Tanácstalanul, de bizakodva

Tanácstalanul, de bizakodva
Sajnos, semmi jó hírrel nem tudok szolgálni. Bő két hét múlva kezdődik a tanév. De vajon kezdődik? És ha igen, hogyan? – teszi fel a kérdést már hetek óta egyre több szülő. Igaz, most már körvonalazódtak a közoktatásra vonatkozó forgatókönyvek, amelyek hagyományos, hibrid és online oktatásról szólnak. Ezekkel a fogalmakkal az elmúlt egy-két hónapban ismerkedtünk meg. Azt azonban nem mondanám, hogy megbarátkoztunk, elfogadtuk volna.

Még mindig sok a kérdőjel arra vonatkozólag, hogyan zajlik a közoktatás 2020. szeptember 14-től kezdődően. Az eddigi online oktatásról bebizonyosodott: nem mindenki fér(t) hozzá;  az sem biztos, hogy aki hozzáfér(t), minden  órát végigkövetett. Gondolom, hogy a márciustól bevezetett online oktatás során több pedagógusban, döntéshozóban felmerült az a gondolat, hogy a cél a tanév befejezése bármilyen körülmények közepette. Mert reménykedtünk abban, hogy szeptembertől minden a régi kerékvágásban folytatódik.  Most azonban napról napra megerősödik bennünk az a tudat, hogy ilyesmiről szó sem lehet.

Nem olyan rózsás a helyzet a felsőoktatásban sem. Nemrég egy oktatási kerekasztal-beszélgetés során egyetemi oktatók mesélték: volt olyan hallgatójuk, aki falun lakott, és csak a nagymama csűrjében volt internet hozzáférés, és a fiatal kénytelen volt onnan követni az előadásokat. Vagy otthon még volt egy-két-három kisebb testvér, akinek szintén ugyanakkor volt  szüksége a számítógépre, laptopra, táblagépre. Arra is volt példa, az internetkapcsolattal rendelkező vidéki polgármesteri hivatalok fogadták be az egyetemistát, hogy az részt vehessen az online oktatásban.

Személy szerint soha nem pánikoltam be a koronavírus-járvány miatt. Ezért reménysugárként említem meg a  kétségbeesetteknek, amit a fentebbi kerekasztal-beszélgetésen hallottam: az ország megyéinek egy negyede tartozik az úgynevezett sárga zónába, a többi pedig a zöld zónába. Ez pedig azt jelenti, hogy a kevés esetszámmal rendelkező, zöld zónába tartozó helységekben (megyékben) újraindulhat a hagyományos oktatás.  

Egy ilyen ellehetetlenült világban még jobban szükségünk van a már eddig is megtépázott józan eszünkre és alkalmazkodó képességünkre. Igenis, továbbra is el kell fogadni és alkalmazkodni kell a mostani körülményekhez. Szigorúan be kell tartani a hatóságok előírásait, amelyek a beltéri maszkviselésre, kézmosásra, távolságtartásra vonatkoznak.

Ha arra gondolok, hogy a gyerekek  (talán) örömmel várják a hagyományos iskolakezdést, hogy találkozhassanak társaikkal, akkor az is megfogalmazódott bennem, hogy mi felnőttek vagyunk azok, akiknek példát kell vennünk a gyerekektől. A gyerekek tiszta lelkülete, optimizmusa az, ami a felnőtteknek is erőt adhat. Lelki egészségünk, jókedvünk megőrzéséért azonban mi vagyunk a felelősek.  Ha ezt tudatosítva,  komolyan és felelősségtudattal viszonyulunk a mostani helyzethez, akkor könnyebben viseljük el mindennapos, járvány-sújtotta gondjainkat.