Tekintettel a járványügyi helyzetre
Vissza

Tekintettel a járványügyi helyzetre

Nyolc hónap agyonviselés és agyonmosás után dobtam ki az első maszkom. Nagyon szerettem, egybenőtt vele az arcom, és az elmúlt nyolc hónapom is. Eredetileg úgy vettem, hogy ez lesz az a maszk, amit addig hordok, amíg el nem űzöm a vírust vele. A barátnőm nagynénje halálfejes maszkokat varr március óta, egyenként adja el őket ugyanazzal a céllal: addig kell viselni, míg le nem esik a viselő arcáról, ami a járvány végét is jelenti egyben, hisz annyi halálfej csak legyőz egy alattomos vírust. Az enyém nem halálfejes, csak egyszerű fekete volt, pamut. Azóta többfélét, sokféle mintájút kipróbáltam, különböző anyagokból. Néztem, ki milyent hord: egyszer valakitől megijedtem, Joker-vigyort viselt a maszkján.

Eddig a buszon fejtetőket láttam, ahogy a telefonok fölé hajolva nyomogatják a gombokat. Most már lehorgasztott maszkos fejeket látok, és ádáz tekinteteket, akik inkvizítorként kémlelik a maszkot helytelenül használókat. Ahogy kicsit lecsúszik az orr alá a maszk, a súlyos tekintetek lecsapnak, kezdődik a szóvátétel, erre a rossz reakció, és két másodperc alatt olyan feszültség keletkezik a maszkok alatt, hogy mindig azt képzelem, hogy így törhet ki pillanatok alatt az alvó vulkán, majd terjed és lávaként szétterül a 7-es busz vonalán.

Egyszer felejtettem otthon a maszkot, és ezt csak a buszmegállóhoz érkezve vettem azt észre. Még jó idő volt, kellemes napsütés, így gyalog sétáltam be egészen a munkahelyemig. Az appom szerint hét kilométert, több mint tízezer lépést tettem meg, amivel nagyon sok kalóriát égettem el. Egy jót ebédeltem egy olyan helyi kis bisztróban, ami azóta bezárt. Nem tudták a házhozszállítást bevállalni, ketten voltak: a tulaj és a szakács. Isteni húsmentes töltöttkáposztát készítettek, kaporral. De tekintettel a járványügyi helyzetre, szeptember 10-én, tíz év után bezártak. Ahogy a kedvenc kürtőskalács-készítőim is: vásárokra jártak, abból éltek, de volt egy kis bódéjuk a Kiskörúton. Erdélyiek, szót értettünk. A feleség visszament fogászati asszisztensnek, a férj alkalmanként fuvaroz, szállít.

- Hé, adsz egy cigit?, szólít meg egy maszkos férfi.

- Nincs, nem dohányzom, tüzem sincs – felelem tőlem szokatlanul határozottan, kicsit baljós előérzettel.

- Akkor legalább pénzt adj, 200 forintot, ezt már elém állva, követelőzően kéri.

Egyet visszalépek, nem félek, a vírustól se félek. Maszk van rajtam, most már az utcán is viselem, így biztosan nem hagyom el, ha nem teszem fel, olyan, mintha az ajkaim csupaszak lennének, jobban megfújja és kicsípi őket a szél.

- Nyugi béjbi, maszkra kell. Csak azzal tudok bemenni a kórházba. Tekintettel a járványügyi helyzetre, maszk nélkül a beteget se engedik be kezelésre, - mondja, én kicsit megkönnyebülök, és zsebemből előveszek egy egyszerhasználatos sebészeti maszkot. A kezébe nyomom, és elhúzok, amilyen gyorsan csak tudok.

Esténként, miután a gyerekek elalszanak, elpakolok, bepakolok. Első a maszk kikészítése mindenkinek. A kicsi pandás maszkja már cseréért kiált, de a gyerek nagyon ragaszkodik hozzá, már felvette kis ajkainak vonalát. Tekintettel a járványügyi helyzetre, az iskolában csak evéskor és tesi órán veszik le a, ez a bemenetellel, kijövetellel együtt van, hogy bruttó nyolc óra. Így nem nyaggatom, hogy vegyünk újat. Ezt szereti, és kész. Mindennap kimosom, vasalóval szárítom. Néha énekelek vasalás közben, inkább csak dúdolok. Mostanában gyakran a Let it be-t.

- Anya, mikor megyünk Londonba? Kérlek, mondd, hogy tavasszal 120 százalék. És most vegyél jegyet a Harry Potter stúdióba, ígérd meg. Ha most megveszed a repülőjegyeket és lefoglalod a szállást, olcsóbb ugye? Szeretnék igazi, eredeti palástot és Harry Potter-maszkot venni!

A fenti kérés hetente előjön, általában vasárnaponként, és általában akkor, amikor egyre nagyobb aggodalommal nézem a vírus és vele a járvány exponenciálisan növekvő világ-görbéjét. Rosszak, egyre rosszabbak a mutatók. Veszek még egy maszkot, még egy erős fertőtlenítőt. Állandóan sterilizálok, mint egy megszállott. A kezemet még akkor is, amikor a steril lakásomból kilépek. Ez rögzült. És a vele járó rossz érzés, hogy minden bizonytalan, nem tudni, mikor lesz vége. Ekkor szembe jön velem ez a szöveg:

Egészen biztos,

hogy előbb-utóbb ez, vagy

az lesz; így vagy úgy. 

(Fodor Ákos: Korrekt futurológiai jelentés)


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Zsigmond Emese: „gyermekirodalomból ...
Mennyire nőtt a munkanélküliség?
Sereghajtók vagyunk az egészségügyi ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ