Temetői szenzáció: sírok vannak benne

Temetői szenzáció: sírok vannak benne
A 21. század embere meglepődve értesül arról, hogy a temető szomszédságában egy telken közel 200 sírt találnak. Pedig nincs ebben semmi szenzáció, ha nem a mai helyrajzi viszonyokból indulunk ki.

A Házsongárdi temetőt pestisjárvány idején a városi tanács 1585. május 11-i határozatával nyitották meg. Rögtön arról is intézkedtek, hogy sövénykerítéssel védjék és két gömbfával díszített kapuja is legyen. Vajon hol épült ez a kerítés, hol kezdődött a temető?

A temető helyét a városfalhoz kell viszonyítanunk. A belső, magas fal szakaszai máig állnak, azon túl még egy alacsonyabb várfal is lehetett a Petőfi utca mai járdája vonalán. Amellett vezetett a keskeny, poros szekérút Torda felé. E déli falszakasz egyetlen kapuja is (a mai Egyetem utca déli végén) a Torda-kapu nevet viselte. Akkoriban erre közlekedtek, mert az út jóval a Bethlen-bástyán innen kanyarodott fel a hegyoldalra. A városfal melletti utat ezért nevezték Sóútnak vagy Tordai útnak. Az úttól délre terült el a város dinnyeföldje, abból szakítottak ki egy jókora telket temető részére. A temető kerítése minden bizonnyal nem a mai temetőkapu vonalán épült ki, hanem sokkal közelebb a Sóúthoz, valamivel délebbre a mai utcafrontnál. A legrégebbi temetkezési hely a – halottaskápolnát is magába foglaló – mai II. A parcella táján lehetett, de a Békásra járó sikátortól (Balassa utca) egészen a Görögtemplom utca tájáig a temetőhöz tartozónak számították századokon át a Sóút déli oldalát. Közben a temető mind feljebb kúszott a domboldalon, s a lentebbi, régi sírok elhagyatottakká, jeltelenekké, gondozatlanokká váltak.

A Királyi Főkormányszék 1790-ben Szebenből Kolozsvárra költözött, s ennek szorgalmazására lendületet vett a városrendezés. Mindenek előtt a városfalak körüli elhagyott, gazos területet kellett használhatóvá tenni. 1790-től már a városfalak védelmi szerepe megszűnt, 1795-ben érkezett meg a királyi engedély a várfal melletti telkek parcellázására és áruba bocsájtására. Rövidesen a falszakaszokat is meg lehetett vásárolni. Ezzel párhuzamosan 1794-ben a Főkormányszék engedélyezi, hogy a temető alatt „egy sor háznak való hely osztassék ki”, azt is előírják, hogy a tulajdonosok a sírkert felé kőből vagy deszkából kerítést építtessenek. (Jakab Elek, Kolozsvár története. III. köt. 547.). A telkek kimérése, felosztása 1798-ban történik, s az építkezések 1800 táján kezdődnek. Ugyanekkor mondja ki a városi tanács, hogy a Bethlen-bástya és a Bogdánffy-bástya (a két sarokbástya) között 7-10 öl szélességű (kb. 18 méteres) utat alakítsanak ki a Tordára vezető forgalom részére.

Bizonyosnak tekinthetjük, hogy a kialakított temető alji házhelyek jó részének az udvara a korábbi temető néhány – már elhagyott – sírsorát is magába foglalta. A mai temetőkapuhoz vezető tölcsérszerű utca mindkét oldalán még az 1850-es években is sírok voltak. A kapu két oldalára a 19. század közepe táján egy-egy kőfaragó műhely létesült, a keleti oldalra a Nagy, a nyugatira a Reimann családé. Ezek még az államosítás után is működtek, a bal oldali pedig csak az 1990-es években szűnt meg. Ott – úgy látszik – nem akadt visszaigénylő, így gyorsan kiadták a telek egy részét bank, másik részét irodaház építésére. Minden valószínűség szerint ezek építési munkálatai során is találtak sírokat, de jobbnak látták elkerülni a szenzációt, s rövid úton gondoskodtak a leletek eltakarításáról.

Az első városi temetői szabályrendelet 1881-ben jelent meg. Ennek nyomán került sor az első nagy temetőrendezésre. A temetőbejáratot és a temető előterét a díszsírhelyekkel, a főbb ösvényeket ekkor alakították ki, megszüntetve az itteni elhagyott sírokat. A temetőkápolna és a temetőiroda épületét 1897-ben, a kovácsoltvas díszkaput 1899-ben építették. Így feltételezhető, hogy ha a temetővel északon szomszédos telkek akármelyikén ásatni kezdenek, előbb-utóbb csontvázakra bukkannak.