Adrian Cioban) míves-patetikus párbeszéde teszi sokszínűvé. Bár a lélek panasza-gyötrelme minden tételen átdereng, az érzelmi hegyek és völgyek után az utolsó tételben a rezek himnikus szólama erőt, bizalmat sugároz, úgy ahogyan Schumann is vallotta: „Szimfóniámat 1845 decemberében írtam, legmélyebb betegségem idején. Úgy tűnik, hogy ez kiérződik hallgatásakor. A mű befejeztével visszanyertem egészségemet. De a szimfónia mindenképpen életem egyik legsötétebb periódusát juttatja mindig eszembe. A hallgatók lelkesedése elhiteti velem, hogy a fájdalomból született hangok is felkelthetik az érdeklődést.”

Hangulatos, szép este volt, amelyen az őszi nosztalgia és a romantikus szenvedély, a tengerzúgás, a szöveg nélküli dal és a lélek panaszának szépséges harmóniái melenget(het)ték a közönség szívét.

 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Megszavazták a pénzügyminiszter elleni ...
Sporthírek röviden
Turcan: a PNL támogatni fogja a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ