Tanulópénz

Tanulópénz
Régen kelet-európai úrfik, szerencsésebb esetben lángeszű parasztfiúk utaztak nyugatra, hogy egyetemi oklevelet, de mindenekelőtt tudást szerezzenek Európa egyetemi fellegváraiban. Ma már nem csak a tőke áramlásának az iránya változott meg, hanem időnként a tudásé is. Remélhetőleg jó humorérzékkel és türelemmel megáldott a lelkes Dominic Fritz, Temesvár újdonsült polgármestere, aki Németországból költözött a Bánság szívébe...

Nem most jött, már jó pár éve közöttünk él német állampolgárként, meg is tanult becsületesen románul. Nyelvérzék tekintetében már most elmondható, hogy nem lesz rá panasz. Nagy fába vágta a fejszéjét, nem ülhet tétlenül a városvezetői fotelben. Sokféle fotel létezik, a legtöbb kényelmes, de a temesvári elöljárói bútordarab biztos nem az. Még jóformán el sem kezdte polgármesteri mandátumát, Dominic Fritznek máris leckét kellett tanulnia. A liberális párttal igyekezett megállapodni, de a bizánci tárgyalási stílus kifogott a polgármesteren és a sajtó munkatársain. Be akarta jelenteni, hogy megállapodott a szabadelvűekkel a városi és a megyei önkormányzatban való együttműködésről. Koalíciót remélt, már minden elő volt készítve, az újságírókat is értesítették, csakhogy a liberálisok öt perccel a várva-várt bejelentés előtt eltörölték három nap tárgyalási munkáját és kifaroltak az új polgármester mögül. Fritzet igen kényelmetlenül érte a pálfordulás, és nem rejtette véka alá csalódottságát, de főleg érthetetlenségét. Feltételezhetően ez utóbbi volt nagyobb, hiszen a távoli német honban szocializálódott városvezetőnek otthon bizonyára nem volt dolga ilyen fordulatos népséggel. Úgy tűnt, hogy minden rendben van, már a golyóstollát is elővette, hogy aláírják az egyezményt, mire tárgyalópartnerei mindent felrúgtak – dohogott a pórul járt Fritz. A magyarázat csak annyi volt a liberálisok részéről, hogy nem tudják képviselni azt, amiről az elmúlt három napban tárgyaltak. Remélhetőleg, lesz aki elmagyarázza a Bürgermeisternek, hogy új hazájában mindez belefér még az etikettbe, a tárgyalási kultúrába. Sokat kell bővítse tudását a tág értelemben vett kulturális szokásokról, hogy eredményesen vezesse a várost. Még nem edződött meg, de elvégre új terepen van, idegenben játszik. Időre van szüksége. Első tanulópénzét megfizette. Csak remélni tudjuk, hogy hű marad otthoni kultúrájához, nem tanul bele a fordulásokba, így választóit nem fogja cserben hagyni a nehézségek ellenére sem.