Szerencse fel!
Vissza

Szerencse fel!

Utolsó játéknapjához érkezett a férfi kosárlabda FIBA Európa Kupa második csoportköre, így szerda este kiderül, melyik 8 csapat jut tovább a legjobb 16 közé – a nyolcaddöntők mezőnyét a Bajnokok Ligájából kieső 8 másik együttes egészíti majd ki. A Kolozsvári U-BT továbbjutása sajnos már a szerencsén múlik, de azon is csak akkor, ha ma este veri a ciprusi Keravnost.

A Kolozsvári U-BT ma este 8 órától a Horia Demian Sportcsarnokban – mivel az új sportcsarnokot már a hétvégi tenisz FED-kupa mérkőzésre készítik elő – fogadja az Európa Kupa L jelű kvartettjében a Keravnos Nicosiát, amely ellen feltétlenül győznie kell, ha esélyt akar adni a továbbjutásnak.

Ez azonban most már nem csak az U-BT sikerén múlik, hiszen miután a csoportkör utolsó előtti, múlt heti találkozóján kikapott a belga Belfius Mons Hainaut-tól, ráadásul a csoportelső holland Donar Gröningen is vereséget szenvedett a negyedik helyezett Keravnos otthonában, a mezőny igencsak összetömörült. Az is megtörténhet, hogy mind a négy csapat azonos pontszámmal végez, mely esetben igen bonyolultak a számítások – a ma esti eredmények függvényében tehát még mind a négy gárda továbbjuthat.

A kolozsváriak szempontjából – győzelem esetén – két forgatókönyv létezik. A legegyszerűbb variáns az, hogy a Gröningen veri a belga csapatot, így az U-BT a csoport második helyén végez. Ha viszont a Belfius diadalmaskodik a másik mérkőzésen, akkor az U-BT-nek 15 ponttal nagyobb különbséggel kell vernie a Keravnost, mint amennyivel a Belfius legyőzi a Gröningent – így szintén második helyen zárja a csoportkört.

Mihai Silvăşan vezetőedző a klub honlapjának nyilatkozva kifejtette: „Nehéz mérkőzés lesz. A ciprusiak is a győzelemre fognak gondolni, nagyon fognak akarni nyerni. Igazi ki-ki mérkőzés lesz. A Keravnos jó csapat, sok értékes játékossal, akik nagyon jók egyénileg. De egyszer már megvertük őket (71:67 volt az eredmény Nicosiában – szerk. megj.), és remélem, ez másodszorra is sikerülni fog. Mi arra játszunk, hogy nyerünk és továbbjutunk” – magyarázta, hozzátéve, hogy mindig szerettek a Horia Demian Sportcsarnokban játszani, és az remélhetőleg megtelik szurkolókkal.

Ennek érdekében egyébként a klub játékot is szervez a jelenlévők között, a nyeremény pedig egy-egy, az U-BT játékosok aláírásával ellátott kosárlabda, amelyeket a mérkőzés szünetében dobnak majd a közönség közé. Jegyeket a mérkőzés előtt a helyszínen korlátozott számban lehet még vásárolni, 20 lejért.

Az L csoport állása a ma esti utolsó forduló előtt: 1. Donar Gröningen 8 pont (415:372), 2. Keravnos Nicosia 8 (366:386), 3. Kolozsvári U-BT 7 (378:397), 4. Belfius Mons-Hainaut 7 (379:383).

 

U-BT: HATAN AZ ALL-STAR CSAPATBAN. Mondhatni, hogy szinte teljes csapattal utazik a február 14-i, sepsiszentgyörgyi All Star Game gálára a Kolozsvári U-BT férfi kosárlabda csapata, miután a szurkolói és újságírói szavazatok alapján nem kevesebb, mint hat játékosa került be a Nyugat válogatottjába: Watson, Kuti, Kromah, Sakic, Barro és Török. Giordan Lee Watson egyébként – aki Kuti és Török mellett a román válogatottnak is tagja – azzal büszkélkedhet, hogy az összes játékos közül ő kapta a legtöbb szavazatot, szám szerint 900-at. Amint az várható volt, Mihai Silvăşan edző is elkíséri legényeit, bár ezúttal csak másodedzőként, ugyanis a legtöbb szavazatot idén a nagyváradiak szakvezetője, Cristian Achim kapta. Dél válogatottját a nagyszebeni Dan Fleșeriu irányítja majd, ugyanakkor ott is lesznek „kolozsvári” játékosok, így Cătălin Baciu és Mirel Dragoste, akik annak idején Kolozsváron kezdték karrierjüket.

EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

„Ti is várat építhettek, vagy oltalmat ...
„Legyetek bátrak a valódi boldogságot ...
Tiszta tízes diák is volt a JZSUK végzősei között

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ