Tapicskolás a nacionalizmus vizében

Tapicskolás a nacionalizmus vizében
Dúl a háború a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), a két jelölt tábora akkora ellenszenvvel és erőbedobással esett egymásnak, hogy közben a kormányzás is háttérbe szorult. A halántékon az erek kidagadtak, izzadságcseppek gördültek le a homlokokon, az agy vérellátása is csökken, így nem csoda, ha a jelöltek lazábbra engedik az istrángot és szalonképtelenebb dolgokat is megengednek maguknak.

Ilyenkor kevésbé vannak tekintettel az árnyalatokra, az érzékenységekre, így fordulhatott elő, hogy Ludovic Orban Székelyföld etnikai összetételéről kezdett vizionálni éppen Hargita megyében. A liberális pártelnök, aki a jelek szerint egyre kisebb eséllyel pályázik a pártelnöki tisztségre Florin Cîțuval szemben, úgy gondolta, bedobja Székelyföldön azokat az ostoba közhelyeket, amelyek immár száz esztendeje gyökeret vertek a román politikai közgondolkozásban. Orban csapata vélhetően úgy számolta, hogy ebben a kiélezett versenyben megéri egy kissé nackós színben feltűnni Székelyföldön. Nem számít, hogy a liberálisok most éppen az RMDSZ-szel kormányoznak, fő az, hogy a háttérhatalom is értse: Orbant még mindig komolyan kell venni. A liberális pártelnök nem volt tekintettel a román-magyar kapcsolatok törékenységére, neki egy célja volt, hogy magához édesgesse azokat az erős nemzeti érzelmű székelyföldi és erdélyi liberálisokat, akik értékes szavazatokat hozhatnak a konyhájára a szeptemberi tisztújító kongresszuson. A nyilatkozat tartalmával sokat nem érdemes foglalkozni, és a jelek szerint ezt az RMDSZ is megértette, hiszen a magyar érdekvédelmi szervezet tegnap közleményben fordult liberális koalíciós partneréhez azzal a kéréssel, hogy a magyar kérdést hagyják ki a párton belüli csatározásokból. Orban tehát nem a székelyföldi magyarokhoz szólt, akik persze attól még tudomást szerezhettek a pártelnök múltszázadi nacionalista álmairól.

A székelyföldi megyék etnikai arányainak megváltoztatását leghatékonyabban Nicolae Ceaușescu tűzte zászlajára és tett ennek érdekében a legtöbbet, de azzal valamilyen szinten a teljes román nemzet azonosult, és a homogenizációs politika ma is ott rejtőzködik a román politikai hatalom boszorkánykonyháján olyan eszközként, amelyet időnként elő lehet kapni. A román nemzeti érzelmek, hogy mennyire mélyen hatják át a román politikát, láthattuk Kolozsváron is, ahol Gheorghe Funar szimbolikus örökségével a város jelenlegi liberális vezetése mai napig nem mert szakítani. És nem csak haszonelvű politikai számítások miatt, hanem akár tetszik, akár nem, mert részben a funari idiotizmus mélynemzeti rétege reprezentatív a román politikai pártok fősodrára is. A nemzeti érzelmek terén létezik egy vörös vonal, amit aligha léphet át román párt. Elég, ha a Funar időszakában kihelyezett ízléstelen, gyűlöletkeltő szobrokra és emléktáblákra gondolunk. Ezeket nem merte megtagadni az európéer, multikulturális, Nyugat-barát, fejlődéspárti városvezetés sem, hiszen zsigerileg egyetértenek a Funar által szajkózott vad nacionalista maszlaggal. A jelképekre vonatkozó részével mindenképpen, hiszen a románok elég jelentős része még száz év alatt sem tud mit kezdeni azzal a dichotomikus és tudathasadásos helyzettel, hogy a román nacionalista történelemszemlélet által sulykolt kétezer éves múlt ellenére igen kevés a román épített örökség Kolozsváron. Mivel sem Erdély, sem Kolozsvár még mindig nem elég román a nagynemzeti mérce szerint, ezért továbbra is szükségét érzik annak, hogy a hősi és valótlan történelmi múlt mankóival erősítgessék törékeny nemzeti önbizalmukat.

Orban csapatának is szüksége volt arra, hogy előkapjon a nacionalizmus batyujából egy ilyen jól bevált mankót. Nem zavarta őket, hogy ósdi közhelynek számít, hiszen hallottuk már százszor román politikusoktól pártállástól függetlenül, hogy Székelyföld fejletlen infrastruktúrájáért az RMDSZ a hibás. A szokásos mosakodást és felelősséghárítást már sokféle hangszerelésben és változatban hallottuk. Hogy van ebben némi igazság, nem vitás, de az is biztos, hogy a román hatalom száz éve tudatosan elsorvasztotta Székelyföldet és megakadályozta a fejlődését azzal, hogy nem épített infrastruktúrát. Az eddigi fejlesztések is zömében az RMDSZ-hez kapcsolódnak, hiszen ha a szövetség nem lett volna kormányon, akkor még annyi fejlesztés sem történt volna, mint amennyit most látunk.

Orban szavai fölött minden bizonnyal hamar napirendre térünk, az viszont elgondolkodtató, hogy a román politikai közgondolkodás mélyrétegeiben semmi újat nem találunk, ugyanazok az elhasznált, poros érvelések és eszmék találhatók, amelyek semmi reménykeltőt és újat nem villantanak fel a nemzetiségi együttélés tekintetében. Orban azt üzente, hogy Románia hajlandó fejleszteni Székelyföldet, de ennek ára van, ezért cserében be kell olvadni a román nemzetbe. Sarkítottan fogalmaztam át az üzenetét, de annak lényege erre hajaz. Persze Orban csak nyilatkozott, és vélhetően kijelentésének semmi következménye nem lesz, ugyanis célja nem is az volt, hogy bármit is változtasson. A kormány hirtelen nem fogja elárasztani beruházásokkal Székelyföldet, s nem is fogja odavezényelni tömegesen a románokat munkaerőnek. Orban csak jó pontokat akart szerezni a párton belüli választási küzdelemben. Ehhez pedig ismét tapicskolt egyet a 20. század nacionalizmusának poshadt, büdös vizében.