Telefonos előjegyzés alapján fogadnak a háziorvosok

A távkonzultáció kényelmes, gyors – most biztonságos lenne

Telefonos előjegyzés alapján fogadnak a háziorvosok
A koronavírus-járvány mintha elterelte volna a figyelmet az eddig is létező, számos egyéb betegségről, legyen szó akár krónikus problémákról és azok kezeléséről, vagy éppenséggel más sürgősségi esetekről, amelyeket el kell(ene) látni. Az egészségügyi rendszer felépítése folytán pedig minden esetben el kell menni szakorvoshoz és/vagy háziorvoshoz kivizsgálásra, ellenőrzésre, betegszabadság meghosszabbításra, gyógyszerreceptek felírásáért. Annak ellenére, hogy bejelentették, könnyítenek például az egészségügyi kártya kötelező felhasználása miatti nehézkes eljáráson, egyelőre még várat magára az intézkedés elfogadása, amelyet a hét elején jelentett be az országos egészségbiztosító, és amely lehetővé tenné a háziorvosoknak a jelenlegi válsághelyzetben például a távkonzultációt. Erre vonatkozó igényét a háziorvosok országos szövetsége is megfogalmazta közleményében. A járvány a háziorvosok munkáját is nehezíti, hiszen el kell kerülniük a fertőzés veszélyét.

NAGY-HINTÓS DIANA

Telefonos előjegyzés alapján fogadnak a háziorvosok

Dr. Fehér Gabriella: a páciensek általában fegyelmezettek

A  háziorvosok számára rengeteg gondot okozhatott a koronavírus-járvány. Ha nem volt elég az, hogy az egészségügyi kártyát hol lehetett, hol nem lehetett használni, hol volt gyógyszer, hol nem, most szembesülniük kellett egyrészt a  fertőzés veszélyével, másrészt pedig az ijedt betegek tömegével. Dr. Fehér Gabriella háziorvos lapunknak elmondta: Facebook-oldalán közzétette, hogy a pácienseket előzetes telefonos bejelentkezés alapján fogadja. A Szabadság kérdésére az orvosnő arról is beszélt: a  telefonhívás alkalmával orvosként el tudja dönteni, tényleg szükség van-e arra, hogy a beteg eljöjjön a rendelőbe. Tapasztalata szerint több esetben a telefonon nyújtott tanácsadás is elegendő. Mivel keddtől érvénybe lépett a szabályozás, miszerint a 65 év felettiek 11-13 óra között hagyhatják el a lakóhelyüket, az orvos igyekszik az ilyen korú betegeit erre az időpontra hívni.

„A fennálló járványügyi helyzet miatt értesítem Önöket, hogy rendelésem alatt csak az előzetesen telefonon  bejelentkezett pácienseket fogadjuk!  Kérem, ne jelenjenek meg a rendelőben előzetes  telefonos bejelentkezés nélkül!   Kérem, hogy legfeljebb 5 perccel az előjegyzett időpont előtt jelenjenek meg a rendelőben. Ne érkezzenek meg két órával a tervezett időpont előtt, mert nem engedhetjük meg a hosszadalmas várakozást a váróteremben.  Kérem, adják meg az  általam vagy az asszisztensnőm által telefonon kért információkat, hogy azok alapján tudjuk eldönteni az adott helyzet, azaz állapot súlyosságát és annak megfelelően minél gyorsabb kivizsgálást tudjunk biztosítani. Páciensenként csak EGY kísérőszemélyt fogadhatunk a rendelőnkben, akiknél feltétlen szükséges (gyerekek, idős személyek, vagy akiknek segítségre van szükségük). A fennálló helyzetre való tekintettel kérem Önöket legyenek megértőek, kövessék az orvosi személyzet által kért feltételeket” – tette közzé Facebook-oldalán Dr. Fehér Gabriella kolozsvári háziorvos.

  – A háziorvosok   azért   kérik meg a pácienseiket, hogy először telefonon jelentkezzenek be, hogy a várakozó emberek közötti kontaktust minimálisra csökkentsük. Sok esetben telefonon is el tudjuk dönteni, szükség van-e arra, hogy a páciens bejöjjön a rendelőbe vagy sem. Ami a pácienseket illeti, döntő többségük betartja az előírásokat, de arra is volt példa, hogy egy-egy személy eltitkolta utazását. Szerencsére ezek száma kevés – nyilatkozta a Szabadságnak Fehér Gabriella háziorvos.

A Szabadság azon érdeklődésére, hogy mi változott kedd óta, amikor szigorították a kijárási tilalmat, a háziorvos azt válaszolta:  a telefonon bejelentkező időseket a kijárási szabályozásban feltüntetett időintervallumban hívják be a rendelőbe, és a konzultációt aszerint szervezik meg, hogy a váróteremben minél kevesebb páciens legyen. Másrészt pedig a krónikus betegek gyógyszereinek kiváltásához szükséges vényért eljöhet a beteg hozzátartozója is.

Vírusterjesztő központ a rendelő?

Sürgősen megoldást várnak az egészségbiztosítótól

A médiában több háziorvos is kifogásolta, valamint a háziorvosok országos szövetsége közleményben megfogalmazta, hogy az Országos Egészségbiztosító Pénztár továbbra sem hozott még intézkedést annak érdekében, hogy az idős betegek ne legyenek rákényszerítve bemenni a rendelőkbe különféle orvosi papírokért, a gyógyszereik kiváltásához szükséges vényekért. „A vágóhídra küldjük időseinket abbeli félelmünkben, hogy nehogy meglopják az egészségügyi rendszert. Sokkal durvább és költségesebb intézkedéseket is elfogadnak, de félnek az esetleges fiktív konzultációktól, ezért valóságos vírusterjesztő központokat hoznak létre az idős betegeknek dedikálva ezeket“... – fogalmaz egy háziorvos, azt értve ezalatt, hogy a háziorvosi rendelőkben könnyebben megbetegedhetnek az emberek, és elsősorban ott is a veszélyeztetettebb idősebb korosztály van a veszélynek kitéve.  

El szeretnék kerülni a rendelőkben a zsúfoltságot

 

A háziorvosok kifogásolják, hogy a páceinseknek kötelezően minden esetben el kell menni a háziorvosi rendelőbe, mivel hiányzik a távkonzultáció lehetőségére vonatkozó sürgős rendelkezés. Dr. Călin Pop háziorvos cikkében a Kolozs megyei prefektus nyilatkozatát bírálta, aki korábban nyomatékosította, hogy amennyiben valaki belázasodik, mindenekelőtt a háziorvosi rendelőjét keresse fel. Az orvos szerint az ország 11 ezer háziorvosi rendelőjét ezáltal valóságos vírusterjesztő központokká alakítanák, mihelyt egy helyre irányítják a lehetséges fertőzött betegeket a más krónikus betegségben szenvedőkkel. Tudvalevő, hogy a vírus a felületeken is megmarad, egy háziorvosi rendelő teljes fertőtlenítése pedig illúzió – állítja a cikkíró. Annak ellenére, hogy rendelkeztek az egészségügyi kártya kötelező használatának a felfüggesztésről, a biztosító - a rendszer átejtése miatti félelmében - mégis nyomást gyakorol az orvosokra a kártyahasználatot illetően, ami miatt a betegnek is kötelezően be kell mennie a rendelőbe – véli. Pontos rendelkezés hiányában az orvosok is tanácstalanok, hogyan tarthatnák nyilván és jelenthetnék az esetlegesen telefonon elvégzett konzultációt. A cikkíró azt is sérelmezi, hogy a háziorvosokat nem látták el a szükséges védőfelszerelésekkel, fertőtlenítő szerekkel sem. Számítása szerint az is katasztrófához vezetne, ha az ország 11 ezer háziorvosi rendelője mindegyikében csak egyetlen fertőzött beteg jelentkezne, ami nem kizárt, ha tekintettel vagyunk az országba külföldről hazatért személyek számára.     

Az országos egészségbiztosító tervezete több módosítást előír

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közzétett a honlapján március 23-án egy tervezetet, amely számos módosítást és kiegészítést tartalmaz a szükségállapot idején érvényes jogszabályra vonatkozóan.  Tegnap, március 26-án még továbbra is csak tervezetként volt olvasható az alábbi szöveg.

A jogszabálytervezet előírja a szolgáltatáscsomagokra, keretszerződésekre és országos egészségügyi programokra érvényes szabályozás alkalmazási határidejének meghosszabbítását 2020. április 14-ig. Ugyanakkor a tervezet számos előírást tartalmaz az egészségügyi szolgáltatók finanszírozási módjára vonatkozóan a szükségállapot idején.

A legfontosabb változtatások: 

A megszabott gyógykezelés alatt álló krónikus betegek számára a háziorvosok felírhatják a szükséges orvosságokat anélkül, hogy a szakorvos újra felmérné a beteg állapotát, így szükségtelenné válik az eredeti orvosi értesítő aktualizálása.  Azon orvosságok esetében, amelyek az ár-mennyiség és ár-mennyiség-eredmény típusú szerződések tárgyát képezik, és amelyeket a nyitott körforgású gyógyszertárak bocsátanak ki, a háziorvos felírhatja a receptet a páciens számára kibocsátott orvosi iratok alapján – orvosi értesítő és/vagy a specifikus felírási nyomtatvány bejegyzésének visszaigazolása alapján.

A szükségállapot ideje alatt az orvosi segítségnyújtás távolból végzendő konzultációval történik az akut, szubakut légúti megbetegedések vagy a koronavírusra utaló klinikai  szimptómák észlelésekor, ez bármilyen kommunikációs eszközzel elvégezhető. A háziorvos a távolból történő konzultációkat bejegyzi a páciens adatlapjára és a konzultációk listájába, megjelölve a használt kommunikációs eszközt és az időintervallumot.

Az egészségügyi biztosítóval szerződéses kapcsolatban álló háziorvosok és klinikai szakorvosok akkor is felírhatják az orvosságot a krónikus betegnek, ha az nem jelenik meg a rendelőben. Az ilyen körülmények közepette az on-line, azaz elektronikusan felírt receptet elektronikus kommunikációs eszközökkel juttattják el a pácienshez. 

A szükségállapot időtartama alatt felfüggesztik az egészségügyi kártya kötelező használatát, és arra sincs szükség, hogy az  off-line bejegyzett orvosi szolgáltatásokat és az otthoni ápolással kapcsolatos szolgáltatásokat, az off-line kibocsátott orvosi eszközöket közöljék az Egészségügyi Biztosítás Informatikai Platformjával (PIAS)  az odaítéléstől és a kibocsátástól számított legtöbb 3 munkanapon.

Az országos egészségügyi programok keretében használt, a szakorvos által felírt, szájon át bevehető vagy bőr alatt, vagy izomba beadandó gyógyszereket    – kivételt képeznek a mentális egészségre vonatkozó országos program keretében felírt gyógyszerek –, amelyeket csakis az ággyal rendelkező egészségügyi egységekben található zárt rendszerű gyógyszertárakban bocsátanak ki, kiválthatja egy másik személy is a beteg nevében, miután a kórházi szakorvos bármilyen kommunikációs eszköz használatával felmérte a beteg állapotát.

Kilencven nappal meghosszabbodik a szakorvosi vizsgálatok, a paraklinikai szakvizsgálatok elvégzését elrendelő küldőcédulák érvényessége, az orvosi eszközök felírása, a PET-CT vizsgálat elvégzésének jóváhagyása.